Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 3. szám
. Xkluális Kerékpárblokkolók A Fővárosi Közgyűlés pályázatot nyújtott be a „Budapesti Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer kialakítása” című projekt megvalósítása érdekében, amellyel a városi közlekedés hatékony és környezetbarát alternatívájának kialakítását szeretnék elérni. Fontos szempont, hogy a városközpontot érintő utazások nagy részét kerékpárra tereljék át. Budapest sűrűn lakott, ráadásul történelmi belvárosi részein is szorgalmazzák ezeket az elképzeléseket. Erzsébetváros közigazgatási területén belül a tulajdonunkban lévő közterületeken a Parking Kft. számos helyet jelölt meg, ahol kerékpárblokkolókat helyezünk majd el. Az elmúlt években több helyszín esetében sem történt meg a tulajdonosi hozzájárulás, de a jelenlegi Erzsébetvárosi vezetés azon dolgozik, hogy a környezettudatos életmódot népszerűsítse, a fenntarthatósági szempontok minél szélesebb körű figyelembevételével. ^ Köztes Átmenetek - a drog” Március 7-én Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere nyitotta meg a „A Köztes Átmenetek — a drog” című interaktív kiállítást a Vám Design Centerben. A kiállítás szervezői a család szerepét hangsúlyozzák a fiatalok életében, hiszen ez a megelőzés legfontosabb színtere. A kiállításra sok szeretettel várnak minden felnőttet és minden 14. életévét betöltött fiatal érdeklődőt. Az új vezetés kiemelt fontosságú ügyként kezeli a drog használatának megelőzését, ennek érdekében már februárban megrendezte az Erzsébetvárosi Önkormányzat Kábítószer Egyeztető Fórum (KEF) szakmai ülését, ahol olyan fontos kérdések voltak napirenden, mint az iskolák droghelyzettel kapcsolatos problémáinak kezelése. A kerületi vezetés fontosnak tartja, hogy aktív és teljes kapcsolata legyen a helyi prevenciós programokkal és hatékonyan tevékenykedjen, programokkal támogassa a megelőzést. A kiállítás megtekinthető: 2011. március 8. és április 1. között a Vám Design Centerben (1061 Budapest, Király utca 26.) Adj vért, és ments meg három életet! A biztonságos hazai vérellátáshoz évente 500.000 egység vérre van szükség. Ehhez évente közel fél millió önkéntes embertársunk véradományát, önzetlen segítségét várják beteg embertársaink. A Magyar Vöröskereszt ismét véradási napot tart amelyre tisztelettel meghív minden egészséges, segítőkész embert 2011. március 24-én, csütörtökön 13:00-19:00 óráig a Nyugati Pályaudvar Királyi Várójába. Fontos, hogy a véradás előtt minden segíteni vágyó egyen valamit, és igyon sok folyadékot. Kérjük, hogy a véradáshoz szükséges iratokat - személyi igazolványt, TAJ- kártyát, és lakcímkártyát — hozzák magukkal. Szeretettel várjuk a segíteni szándékozókat! Budapest • •• //• jovoje Szakmai és civil szervezetek, valamint a Budapesti Városvédő Egyesület közösen létrehozott egy kiállítást, melynek témáját: Budapest jövője adta. A tárlat nagyszerűen vázolja, hogy milyen lehet, milyen lesz a főváros jövője, amikor nemcsak az autóforgalom alakítja a városi tereket, hanem környezet- és emberbarát közlekedési rendszerek működnek benne. Az autók jelenléte környezetünkben hatalmas károkat okoz. A kiállítás terveket, modelleket és megvalósult projekteket is megmutat ennek kiküszöbölésére. Felhívják a figyelmet a városi séta jelentőségére, a kerékpáros közlekedésre és az ehhez szükséges infrastruktúrára, valamint a tervekben elképzeléseket is láthatunk a dunai hajóközlekedésre. A tárlat március 11-ig megtekinthető a BVE Podmaniczky Termében, az V. kerület, Kossuth Lajos utca 14—16. szám alatt.