Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)

2010-05-27 / 7. szám

IImeISIüTwe4tíi lE^QjZfcvBEffJ m 15 2009. év MTK sportolója fm Faültetés a Madarak és Fák Napján Az elmúlt év Fenntarthatósági napja alkalmából összegyűlt fel­ajánlásokból ültettetek fát Bu­dapest két helyszínén: egy csün­gő barkafűz a Fenntarthatósági Nap helyszínén, a Magyar Te­lekom székháza előtt, egy nyírfa pedig a Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium udvarán kapott helyet. A Bárdos Lajos iskolában az önkénte­sek már korán megérkeztek az iskola homokozójához, ahol első lépésként közel 70 zsáknyi homokot lapátoltak ki, hogy a felszámolt a homokozó he­lyére beültethessék a fát. Közben az udvar tűzfalára Simon Kaci és Braun László festménye is felkerült, ami a május 10-ei madarak és fák világnapja szellemében készült. Az iskola volt di­ákjai a Magyar Telekom, a Szívlapát Alapítvány és a Kultúrpart Egyesület támogatásával munkálkodtak az iskola udvarának szebbé tételén. Az énekkar dalokkal köszöntötte a vendégeket, mi­közben a nyírfa a földbe került. Az elül­tetett fácskát már együtt öntözték meg az iskola volt és jelenlegi diákjai. A ho­mokozó többi részére járólapok kerül­tek. A nebulók megígérték, hogy vi­gyázni fognak a fácskára, kérésükre pe­dig az öregdiákok elgondolkodtak rajta, hogy talán a későbbiekben újabb fács- kával gyarapítják az iskola hatalmas, de jórészt beton udvarát. Benedek Dalma kapta az aranygyűrűt Az MTK-Erzsébetváros elnökségének határozata értelmében, minden évben elismerik és díjazzák az egyesület sikeres sporto­lóinak eredményességét. A tavalyi évben elért sike­reiért, a „2009. ÉV MTK SPORTOLÓJA” címet Benedek Dalmának ítélték oda, mely díj az MTK címerével ellátott aranygyűrű és oklevél volt. A díj­jal egyben az egyesület örökös bajnoki címét is odaítélték a sportolónak. Az elismerést Devosa Gábor az MTK-Erzsébetváros alelnöke adta át a Népszigeten, az MTK kajak sporttelepén megtar­tott ünnepség keretében, áprilisban. Hajókirándulás A Dr. Hun Nándor Nyugdíjasok Egyesülete műso­ros hajókirándulást szervez 2010. július 10-én (szombat), a bérelt hajó a Vigadó térről indul 8.45- kor. Az úti cél Leányfalu, ahol a program: étkezés (saját költségen), 11 órától 15 óráig szabad prog­ram Leányfalun (fürdés, étkezés). Részvételi díj: 1.600 Ft. A hajón tombola! Visszaérkezés: 16.30- kor. (A hajón dohányozni nem lehet!) Jegyek kaphatók: kedden-csütörtökön 10-13 óra között VII. Wesselényi utca 17. szám alatt (Er­zsébetvárosi Közösségi Ház) a Dr. Hun Nándor Nyugdíjasok Egyesületnél. Kulcs-tartó program www.menhely.hu Úgy érzi, összecsapnak a hullámok a feje felett? Egy­re kilátástalanabb a helyzete, senkire sem számíthat, halmozódnak adósságai? A Prof. Dr. Kováts István Alapítvány pályázatot hirdet A Prof. Dr. Kováts István Alapítvány bu­dapesti illetőségű súlyos mozgáskorláto­zott fiatalok támogatására pályázatot hir­det, amely tanulmányok folytatásához, közlekedéshez, lakhatási, illetve munkaválla­lási feltételek megteremtéséhez szükséges tárgyi eszközök vásárlásához hozzájárulás­ként igényelhető. Az alapítványtól pályázható összeg nem lehet több a pályázati cél költsé­gének 25 %-ánál, de legfeljebb 45.000 Ft. Pá­lyázni a 40. életév betöltéséig lehet. A pályázathoz mellékelni szükséges a súlyos mozgáskorlátozottság tényét igazoló orvosi igazolásokat, valamint a családban együtt élők 2009. évi jövedelemnyilatkozatait. A névvel, címmel és telefonszámmal ellátott pályázatokat Prof. Dr. Kováts István Alapít­vány, 1052 Budapest, Városház utca 9-11. címre kérjük beküldeni, 2010. augusztus 31-ig. Minden pályázó 2010. október 31. napjáig kap értesítést a kuratórium döntéséről. A díjakat a nyertes pályázók a Fogyatékosok Napja Fő­városi rendezvénye keretében vehetik át. A mozgáskorlátozott fiatalok támogatására létrehozott Prof. Dr. Kováts István Alapítvány kuratóriuma tájékoztatja az adományozókat, hogy 2008. évi személyi jövedelemadójuk 1 %-át a mozgáskorlátozottak 2009. évi támo­gatására használta fel. Köszönjük mindazoknak, akik jövedelemadó­juk 1 %-át az alapítvány részére juttatták! A Prof. Dr. Kováts István Alapítvány budapes­ti illetőségű súlyos mozgáskorlátozott fiata­loknak nyújt támogatást tanulmányaik foly­tatásához, közlekedéshez, lakhatási, mun­kavállalási feltételek megteremtéséhez, il­letve az ezekhez szükséges tárgyi eszkö­zök megvásárlásához. Alapítványunkról, munkánkról bővebb tájékoz­tatást kérhet a 327-1187-es telefonszámon. Lépjen időben! Ne veszítse el lakását! Ha úgy érzi, lakásának, lakhatásának elvesztése fenye­geti, tájékozódhat lehetőségeiről „Kulcs-tartó” információs vonalunkon. Sok emberrel előfordul, hogy életének egy szakaszában nehéz helyzetbe kerül, családjától, barátaitól nem tud, vagy akar segítséget kérni, hosszabb-rövidebb ide­ig nem tudja fizetni lak­bérét, közüzemi szám­láit vagy hitelének tör­lesztő részleteit. Ilyen­kor különösen fontos, hogy ne adja fel, mert az időben kezelt probléma orvosolható. Megoldás akkor le­hetséges, ha tudja, milyen segítségeket vehet igénybe, és tájékozódik a várható következményekről. Ha úgy dönt, hogy nem dugja homokba a fejét, hanem kész tenni azért, hogy ne veszítse el lakását, akkor várjuk hívását! Hívhat minket hétfőn és pénteken, 18 és 21 óra között a (1) 267-0006 telefonszámon. A MENHELY ALAPÍTVÁNY

Next

/
Oldalképek
Tartalom