Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)
2010-12-21 / 18. szám melléklete, ünnepi kiadás
Amikor éjfélt üt az óra, s az Újév beköszön álljunk meg egy szóra, mielőtt az Óév leköszön. Egy pillanatra gondoljunk a tegnapra és őrizzünk meg minden jót holnapra. BATTA ÉVA: Éjfélkor (részlet) Novella 2010/18. szám melléklete BÓKAB. LÁSZLÓ Minden kutatás egybehangzóan állítja, a karácsonyfát a németeknek köszönhetjük. Egy szívós legenda még Luthert is belekeveri a történetbe, mint a karácsonyfa „feltalálóját”. Az apró foszlányokból annyi bizonyosan megállapítható, a karácsonyfát valóban a németeknek köszönhetjük, mégpedig a protestáns vallásúaknak. Az azonban már az idő homályába vész, hogy mindez szembefordulás volt-e a katolikus hagyományokkal vagy mindentől függetlenül leheltek új értelmet az ősi germán hiedelmekbe. Természetesen igaz, hogy már az ókorban is voltak a növényeknek és a fénynek kultikus alkalmazásai, korábban is díszítették már az épületeket zöld ágakkal és korábban is ismertek voltak az ajándékot hordozó fák. Egy kis gondolkodás után vélhetően többeknek beugrik a tudás fája is, mint előkép. De nem is kell ennyire messzire futni. Maga a fa, mint az élet, a megújulás, a növekedés jelképe, minden beavatási szertartás elmaradhatatlan kelléke. Az életfa ott áll már a Gilgames eposzban is, innen származott át a Teremtés Könyvébe s lett belőle a Tudás Fája. Nem véletlen, hogy a zsidó vallásban a tóratekercs fából faragott két fogantyúját „életfáknak” nevezik. A karácsonyfa maga a pogány és keresztény hagyományok szintézise, hiszen már az ókori Rómában úgy tartották, hogy az örökzöld fák távol tartják a halálfélelmet a téli hónapokban. A fenyőből, mint akkoriban egyetlen ismert örökzöld növényből, a Rajna melletti misztériumjátékokban gyorsan az élet fája lett, amelyre akkoriban még almákat akasztottak. Az a szokás, hogy a téli napfordulót és az újévet zölddel köszöntsék, egykor Európa-szerte általános volt. A karácsonyfa állítás szokását először Elzászban jegyezték fel a XVII. században. A róla szóló első írásos beszámoló 1605-ből, egy strassburgi polgár tollából ered, de ábrázolását már a XVI. századból is ismerjük. A XVIII. századtól már, mint családi szokás terjedt el a német nyelvterületen. A XIX. századtól a világ számos országában meghonosodott a karácsonyfa-állítás. Párizsban állítólag elsőként Lajos Fülöp menye, Mecklenburg! Heléna állított először karácsonyfát 1837-ben. Az osztrák néprajzi kutatás szerint a karácsonyfák elterjesztésében nagy szerepük lehetett az első világháborúban a katonák számára állított közös karácsonyfáknak. Hazánkban az ország keleti felében csak a második világháború után honosodott meg végleg. Magyarországon a karácsonyfa elterjedése előtt termőágakat állítottak, ezeket bürökből, rozmaring-, nyárfa-, kökényágakból készítették. A lakodalmi életfához hasonló - mestergerendára, vagy a szobasarokba (olykor a koronájával lefelé) függesztett - ágakat aranyozott dióval, almával, ültetni való hagymával díszítették. A karácsonyfa hazánkban a XIX. század első felében jelent meg, elsősorban az osztrák udvar közvetítésével. Természetesen elsőként az arisztokrácia vette át a szokást, majd a városi polgárság, a falusi értelmiség, végül a parasztság is. Karácsonyfát Magyarországon Brunszvik (eredetileg Brunswick) Teréz (martonvásári grófnő) állított először, később, 1824-, vagy 25-ben, József nádor harmadik neje, Mária Dorottya, illetőleg a Podmaniczky család 1826 táján, majd Fertőszent- miklóson a Bezerédj család 1834-ben. A karácsonyfa hazai elteijedése nem volt általánosan jellemző, hiszen Szeged környékén még az 1960-as években sem állt minden család lakásában egy feldíszített fenyő. Egyes történeti adatok szerint a XVII. században német nyelvterületen nem családok állítottak fát, hanem egy központi helyen felállított karácsonyfára akasztották a szegényeknek és gyerekeknek szánt gyümölcsöket. Az úgynevezett „mindenki fájáról” elsőként Sáros megyéből hallhatunk, ott ugyanis az 1860-as években a földesúr a cselédei számára állított hatalmas karácsonyfát, ágain a cselédeknek szánt hasznos ajándékokkal. A közterületen felállított fák ma népszerűbbek és elterjedtebbek, mint valaha. Budapesten az ünnep közeledtével fenyő- és karácsonyfadíszbe öltöznek a kirakatok, óriásfákat állítanak például a tereken, a szállodák előcsarnokában, pályaudvarokon, repülőtereken, újabban a bevásárlóközpontok sem képzelhetők el nélkülük. A szokás persze nemzedékről nemzedékre változik, alakul, újabb elemekkel egészül ki. Ilyen újabb szokás a panelházak erkélyein megjelenő kivilágított fák, amelyek az ilyenkor irigyelt családi házak kertjeiben álló feldíszített élőfenyőket hivatottak megidézni. Ugyancsak újabban burjánzó szokás, hogy karácsonyra már a temetőkbe is visznek kis fákat, sőt néhol fel is díszítik őket. A karácsonyra, bármilyen furcsán is hangozzék, még a természetvédelem és a fenntartható fejlődés is hat manapság. Ennek köszönhetőek a rohamtempóban terjedő műfenyők, melyek nem hiányoznak a természetből és az a biztosan gyökeresedő új változat, mely szerint a természetet tisztelő módon kivágott (értsd: a fa csonkja képes újrahajtani) fenyőfákat viszonylag elérhető áron adják el a vásárlóknak, hogy aztán az ünnep múltával pénzért vissza is vegyék őket. Karácsonykor karácsonyfát állítunk. Ez olyan teljesen természetes, hogy szinte nem is érdemes róla beszélni. Általában a férfiak és általában utolsó pillanatban lódulnak neki a lehetséges karácsonyfa-beszerző helyeknek, hogy megtalálják, ha talán már nem is a legszebbet, de az épp lakásba valót. Kivéve persze azokat, akiknek abban a szerencsében van részük, hogy a karácsonyfa nem másutt, mint éppen a kertjük megfelelő helyén pompázik. Belegondoltak már mióta is állítunk karácsonyfát, miért és hogyan? És vajon mióta állítanak díszített örökzöldeket a köztereken? Karácsonykor karácsonyfa
