Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)

2010-11-17 / 16. szám

2010/16. szám H J 3 L Üde látvány, frissebb levegő Fasorok születtek Erzsébetvárosban Hetvenöt fasori díszfa szépíti mostantól a kerületet, a vára­kozások szerint az ötméteres növények a környék levegő­jét érezhetően tisztítják majd. A fákat az önkormányzat rendelte meg, beszerzésüket a megmaradt környezetvédel­mi alapból finanszírozták. A faültetéseken részt vett Bene­dek Zsolt, a Pénzügyi és Vá­rosüzemeltetési bizottság el­nöke (képünkön). A részle­tekről Sztipich Attilát, a Ka­milla Kft. kertészeti ágazat vezetőjét kérdeztük.- A közel öt méter magas, többször iskolázott, azaz több éves fák no­vember 5-én Olaszországból, Mantovából érkeztek. Nyolc-tíz különböző faj, platán, díszkörte, japán juhar, galagonya, díszalma, gömbkőris, szivarfa, nagy és kisle- velű hárs és májusfa is van közöt­tük. Legalább tíz éves, hat centi- méteres átmérőjű - szakkifejezés­sel tizennyolc-húszas - fákat vá­lasztottunk, ezek a belvárosi klí­mát jobban buják és elég erősek, nem lehet őket könnyen tönkre tenni. A nyolcvan centiméter át­mérőjű földlabdákat zsákkal és fémhálóval vonták be, hogy a szál­Benedek Zsolt képviselő nem csak a saját választókörzetében, hanem az Almássy tér környékén, így például a Barcsay utcában telepített fasor ültetésében is részt vett. lításkor ne sérüljenek. Egy-egy da­rab fa súlya földlabdával együtt a száz kilogrammot is eléri. A fák helyét az önkormányzat már ko­rábban kijelölte, pontosan megha­tározták, hogy melyik utcába, térre kerüljenek. A szállítást követő na­pon elkezdtük a kiültetést, az úgy­nevezett beiszapolást. Ilyenkor a fák a levelüket már lehullatták, ve­getálnak, vagyis alszanak, ezért a november a legalkalmasabb idő­szak a kiültetésre. A növényeket trágyával összekevert földbe, nyolcvan centi mélyre ültettük el. Egyenként száz-százötven liter vízzel locsoltuk meg őket, a felszí­nüket pedig beborítottuk egy kis földdel. Uniós szabvány szerint kí­vülről mindegyiket három támrúd- dal támasztottuk meg, hogy biz­tonságosak legyenek, ne dőljenek ki. Néhány növényt dézsába tet­tünk, ezeket egy rúddal biztosítot­tuk ki. Tavasszal a fákat drénc- sövön keresztül fogjuk öntözni, így a gyökerek is megfelelő meny- nyiségű vizet kapnak. Benedek Zsolt elmondta, hogy örömmel vett részt a munká­latok ellenőrzésében, és kiemelte, hogy külön köszönet illeti a Ka­milla Kft. dolgozóit, a munkála­tok vezetőjét a hatékony, gyors, pontos és nem utolsó sorban tiszta munkáért.- Mivel nyilvánvalóan nem vált be a korábbi ciklusban szorgal­mazott úgynevezett planténeres - dézsákban kihelyezett - fák ülteté­se, a kerület azonban nagyon kevés zöldfelülettel rendelkezik, más megoldást kellett találni a levegő tisztítására, szűrésére. A Környe­zetvédelmi Alapban megmaradó összeg átcsoportosításával lehető­vé vált faültetés ezen célok elérésé­hez vitt közelebb. A jó idő beköszöntővel a dísz­fák sokféle színben pompáznak majd, szép látványt nyújtanak a ke­rület utcáin és terein. Ha elkezde­nek virágozni illatozni fognak és termés is lesz rajtuk. Bízunk ben­ne, hogy a kerület lakói óvni és vé­deni fogják az új fákat és a megszé­pült környezetüket! Ha patkányt észlelnek, kérjenek segítséget! Patkányirtás szakszerűen, hatékonyan A huszonegyedik században élünk, ezért az ember azt gondolná, hogy a fővárosban a patkányok jelenléte ma nem valós dolog. Ezek a mindent túl­élő rágcsálók azonban a csatornákon keresztül sok helyre eljutnak, így be­férkőzhetnek a társasházakba. De nem kell pánikba esni, szerencsére van ellenük megoldás! Az önkor­mányzat városüzemeltetési irodájá­nak munkatársától, Nagyistók Gá­bortól arról érdeklődtünk, hogyan kezelik ezt a problémát.- A metróépítés kapcsán 2008-ban végzett földalatti munkák kezdetekor jelzés érkezett,- főleg a Baross tér környékén található Thö­köly út, Hemád és Murányi utca több társas­házától, hogy a környéken elszaporodtak a patkányok. Mivel ezek a rágcsálók komoly fertőzést jelenthetnek, mindenképpen tenni kell ellenük. A bejelentések után önként vál­lalt feladatként felvettük a kapcsolatot a Fő­várossal. Onnan a Bábolnai Környezetbioló­giai Központ Kft-hez irányítottak bennünket, akik a fővárosi közbeszerzési eljárás nyerte­seként budapesti szinten is végzik a patkány­mentesség fenntartási tevékenységet. A mi szerepünk mindössze a közvetítés, ha valaki érdeklődik, hogy a problémájával kihez for­dulhatna, azt a Kft-hez irányítjuk, ha szüksé­ges, segítjük a kapcsolatfelvételt. Korábban már az önkormányzati újságban és a televízió képújságjában is közzétettünk ezzel kapcso­latos felhívást, valamint az önkormányzat honlapján is megjelentettük a cég elérhetősé­gét, hogy a házak tudják, van a gondjukra megoldás. Az elmúlt három évben száz-száz- húsz társasházat érintett ez a kérdés, de most is előfordulnak bejelentések. A dolog semmi­képpen nem szégyellni való! A Bábolna Kör­nyezetbiológiai Központ Kft. - jogelődje a Bábolna Fertőtlenítő Állomás - 1971-től vé­gez eredményes patkánymentesítést, amely a főváros teljes, ötszázhuszonöt négyzetkilo­méternyi területére terjed ki. A patkánymen­tesség fenntartási tevékenységet második ge­nerációs véralvadást gátló rágcsálóirtószerek­kel végzik, ezeket figyelmeztető felirattal el­látott papírkarton szerelvényekben helyezik ki a szükséges helyekre. Ä szerelvényeket két-három hetente ellenőrzik, figyelik. Ä be­fogott állatok tetemét saját költségükön el­szállítják és megsemmisítik. Bejelentési lehetőségek ■ Ha patkányt észlelnek a kerületben, bejelentést tehetnek a Bábolna Környezetbioló­giai Központ Kft-nél a 432-0412-es vagy a 432-0401-es telefonszámon. ■ A Polgármesteri Hivatalban, a Városüzemeltetési Irodán: Telefonos elérhetőségek: 462-3138 és 462-3155 számokon, e-mailben: nagyistok.gabor@erzsebetvaros.hu, horvath.gyula@erzsebetvaros.hu. ■ Az AKI R Környezetinformációs rendszeren keresztül is jelezhetik a problémát, miu­tán bejelentkeznek, regisztrálják magukat, erre érkezik egy válasz e-mail, ha ezt meg­kapják, az állat rovatot jelöljék be és írják le az észrevételüket! Ha valaki bejelentést tesz, feltétlenül adja meg a társasházból egy kapcsolattartó személy nevét, aki a patkánymentesítő cég munkatársát majd beengedi!

Next

/
Oldalképek
Tartalom