Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 15. szám
Tillinger Péter (42) igazgató földrajz-környezetvédelem szakos tanár egy két éves kislány édesapja Balatonimádó hivatásos mentőápoló meg a négy elsős osztályunk. Ha ügyesek vagyunk, és az óvodákkal jó kapcsolatot alakítunk ki, akkor be fognak indulni. – Van-e olyasmi, amitől az iskola más, mint a többi? – A Kertész utcai „színisek” műsorai fővárosszerte ismertek, a Dob utcában pedig évek óta fut az „interkulturális program”, amely nem csupán budapesti, de országos szinten is különleges. Az a lényege, hogy nem magyar anyanyelvű diákokat magyarra tanítunk. Eleinte főképpen konzulátusok dolgozóinak gyermekei jöttek, ma már menekültek és egyéb, „más státuszú” szülők gyermekei is látogatják az órákat. Ez óriási kihívás, hiszen gyakorta a szülő sem beszél magyarul, ezért kollégáim empátiája és nyelvtudása nagyon sokat számít. – Mi a legfontosabb célja igazgatóként? – Nincs annál fontosabb, mint hogy mindenki a magáénak érezhesse az iskolát, miközben a problémákat együtt kell megoldanunk. Talán ez a legnehezebb, hiszen a Dob utcai és a Kertész utcai iskola két különböző kvalitású intézmény. Tökéletesen úgysem fogunk tudni egyformán gondolkodni, de a céljaink ugyanazok. Számomra az a legfontosabb, hogy kollégáim elsősorban mint embert fogadjanak el, és csak másodsorban, mint vezetőt. – Az igazgatás mellett jut-e ideje arra, hogy tanítson? – Ez természetes, hiszen alapvetően tanárember vagyok. Életemnek azonban van egy másik része is. Tizenöt éve tanítok, de huszonkét éve az Országos Mentőszolgálat kivonuló mentőápolója is vagyok. Általában péntek esténként szoktam „mentőzni”, és amíg tudom, addig azt is csinálom. Már szembesültem vele, hogy sokszor nehéz egyeztetni a kettőt, de szerencsére mindkét helyen olyan munkát végezhetek, ami egyáltalán nem fáraszt. Ezek számomra erőt adó feladatok, olyanok, amelyek előrelendítenek. Fontos, hogy széles lehetőséget kínáljunk a szülőknek. 13 Portré
