Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)

2010-09-28 / 13. szám

TO 2010/13. szám Átadták a felújított Kéthly Anna parkot A Kéthly Anna park Erzsébetváros egyik legfrekventáltabb pontján található. Ez a kis terület a környéken élők számára nagyon fontos, hiszen azon kívül, hogy üdítő színfoltja a környezetnek nagyon sokan ülnek le ide megpihenni, ol­vasni, beszélgetni is. Előző lapszámunkban írtunk arról, hogy a lakók kérésére három képviselő, Devosa Gábor, Puskás Attila Sándor és Vajda Gábor közösen indítványozták a park rendbetételét A felújítás megtörtént az átadással kapcso­latban azonban nem szerveztek nagy ünnepséget A három képviselő és Gergely József alpolgármester képviselte az önkormányzatot mikor a környéken élő, és érdeklődő lakók számára bemutatták a teljesen felújított parkot ják, hogy ne „lakják be” ide nem illő, a környezetet és a nyugalmat megzava­ró elemek. így bizonyos, hogy a park csak és kizá­rólag a lakóké, a piheni vágyóké lesz. Gergely József alpolgármester, és a park felújítását, megújítását kezdeményező három képviselő a parkot nem ünnepség, hanem kis kertészkedés keretei között adták át a lakóknak Újabb szép kis parkkal lett gazdagabb a kerület. Szeptember közepén átad­ták a lakosságnak a felújí­tott Kéthly Anna parkot.- A parkban elvégzett felújítási munkálatokat az önkormányzat finanszí­rozta, de kifejezetten a la­kók kérése és igényei alapján alakítottuk ki a koncepciót - mondta Devosa Gábor képviselő (képünkön). - A növénye­sítés mellett új ülőbútorok, szépen kialakított sétá­nyok várják a megpihenni vágyókat. A téren elhelye­zésre került egy úgyneve­zett „infopont” is, melyen keresztül az érdeklődők beléphetnek az önkor­mányzat információs rendszerébe, és így inte­raktív kapcsolatra nyílik lehetőségük. Mint azt már korábban is elmondtam, a park éjjel zárva tart, és a kerületőrség tagjai folya­matosan ellenőrizni fog­Különleges öntözőrendszer, saját, fúrt kútból- A park szépségének megőrzéséhez szükség van a folyamatos ápolásra, gondozásra, nem utolsó sorban az öntözésre - tájé­koztatott Vajda Gábor kép­viselő. - Utóbbival kapcso­latban többször tárgyaltam helyi környezetvédelmi szakemberekkel, és mára már nemhogy a folyamatos öntözés vált megoldható­vá, de a kiépített automata öntözőhálózat egy olyan fúrt kúthoz csatlakozik, melyből a jövőben teljesen ingyenessé válik a locso­lás, mondhatni saját víz­nyerő és vízkészlet segít­ségével. A kiépített auto­mata öntözőhálózatnak 9 úgynevezett zónaköre van. Ebből nyolc a növényzet lo­csolását, egy a kutyafuttató megújított sövényét látja el vízzel, míg a 9. zónakör al­kalmas lajtoskocsik 'feltöl­tésére. Ennek megfelelően a „saját” fúrt kút nem csak a Kéthly park teljes vízellá­tását biztosítja, hanem a kerület takarítását végző Vajda Gábor Kamilla KFT. járdatakarító- és mosó gépeinek vízellá­tását is. Forgalmi rend változás és átépítés a Garay-üzletházban Nagyon sok olvasónk érdeklődött az elmúlt hetekben szerkesztőségünk­ben arról, hogy mi történik a Garay üzletközpont környékén? Miért vannak megint átépítési, felújítási munkálatok? Ádler György a körzet képviselője is több lakóval beszélt már ebben a témakörben. Most olva­sóink számára foglalja össze a változásokkal kapcsolatos tudnivalókat.- A tulajdonosváltást kö­vetően az önkormányzat tulajdoni hányada nem változott a Garay • üzlet- központban, viszont az új tulajdonos elképzelése ér­telmében megkezdődött a földszint átépítése. Ezeket a munkálatokat nem az önkormányzat végezteti, hanem az új tulajdonos, aki az egész földszintet új üzletekkel, új bérlőkkel, szolgáltatókkal kívánja felöltem. Ajelenlegi átépí­tés alatt azonban elvégez­teti az elmúlt időszakban kialakult hibák javítását, és rendbeteteti például a csúszós járólapokat is. Ám a belső változások mellett nagyon fontos vál­toztatások történtek az üz­letház környezetében, a té­ren is, hiszen ismét lehető­ség nyílik az átmenő for­galomra a Péterfy utca irá­nyából. Ezt a változtatást két dolog indokolta: egy­részt az átadás óta eltelt időszak tapasztalataiból kiderült, hogy rettenetesen leterhelődött a Cserhát, a Murányi és az István utca az átmenő forgalommal, mert a parkolóházba csak ezen úton, kerülővel lehe­tett bejutni, ráadásul a szállítójárműveknek is meg kellett tenni ugyanezt a kört. A lakók kérésének megfelelően változtattunk tehát a forgalmi renden. Kérem, hogy ne megszo­kásból vezessenek, és na­gyon figyeljenek a járóke­lőkre. A másik fontos do­log, hogy ezzel egyidőben Ádler György a Murányi és a Cserhát ut­cai sarkoknál rakodóterü­let is kialakításra került. A tér rendjét, ugyancsak a la­kók kérésének megfelelő­en 24 órás kerületőrség felügyeli. Még egy örömhírről is tájékoztatom a téren élőket Javaslatomra változtatott a képviselő-testület a parko­lási rendeletén, és a Garay üzletközpont parkolójában a téren élők számára bizto­sított kedvezményes parko­lás időszakát reggel 8 óráig meghosszabbította, vala­mint csökkentette a parko­lási díjat is. Az új szerződé­seket október elsejétől lehet megkötni, erről külön tájé­koztatom a lakókat még a hónap végén. Remélem, hogy az új üzletek és szol­gáltatók révén pezsgő élet költözik az üzletházba, ami nem csak a kereskedők­nek, hanem a lakosságnak is megelégedésére szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom