Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 19. szám
Október az „Idősek hónapja” AZ IDŐSEKET KÖSZÖNTÖTTÉK A KERÜLET VEZETŐI ÉS A SZOCIÁLIS SZAKEMBEREK AZ ERZSÉBETVÁROSI INTEGRÁLT SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTBAN RENDEZETT ÜNNEPSÉGEN. AZ „IDŐSEK HÓNAPJA” RENDEZVÉNYT RÓNASZÉKINÉ KERESZTES MONIKA, ERZSÉBETVÁROS ALPOLGÁRMESTERE, ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ NYITOTTA MEG. BESZÉDÉBEN KIEMELTE: AZ OKTÓBERBEN MEGTARTOTT PROGRAMSOROZAT CÉLJA, HOGY HANGSÚLYOZZÁK A SZÉPKORÚAK IRÁNTI MEGBECSÜLÉST ÉS TISZTELETET. AZ IDŐSEK HÓNAPJA ALKALMÁBÓL MEGRENDEZETT NYITÓESEMÉNYEN A KÖSZÖNTŐ MELLETT ZENÉS MŰSORRAL IS KEDVESKEDTEK A MEGJELENTEKNEK. Október az „Idősek hónapja”, amelynek keretében egész Erzsébetvárosban nagyon sokféleképpen köszöntötték az ünnepelteket. A programokat az ERISZ biztosította, de az Erzsébetvárosi Közösségi Ház is igen sok műsorral várta a szépkorúakat. A megemlékezéssorozat lehetőséget adott arra, hogy az idén, éppen a nyitóünnepség alkalmával, sor kerüljön a „Nyitott műterem” alkotóinak kiállítására, az Önkéntesség éve alkalmából pedig a kerület Dob utcai iskolája sikeres pályázati programjának felidézésével zárták a rendezvénysorozatot a Wesselényi utcai Közösségi Házban, az ottani munkatársak aktív közreműködésével. Az „Akácos udvar” tánccsoport ősbemutatót tartott, majd vándorkiállítást tekinthettünk meg idős klubtagjaink munkáiból, amelyen a gyöngyfűzésen, a kerámia figurák készítésén és a foltvarrásos technikán kívül még sok más érdekes foglalkoztatási formát és technikát is megismerhettünk. A „Nagyi-net” végzett diákjai tanúsítványt, a munkánkat segítő önkéntesek köszönő elismerő oklevelet vehettek át ünnepélyes keretek között a Király klubban, a Peterdysek kártyabajnokságán pedig érmekért küzdöttek a csapatok. Nem múlhat el egyetlen őszi rendezvénysorozat sem úgy, hogy ne lenne szüreti bál, ahová a táncos cipellőt felvevők invitálják ismerőseiket is, jelezvén, hogy jól érzik magukat klubjainkban. Az ERISZ arra törekedett, hogy minél többen megismerjék szolgáltatásait, ezért úgynevezett „Nyitott napokat” tartott az idősotthonokban, ahol közvetlenül a bentlakóktól és az ott dolgozó személyzettől kaphattak információkat az érdeklődő hozzátartozók és a döntés előtt álló idős emberek. Hasonló szándékkal szakmai napot is szerveztek a program keretein belül, ahol a demenciával, a szellemi leépüléssel küzdő idősek és hozzátartozóik, valamint a társintézmények munkatársai is hasznos tanácsokat kaphattak, és az együttműködési lehetőségekről is tájékozódhattak. Az ERISZ évente egy alkalommal autóbuszos kirándulást is szervez, idén az érdeklődők a Majki apátságba, Szentendrére és Gödöllőre mehettek el. A Dózsa György úti idősotthon lakói egy saját maguk által szerkesztett újságban is megmutathatják kreativitásukat. Az „Idősek hónapja” záró rendezvényén Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere tartott beszédet, amelyben kifejezte az idősek iránti megbecsülést és tiszteletet. Hangsúlyozta, hogy hagyomány lesz a szépkorúak megbecsülése, és a tartalmas időtöltésük biztosítása érdekében tartott „Idősek Hónapja” programsorozat. A polgármester lapunk munkatársának elmondta, hogy megéri az időseket a régmúltról kérdezni, hiszen tele vannak olyan sok értékes tapasztalattal, amelyeket érdemes átadni a következő generációk számára. „Az a célunk – mondta – hogy a különböző generációkhoz tartozók békésen, egymás értékeit tisztelve tudjanak – egy közösséget alkotva – együtt élni.” Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármesterének záróbeszéde Szüreti bál az ERISZ központjában 5 Aktuális