Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2011 / 2. szám

mindezért. Még ennyi otthoniét után is vissza lehet térni a karrierhez, csak hivatástudat és akarat kérdése mindez. On szerint mi a jó házasság titka? R. K. M.: Azt, hogy „nem adom fel, nem adlak fel”. Végig kell csinálni. Sok házasság bomlik fel indokolat­lanul, mert úgy érzik benne a házastársak, problémás az életük. Pedig ezek a problémák sokszor csak apróságok, amiket ha megbeszélnének, nem kellene feladniuk a házasságukat. A házasság arról szól, hogy vállalom azt a valakit, akivel összekötöttem az életemet. Ott amikor kimondtam, hogy igen, azzal vállaltam mindenféle kötöttséget és a vele járó önzetlenséget is. Fontos, hogy fenntartás nélküli szeressük egymást. Az ember kreatív egyéniség, így bármilyen problémát képes megoldani, és képes arra, hogy abból pozitív energiát merítsen. Rónaszékiné Keresztes Mónika Budapesten született 1962. május 17-én, Zenei pályán folytatta tanulmányait. A Bartók Béla Konzervatóriumban érettségizett, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán hegedű tanári diplomát szerzett. A tanszak kezdeményezésével, a főiskola utolsó évében állást vállalt a VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskolában. Férjezett, hét gyermek édesanyja. 2003. május 17-én, a Kongresszuson lett tagja a Fidesz Magyar Polgári Szövetségnek. Júniusban alelnöknek választották a Fidesz erzsébetvárosi szervezetében. Részt vett az Erzsébetvárosi Polgári Szalon megalakításában, és feladata volt a kerület kulturális életének szervezése. Másfel évig külsős tagja volt a képviselőtestület szociális bizottságának. Aktívan részt vett az EU parlamenti választás kampányában és a Nemzeti Petíció munkáiban. 2005 augusztus 20-án a budapestieket képviselte a gazdák demonstrációján. A Magosz tiszteletbeli tagjává fogadta. 2006-ban az országgyűlési választási kampányban csoportfelelősként dolgozott. 2007januárjában Navracsics Tibor felkérésére a Jövőnk Műhely tagjaként részt vett a vitasorozat Igazságosság témakörének munkájában. 2008júniusa óta Orbán Viktor kinevezésével Budapest 9. választókerületének elnöke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom