Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)

2010-06-16 / 8. szám

Erzsébetvárosiak ÉS A NYÁRI SZÜNET 2010/8. szám Helyreigazítást kért a felperesek képviselője Az érem másik oldala Nem a sportcsarnokkal, hanem a vele együtt épí­tendő irodaház hátsó trak­tusával van gondja a Mu­rányi utca 1-es számú ház­ban pereskedő lakóknak - reflektált 2010/6. lapszá­munk 7. oldalán megjelent cikkünkben foglaltakra dr. Tolnai Katalin, a beru­házóval pereskedő 15 lakó egyike. Előzmények Cikkünkben akkor megírtuk, hogy sikeres közbeszerzési eljá­rást követően a Hérosz Zrt. el­nyerte a sportcsarnok s a vele együtt építendő irodaház terve­zésének és építésének jogát. A tervek 2008. év végi bemutatását követően 17 „falszomszéd” lakó a lakását sérelmesen érintő épít­kezés miatt megtámadta az épí­tési engedélyt, mert az irodaház egyik falával az eddig szabadon szellőző konyhájuk és szobáik ablakait körülbelül két méter tá­volságban le akarják falazni. Ez­zel nemcsak a fényt és a kilátást véve el tőlük, hanem azt is okoz­va, hogy az így kialakítani kívánt közös lihthofba (fotó) szellőzné­nek 12 lakás különböző helyisé­geinek ablakai, így WC-k, kony­hák és lakószobák is, amiknek ablakát nem lehetne többet leve­gőztetésre használni, mert bejön­ne rajtuk a máshonnan kienge­dett bűz.- Az építési engedélyt ugyan helyben hagyta a fellebbezés miatt másodfokon eljáró köz- igazgatási hivatal, de 14 pont­ban lényeges módosításokat írt elő az építtetőnek. A többi közt azt is, hogy készítse el a környe­ző házak állapot felmérését és statikai vizsgálatát, csatoljon be további szükséges, de hiányzó tervéket és a beruházó saját költségén végezze el az ebbe a bizonyos - a lakók által udvar­nak, az építtető által lihthofhak nevezett - helyre kivezetett parapet konvektorok kiváltását - tájékoztatott dr. Tolnai Katalin. Lihthof vagy udvar?- A beruházó át is építtette az érintett lakások fűtési rendsze­rét, és elkészítette az utólagosan előírt terveket, azonban a 12 la­kást hátrányosan érintő lefala- zást nem iktatta ki az építési tervből. Ezért a lakók a másod­fokú határozatnak ezen része el­len jogszerűen közigazgatási bí­róságon keresetet indítottak, kérve, hogy egyrészt a később becsatolt terveket is - mint az építési engedély részét -, bírálja el az építéshatóság, hogy megfe- lelnek-e a jogszabályoknak. Másrészt pedig annak megálla­pítását kérték, hogy az a tér, ahova ablakaik szellőznek, nem lihthof, hanem udvar. Ez utóbbi esetben ugyanis nem lehet lefa­lazni az ablakokat, hanem ud­vart kell képezni előttük, ugyan­is ajelenlegi építési szabályozás A fotót Tolnai Katalin bocsá­totta rendelkezésünkre il­lusztrációként i--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 | Bírósági ítélet • Egyik oldal i Közben megszületett a bírósági határozat, amely részlegesen új eljárásra kötelezi a másodfokú építéshatóságot,! ! vagyis újra kell vizsgálni az építtető által utólag becsatolt dokumentumokat. A határozat kitér a lakók számára oly i ] fontos udvar kérdésének a meghatározására is. Az önkormányzat képviselője nyilatkozatot tett arról, hogy egy | ! elkülönített célelőirányzatot hoznak létre a tulajdonosok kártalanítására a lakásokban bekövetkező esetleges ér-1 ! tékcsökkenés esetére. Sőt, az ítélet indoklása szerint a Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat hiányos, | ! mert nem rendelkezik új épület építése esetén a már meglévő állapotok védelméről és a már kialakult állapothoz | ! való alkalmazkodást sem