Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2011 / 16. szám

Az egybegyűlteket a házigazda refor­mátus gyülekezet lelkipásztora, Karsay Eszter köszöntötte, aki maga is egyik szorgalmazója ennek a bevezetés alatt álló ünnepnek, a Teremtés ünnepé­nek, valamint egyike a „Teremtés hete” ünnepkörhöz készített ÚJRA­HASZNOSÍTÁS című segédanyag készítőinek (ennek alcíme is a cím­ben szereplő bibliai idézet). Dr. Kodácsy-Simon Eszter evangé­likus teológus az ökumenikus teremtés­védelmi munkacsoport nevében mon­dott köszöntőt. Felhívta a figyelmet a munkacsoport által létrehozott www. teremtesunnepe.hu honlapra, valamint a Teremtésvédelem hetére kidolgozott segédanyag letölthető változatára is. Elmondta, hogy az Európai Keresztény Környezetvédelmi Hálózat ajánlására az Egyházak Világtanácsa és a Római Katolikus Püspöki Konferencia beépítette az egyházi esztendőbe a Teremtés ünnepét. Az istentisztelet liturgiájában aktívan részt vett Gáncs Péter evangélikus püspök, a református egyház nevében Tarr Zoltán zsinati tanácsos, az Újrahasz­nosítás című füzet tanul­mányának szerzői közül Khaled A. László metodista lelkész, Nobilis Márió római katolikus lelkész és termé­szetesen a házigazda Karsay Eszter református lelkész. Az igehirdetés szolgálatát Székely János római katoli­kus püspök végezte. Az Isten teremtette világot egy töké­letes szimfóniához hasonlí­totta, melyben ha van hamis hang, azért az ember a fele­lős. Ezt a világot a modern ember gyakran már nem megismerni akarja, hanem csak használni. Ez a szem­lélet azonban katasztrófába sodorhatja az emberiséget. Az istentisztelet végén a különböző felekezetek tag­jai Isten iránti hálával vettek részt egy szimbolikus eseményen. Egy-egy falat kenyeret és néhány szem szőlőt fogyaszthattak el. A szertartást követően a Klauzál téri Református Egyházközség földszinti termében tovább folytatódott az együttlét, immár kötetlenül, egyrészt a megmaradt kenyér és szőlő elfogyasztásával – „...hogy semmi ne menjen kárba”. „‍.‍.‍.‍h‍o‍g‍y‍ ‍s‍e‍m‍m‍i‍ ‍n‍e‍ ‍m‍e‍n‍j‍e‍n‍ ‍ k‍á‍r‍b‍a‍”‍ A‍ ‍C‍Í‍M‍B‍E‍N‍ ‍S‍Z‍E‍R‍E‍P‍L‍Ő‍ ‍B‍I‍B‍L‍I‍A‍I‍ ‍I‍D‍É‍Z‍E‍T‍ ‍V‍O‍L‍T‍ ‍A‍ ‍M‍O‍T‍T‍Ó‍J‍A‍ ‍A‍N‍N‍A‍K‍ ‍A‍Z‍ ‍Ö‍K‍U‍M‍E‍N‍I‍K‍U‍S‍ ‍I‍S‍T‍E‍N‍T‍I‍S‍Z‍T‍E‍L‍E‍T‍N‍E‍K‍,‍ ‍ A‍M‍E‍L‍Y‍E‍T‍ ‍A‍ ‍K‍L‍A‍U‍Z‍Á‍L‍ ‍T‍É‍R‍I‍ ‍R‍E‍F‍O‍R‍M‍Á‍T‍U‍S‍ ‍E‍G‍Y‍H‍Á‍Z‍K‍Ö‍Z‍S‍É‍G‍B‍E‍N‍ ‍T‍A‍R‍T‍O‍T‍T‍A‍K‍ ‍M‍E‍G‍.‍ ‍ E‍Z‍ ‍A‍Z‍ ‍I‍S‍T‍E‍N‍T‍I‍S‍Z‍T‍E‍L‍E‍T‍ ‍V‍O‍L‍T‍ ‍A‍Z‍ ‍O‍R‍S‍Z‍Á‍G‍O‍S‍ ‍N‍Y‍I‍T‍Ó‍E‍S‍E‍M‍É‍N‍Y‍E‍ ‍A‍ ‍M‍A‍G‍Y‍A‍R‍O‍R‍S‍Z‍Á‍G‍I‍ ‍E‍G‍Y‍H‍Á‍Z‍A‍K‍ ‍ Ö‍K‍U‍M‍E‍N‍I‍K‍U‍S‍ ‍T‍A‍N‍Á‍C‍S‍A‍ ‍Á‍L‍T‍A‍L‍ ‍I‍M‍M‍Á‍R‍ ‍H‍A‍R‍M‍A‍D‍S‍Z‍O‍R‍ ‍M‍E‍G‍R‍E‍N‍D‍E‍Z‍E‍T‍T‍ ‍T‍E‍R‍E‍M‍T‍É‍S‍V‍É‍D‍E‍L‍E‍M‍ ‍H‍E‍T‍É‍N‍E‍K‍.‍ A‍ ‍g‍y‍ü‍l‍e‍k‍e‍z‍e‍t‍ ‍t‍a‍g‍j‍a‍i‍ ‍m‍e‍g‍k‍ó‍s‍t‍o‍l‍t‍á‍k‍ ‍a‍z‍ ‍i‍d‍e‍i‍ ‍s‍z‍ő‍l‍ő‍t‍e‍r‍m‍é‍s‍t‍ A‍ ‍K‍l‍a‍u‍z‍á‍l‍ ‍t‍é‍r‍i‍ ‍r‍e‍f‍o‍r‍m‍á‍t‍u‍s‍ ‍g‍y‍ü‍l‍e‍k‍e‍z‍e‍t‍ D‍r‍.‍ ‍K‍o‍d‍á‍c‍s‍y‍-‍S‍i‍m‍o‍n‍ ‍E‍s‍z‍t‍e‍r‍ ‍ e‍v‍a‍n‍g‍é‍l‍i‍k‍u‍s‍ ‍t‍e‍o‍l‍ó‍g‍u‍s‍ ‍a‍z‍ ‍ ö‍k‍u‍m‍e‍n‍i‍k‍u‍s‍ ‍t‍e‍r‍e‍m‍t‍é‍s‍v‍é‍d‍e‍l‍m‍i‍ ‍ m‍u‍n‍k‍a‍c‍s‍o‍p‍o‍r‍t‍ ‍n‍e‍v‍é‍b‍e‍n‍ ‍ m‍o‍n‍d‍o‍t‍t‍ ‍k‍ö‍s‍z‍ö‍n‍t‍ő‍t‍.‍ ‍ 10 E‍g‍y‍h‍á‍z‍

Next

/
Oldalképek
Tartalom