Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 4. szám
. Xklutílis 2001 óta járja az országot az eddigi legsikeresebbnek mondható drog-prevenciós program, a Köztes átmenetek címet viselő interaktív kiállítás. Hay Éva rendező 15 fős csoportokban vezeti végig az érdeklődőket a tárlaton, szobáról szobára. Ez a kiállítás nem egy hagyományos prevenciós program, hiszen nem elrettenteni akar, csak megmutatja az igazságot a maga egyedi eszközeivel. A kiállítást Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere nyitott meg, aki beszédében is elmondta, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni a drogproblémák megelőzésére és kezelésére. A kiállításon többek között azt mutatják be, milyen hatásokat idézhetnek elő ezek a szerek. Juhász Gábor alpolgármester elmondta, hogy oda kell figyelni a kerületben élő fiatalokra, hiszen ők vannak a legjobban kitéve a szerekkel való találkozásnak, ezért Erzsébetváros Önkormányzata feladatának érzi, hogy minden oktatási intézményben kellő figyelmet fordítsanak a prevencióra. A kiállítás 2011. március 8. és április 1. között a Vám Design Centerben (1061, Budapest, Király utca 26.) tekinthető meg, az érdeklődőket sok szeretettel várják. • • Ünnep a Klauzál téren Március 15-én ünnepi díszbe borult egész Magyarország. Erzsébetváros ünnepi megemlékezését a Klauzál téren a „Magyar Huszár” 48-as emlékműnél tartották koszorúzással egybekötve. A megemlékezést az Alsóerdősori Általános Iskola és Gimnázium gyermek- kórusa nyitotta meg a Himnusszal. Az 1848/49-es forradalom és szabadság- harc 163. évfordulója alkalmából rendezett „Légy szabad virág szabad földön!” című ünnepi műsorban közreműködött Lázár Csaba színművész és az Usztürü Zenekar. Az ünnepségen Vattamány Zsolt polgármester beszéde után kerületi képviselők, a kisebbségi önkormányzatok képviselői valamint a kerület civil szervezetei együtt koszorúztak. A műsort nagy érdeklődéssel fogadták az ünnepelni vágyók. Az Erzsébetvárosi Diákönkormányzat diákpolgármestere, alpolgármestere és tagjai március 11-én elindultak, hogy szebbé tegyék környezetünket, így festékkel és ecsettel felszerelkezve felújították a Klauzál téri padokat, asztalokat és székeket. Az Erzsébetváros Önkormányzatának Városüzemeltetési irodája által kiírt pályázatot a diákönkormányzat nyerte el. Erzsébetváros két alpolgármestere, Juhász Gábor és Szikszai Zsolt, illetve Megyesi Mózes és Benedek Zsolt képviselők, valamint Gaál Nóra ifjúságpolitikai referens is részt vettek a felújítási munkálatokban. Felhívás Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy az Erzsébetvárosi Önkormányzati Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság ügyintézés rendje 2011.április 18-tól megváltozik az alábbiak szerint: ÜGYINTÉZÉS Hétfő: 13.00 - 17.30 Személyes és telefonos Szerda: 8.00 - 12.00 Személyes és telefonos Szerda: 12.30-16.00 Személyes és telefonos Péntek: 8.30 - 11.30 telefonos Helyszín: 1071 Budapest, Damjanich u.12.: Lakás- és Helyiséggazdálkodási Iroda (földszint) Helyszín: 1074 Budapest, Dohány u.4l.: Társasházkezelés, Műszaki Ügyintézés (földszint) ,Köztes Átmenetek - a című kiállítás « Lfiyüil élhetőbb környezőiül