Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 10. szám
Szent Dávidné zsoltára AZ ÁLTALÁNOSÍTÁSOK NEM TÚL SZERENCSÉSEK, MOST MÉGIS MEGKOCKÁZTATOM: A MAGYAR EMBER SZERETI A KÁRTYÁT, SZÍVESEN ÜL ASZTALHOZ, HOGY SZÓRAKOZZON VAGY KÍSÉRTSE A SZERENCSÉJÉT. AZT, HOGY A ZSUGA ÁTOK VAGY ÁLDÁS, CSUPÁN ATTÓL FÜGG, HONNÉT NÉZZÜK... AZ AZONBAN BIZONYOS, HOGY A FESTETT LAPOCSKÁK TÖRTÉNETE TÖBB PONTON IS KAPCSOLÓDIK ERZSÉBETVÁROSHOZ. Bóka B. László írása Anno 18 legelterjedtebb négy motívum a kör, a pikk, a káró és a trefffrancia eredetűek a XV. század utolsó negyedéből. Érdekes jelenség a demokrácia betörése a kártyalapok közé. Miről is van szó? Hosszú évtizedeken át a legjelentősebb, a legtöbbet érő lapok a királyok voltak, amit a franciák azzal fűszereztek, hogy minden király és persze a dámák is külön neveket kaptak híres uralkodókról, görög, római vagy francia hősökről, hősnőkről. Egyszer azonban, szépen csendesen elkezdett egyre fontosabbá válni a legalacsonyabb értékű lap, amely csupán egyetlen pontot ért, hamarosan neve is lett, mégpedig egy teljesen értéktelen római aprópénzről, az as-ról. Ugye már rémlik! Igen, ő lett később a legfontosabb, a legjelentősebb, a mindent ütő. Beviharzott ugyanis a francia forradalom, amely a kártyában is elsöpörte a királyok hatalmát és jött a mindent vivő, a legértékesebb: az ÁSZ. A kártyajátékok mindamellett, hogy mindig is népszerűek voltak, még a nyelvünkbe is beköltöztek: a magyar nyelv hemzseg a kártyával való kifejezésektől, szólásoktól: kijátssza az utolsó kártyáját, nyílt kártyákkal játszik, nála az adu ász, belelát a kártyáiba, felfedi a kártyáit, kijátssza a kártyát. Néha asztal alatt keverjük a kártyát, de időnként sajnos rossz kártyára teszünk. Mi ráadásul nem egyszerűen kártyázunk, de nem ám, mi zsugázunk, verjük a blattot, forgatjuk a harminckét levelű bibliát, Fortuna festett lapjait, a játszódólevelet, Szent Dávidné zsoltárát vagy az ördög bibliáját. E urópában 1350 óta forgatják a lapokat. A kártya lényegében nem más, mint békés háború. Bár bizonyíték nincs rá, de erősen tartja magát a nézet, hogy a kártyát mint játékot a muzulmánoknak köszönhetjük. Az ő kedvenc figuráik voltak a handzsár, a kupa, a buzogány és a pólóütő. A svájciaknál ugyanez a rózsa, a makk, a pajzs és a harang, míg a németeknél szív (vagy piros), makk, levél (vagy zöld) és csengettyű. Ez utóbbi rögzült valamiért itthon tökként. Az isztambuli Topkapi Múzeum „Mameluk kártyája” 1530 körül készült és ez legfeljebb összekötő kapocs lehet a keleti játékokkal. Kínában a VIII–IX. századra, Japánban a X. századra teszik a kártya típusú játékok megjelenését. Újabb hipotézis, hogy az európai kártya a keresztény ikonográfiából táplálkozó új találmány volt. A világon a Beviharzott ugyanis a francia forradalom, amely a kártyában is elsöpörte a királyok hatalmát és jött a mindent vivő, a legértékesebb: az ÁSZ.
