Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 2. szám
Anno Tarján a színészettel való kapcsolatát mindvégig fenntartotta, tagja maradt a Budapesti Színészek Szövetségének, az Országos Színészegyesület tiszteletbeli tagja, sőt 1923- ban ő rendezte az első nagyszabású színészbált a Gellért Szállóban. A New York társtulajdonosai 1924-ben elhatározták, kibérlik a Royal Orfeumot (Madách Színház), Tarján lett az igazgató. Visszaállította az orfeum világvárosi rangját, feltalálta a minirevüt, elhozta Budapestre a világ legfelkapottabb artistafejedelmeit, zsonglőrkirályait, bűvészpápáit. Tarjánnak a reklámhoz volt érzéke, az üzlethez azonban nem konyított. A mamutgázsival szerződtetett artisták ráadásul ragaszkodtak a Nyehoban a művészeknek kijáró 20%-os fogyasztási kedvezményhez. Tarján úr aranykorának idején megfordult a New Yorkban a világ „elitje” is, mert a világ akkoriban nem ért véget Bécsnél. A vendégkönyvben becsesebbnél becsesebb bejegyzéseket találhatunk. Ott díszeleg Csortos Gyula, Márkus Emília, Kernstok Károly, Thomas Mann és Josephine Baker aláírása is. Műintézete persze nem csupán az előkelő társaságot vonzotta ellenállhatatlanul. Felbukkantak itt jónéhányan az egykori bűnügyi riporter korábbi életéből. Ez a lista sem szerényebb a korábbinál, de érthető módon hiába is keresnénk az aláírásokat a nevezetes emlékkönyvben. Megfordultak a New Yorkban a világ szinte valamennyi rendőrsége által nyilvántartott nagyágyúk: Horváth Menyus, a nemzetközi szélhámos, Strassnoff Ignác, a nagystílű országos csaló, a „kloroformos” Faragó, a nizzai kék expressz utasfosztogatásainak hőse, „kutyás Valentin”, akinek betöréseihez két bikányi méretű dán dog falazott. Egyszer megjelent az étteremben gróf Bethlen István miniszterelnök, Tarján éppen az egyik szabadságolt betörővel konyakozott a karzaton, hogy kitudja tőle a legújabb híreket a Markóról. Leüzent a pincérrel a miniszterelnöknek, hogy azonnal jön, de halaszthatatlan ügyet kell elintéznie. Éjfél után egy órával Tarján még mindig a rovott múltú úrral pusmogott, Bethlen pedig régen távozott. A konjunktúra égig emelte a Nyehot. Itt ment a legjobb kabaréműsor, itt klimpíroztak a legnépszerűbb bárzongoristák, és itt léptek fel Európa legnevesebb zenekarai. A gasztronómiai élvezetek sem voltak utolsóak. A New Yorkban született a népszerű színészekről elnevezett, omlós marhafartőből készült Pethes-leves és az Újházi tyúkleves is. Tarján leggyakrabban, mint egy várúr, a galériáról figyelte elégedetten a soha nem szűnő nyüzsgést, a sűrű füstből előbukkanó arcokat, az egész viharos tarkaságot, amelyet, mint valami masinériát ő működtetett. Kibice- itől és házi bolondjaitól körbevéve megszállottan kártyázott Molnárral, Heltaival, Bródyval, élen járt a lumpolásban, a jótékonykodásban és fogadta a színe elé járulókat. Típusok szerint dobozolta a vendégeket, megkülönböztetett udvariast, kukucsost, murizót, pletykást. Megalkotta a vendéglősök máig érvényes tízparancsolatát, amelynek alapvető tétele, hogy a vendégnek mindig igaza van. Szervezte és élvezte kávéházát. A New York napja akkor kezdett hanyatlani, amikor sorra nyíltak a belvárosi vendéglők, elegáns lokálok, a közönséget elcsábították az olcsó sörözők. Egyre rosszabbul ment minden, végül 1936-ban lakbérhátralék miatt felmondtak Vilinek. Igaz, Tarján kártya és lóversenyszenvedélye is nagyban hozzájárult a bukáshoz. A dicsőséges napok végképp elenyésztek és a valamikor oly híres pesti kávés uzsorások prédája lett. Tarján Vilmos hírlapíró, színész, konferanszié, színigazgató 1947-ben, 66 esztendős korában távozott az égi kávéházba. Csak néhány fénykép maradt fenn Tarján Vilmosról
