Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)
2010-09-15 / 12. szám
MtmÉWCTMFJEWHI í»Sl 16 2010/12. szám Árpád-házi Szent Erzsébet plébánia 1074 Rózsák tere 8. Telifax.: 322-4117 Görög Katolikus Egyházközség Elfeledett imádságunk Irodai szolgálat a plébánián: szerdán és pénteken 15 órától 18 óráig, kedden és csütörtökön 9 órától 12 óráig. Umatemetői ügyintézés a plébánia irodájában (1074 Rózsák tere 8.) hétfon és csütörtökön 15 és 18 óra között. Telefonszám: 322-4117. Megújult Budapest legrégebbi - 190 éves - zsinagógája Idén tavasszal az Egységes Magyar- országi Izraelita Hitközség birtokba vette a Lajos utcai, nagy óbudai zsinagógát, — amelyben az elmúlt évtizedekben a Magyar Televízió V-ös stúdiója működött. A történelmi múltú épület Budapest legrégebbi zsinagógája. Elődje 1767-69 között épült, Nepauer Máté tervei alapján. A jelenlegi épületet 1821-ben adták át, még abban az időben, amikor zsidóknak tilos volt állandó jelleggel a fővárosban letelepedni, így az óbudai Zichy birtokon éltek, a Lajos utca (akkoriban Zsidó utca) környékén kialakítva közösségi életüket. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség magán adakozók segítségével, a rendelkezésre álló öt hónapban elkezdte az épület rehabilitációját. A részleges strukturális és restauráci- ós munkálatokat elvégezve szeptember 8-án estére, az 5771-es zsidó újév előestéjére ismét megnyíltak a zsinagóga kapui. A hosszú idő utáni első imádkozást ünnepélyes megnyitó szertartás előzte meg: az EMIH szervezésében szeptember 5-én felavató szertartásra és tóraavató ünnepségre került sor. Rózsák terei templomunkban a paró- kusi tisztséget 1953- ig dr. Krajnyák Gábor töltötte be, aki elsősorban arról volt széles körben ismert, hogy egy ima- és egy énekeskönyvet adott ki, s ezeket használták a legtöbb görög katolikus közösségünkben. Az ima, melyre a címben utalok, nem szerepelt bennük, de most használatos könyveinkben sem. Szövegét egyedül 1934- ben kiadott papi zsolozs- máskönyvben találtam meg. Viszont más fordításban ismerem a magyar ortodox imakönyvből, valamint egy Erdélyben kiadott románmagyar nyelvű ortodox imakönyvből is. Az imának a címe: Ima bármely munka előtt. Szövege a következő: „Uram Jézus Krisztus, a kezdetnélküli Atyának kezdetnélküli egyszülött Fia, akinek tiszta- ságos ajkairól hangzott el, hogy »Nálam nélkül semmit sem tehettek« - Uram, én Uram, teljes hittel szívembe fogadom, lelkembe rejtem a Te igédet és jóságod előtt leborulva kérlek: segíts meg engem bűnös szolgádat, hogy e dolgomat megkezdhessem és Általad be is végezhessem. Az Atyának és Fiúnak és Szendéteknek nevében. Ámen.” Miért is idéztem most? Két okból. Ha azt CARMINE CELEBRAT HANGVERSENY A Budapesti Barokk Fesztivál keretében a Carmine Celebrat Ének és Zenekar ad hangversenyt szeptember 18-án 19 órakor a Belvárosi Szent Mihály Templomban (V. kerület Váci utca). Műsoron: J.S. Bach: János passió. Szólisták: Zádori Mária, Bakos Kornélia, Megyesi Zoltán, Kovács István, vezényel: Zimányi István. kérdezik tőlem, melyik imádság fejezi ki igazán a keleti keresztény lelküle- tet, melynek lényege az Istenre való teljes ráha- gyatkozás, akkor a válaszom: ez. Másrészt bármilyen kezdetre alkalmas, így most is, mikor szeptember 1-jén kezdődött görög katolikus naptárunkban az új egyházi év, de közösségeinket tekintve új cserkészévünk is kezdetét vette, melyet ennek a szellemében szeretnénk megnyitni. Ugyanakkor egyesekben — akik netán ismerték — fel is idéződik, vagy magukévá téve beiktatják vallási életükbe. Már az is elegendő, ha elgondolkoznak mondanivalóján. dr Sasvári László Mindenkit szeretettel várunk a Presbiteriánus Misszió alkalmaira: szerda 18 órakor bibliaóra, vasárnap 10.30 órakor istentisztelet. Ingyen Biblia elvihető! Keresztyén könyvtár is működik! 1074 Budapest, Rákóczi út 78. Tel.: 322-9317, www.reformatus.org Curves A CURVES MADÁCH - ahova csak hölgyek járnak 30 perces köredzésre és az Aranyág Alapítvány az árvíz alatt súlyosan megsérült kovácsvágási óvoda számára périzgyüjtést szervez az újjáépítéshez. Aranyág Kérünk minden kedves Olvasót, hogy ha teheti, támogassa akciónkat, akár személyesen a Curves Madách Imre út 13-14 sz. alatt található klubunkban, akár az Aranyág Alapítvány számlaszámán: 10200847-32414347-00000000 Kérjük hogy feltétlenül írja be a közlemény rovatba az adóigazoláshoz szükséges adatain kívül a CURVES szót is. Azok számára, akik személyesen a klubban adják át az adományukat, egy apró meglepetést készítettünk. A gyűjtés augusztus 30-tól október 01-ig tart.