Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 17. szám
A szén-monoxid (CO) tökéletlen égéskor keletkező, színtelen, szagtalan gáz, amely súlyos oxigénhiányt okoz a szervezetben, és ezáltal károsítja az agyat, a tüdőt és a szívet. Tartós belégzése akár halálhoz is vezethet, és az időben elkezdett kezelés ellenére is maradandó károsodást okozhat. Az általa okozott toxikus tünetek nehezen észrevehetőek, és összetéveszthetőek többek között a migrén vagy az influenza bizonyos szimptómáival (fejfájás, szédülés, fáradtság, álmosság, hányinger, tudatzavar). A mérgezésre kezdetben kábultság, fejfájás, fülzúgás, hányinger, szédülés, zavartság és a bőr kipirulása jellemző. Későbbi fázisaiban izomgörcs, hányás, bénulás, a legsúlyosabb esetekben pedig eszméletvesztés és fulladás lép fel. Ha a fenti tüneteket észleljük valakin, azonnal vigyük ki a szabad levegőre, és hívjunk segítséget! A mentőszolgálat és tűzoltóság értesítése szén-monoxid mérgezés gyanúja esetén életmentő kötelességünk, még akkor is, ha az érintett eszméleténél van, vagy ha tiltakozik az ellátás ellen. Az évről-évre bekövetkező halálesetek elkerülhetőek lennének a kémények rendszeres ellenőrzésével, a kazánok és kályhák szakember által történő beszerelésével és felülvizsgálatával. A legolcsóbb megoldás a szén-monoxid érzékelő jelzőkészülék beszerzése, amely a kritikus szint felett hangjelzéssel figyelmeztet a mérgezés veszélyére. A kereskedelemben sokfajta ilyen készülék van forgalomban. Sose vásároljunk olyat, amely megbízhatatlan forrásból származik, és lehetőleg ne vegyünk használtat se. Ezek a berendezések napjainkban könnyen elérhetőek, így családtagjainkkal együtt, pár ezer forintért – a szén-monoxid mérgezéstől biztonságban - nyugodtan élhetünk. A következő egészségügyi szűrővizsgálatokat végezzük • Testtömegindex-mérés • Vérnyomás- és pulzusmérés • Vércukorszint-mérés • Légzésfunkciós vizsgálat • CO-mérés: a kilégzett levegő összetételének vizsgálata, főleg dohányzók esetében fontos a mérés • Csontritkulás-szűrés Szén-monoxid veszély Az egészségügyi szűrővizsgálatok célja a még panasz- és tünetmentes személyeknél valamilyen betegség korai felismerése, illetve a kockázati tényezők korai kiküszöbölése. Szinte minden betegségre igaz, hogy minél korábban fedezik fel, annál egyszerűbb és hatásosabb lehet a kezelése, és annál nagyobb az esély a beteg teljes gyógyulására. Magyarországon másfélszer többen halnak meg keringési és daganatos megbetegedésben, a megelőzés hiánya, valamint a késői kezelés miatt, mint a nyugat-európai országokban. Erzsébetváros Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a prevencióra, ezért 2011. október 26-27-28-án Egészségnapokat tart. A VII. kerületi lakosok ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt a program keretében. Tegyen Ön is egészségéért, és látogasson el az Erzsébetvárosi Egészségnapokra! A szűrővizsgálatok helyszíne: Budapest Főváros VII. kerület, Erzsébetváros Önkormányzata, 1073 Budapest, Erzsébet krt. 6. 1. emelet. A szűrővizsgálatok időpontja: október 27. 12:00–18:00, október 28. 11:00–17:00 SZINTE MINDEN FŰTÉSI SZEZONBAN HALLANI OLYAN TRAGÉDIÁKRÓL, AMELYEKET NEM ELLENŐRZÖTT KÉMÉNY, ROSSZ VAGY RÉGI TÍPUSÚ KAZÁN, KÁLYHA VAGY KANDALLÓ OKOZ. AZ EGYIK LEGGYAKORIBB HÁZTARTÁSI BALESET A SZÉN-MONOXID MÉRGEZÉS, AMI – MEGFELELŐ ÓVINTÉZKEDÉSEK MEGTÉTELÉVEL – MEGELŐZHETŐ. Tegyen egy lépést egészségéért! 16 Életmód