követeli meg - mondta a lakók nevében nyilatkozó dr. Tolnai Katalin. ! Bírósági ítélet - Másik oldal ] A bíróság határozatát dr. Tolnai Katalin foglalta össze, ám ha az érmének van egyik oldala, akkor van másik is - J ] ezért a Helyreigazításhoz nem tartozó Bírósági ítélet tárgyában megkérdeztük Gergely József alpolgármestert is, \ ! mit szól az abban foglaltakhoz. Gergely József mindössze két részt másolt ki reagálásként az írásos bírósági íté-1 j létből, zárójelben az alpolgármester kiegészítése olvasható. [ ■ Az alperes tárgybeli határozatát felperesi ingatlan statikai és állagvédelem körében tett kiegészítő kikötések vo-1 ! natkozásában hatályon kívül helyezte és ebben a körben alperest (Közép-Magyarországi Regionális Államigazga-1 ! tási Hivatal) új eljárásra kötelezi. (így tehát nem az összes utólag becsatolt dokumentumot kell újra vizsgálni). ! ■ A KVSZ nem adott szabályozást a ... miatt kialakult állapot védelmére, a kialakult állapothoz alkalmazkodást | j nem követelte meg. (Minden kiszámítható helyzetre megpróbál szabályozást adni a KVSZ-ünk. Nyilván lehet olyan j j élethelyzet, amit jogszabály nem szabályoz - ez is ilyen..) A témát a per végéig oda-vissza lezártnak tekintjük. A szerk. j Hogyan töltik a nyári szabadságot, terveznek-e utazást belföldre vagy külföldre, erről kérdeztük a járókelő­ket a kerületben. Rövidebb - hosz- szabb időre azért mindenki kiszakad a város forgatagából, hogy friss le­vegőn legyen, kiránduljon, strandol­jon, kikapcsolódjon egy kicsit. KOZÁK KRISZTIÁN- Különösebb nyara­lást nem tervezünk, de két-három hosszabb hétvégére biztosan el­utazunk a barátnőm­mel vidékre. Motorral vagy autóval megyünk kedvenc helyeinkre, ahol pihenéssel és strandolással töltjük majd az időt. LÓRÁNTH ISTVÁN- Még diák vagyok, a tanév végén munkába állok és a nyári szü­netben dolgozni fo­gok. Van néhány do­log, amit szeretnék "f / megvenni a kerese­temből és a családomat is támogatni akarom ezzel. Augusztusban egy rövid pihenésre elutazom a rokonaimhoz, ez lesz a nyaralás. BUBÁN SÁNDORNÉ- Egy hétre szeretnénk a férjemmel, a gyereke­inkkel és két unokánk­kal együtt Horvátor­| szágba utazni. Már sok­szor voltunk a horvát tengerparton, most egy utazási iroda szervezésében egy újabb helyet aka­runk kipróbálni. Ez meglepetés a csa­ládnak! LÁZÁRNÉ SZ. MÁRIA A családdal 2-3 hétre Baja környékére az édesanyámhoz uta­zunk. Besegítünk a ker­ti munkába, a többi szabadidőt aktív pihe­néssel töltjük, megyünk termálfürdőbe, horgászni, kerékpároz­ni. Folyó, szép kastély és kirándulóhe­lyek vannak arrafelé, minden adott ah­hoz, hogy jól érezzük magunkat. ! PATAKI DÓRA Nyár közepén csalá­dostól egy teljes hó­napot töltünk Balaton- udvariban. Bár a férjem ingázik a munkahely és a nyara­ló között, így is kellemes nyaralás lesz. Nagyon szeretjük az ud­vari strandot, két gyermekünkkel strandolunk, játszunk, pihenünk. Ezen kívül még tervezünk egy egyhetes, sátorozással egybekötött Balaton kö­rüli kerékpározást. szerint lihthofba nem szellőzhet­nek huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségek, s mivel ide konyhák és szobák is nyílnak, a lakók azt mondják, hogy ez nem lihthof, hanem udvar. Ez az, amit már 2009 február óta az építtetővel nyolc alkalommal történt egyeztető eljárás során is mindig hangoztattak és kérték az áttervezést, de hiába. Mint mondják, ezért voltak kénytele­nek jogi úton védeni tulajdonosi érdekeiket - értékelte a helyzetet Tolnai Katalin.

Next

/
Oldalképek
Tartalom