Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)
2010-04-20 / 5. szám
»Ö)NIK<01R]MrA1N^A>T«=»KtO>Z^EIL«E.TJ-T 2 2010/5. szám ténhetett. Az is tény, hogy az előzetes megállapodás értelmében az építkezések befejeztével a három építtető költségén teljesen átépült a Holló utca. A Király utca azonban csúf maradt, ráadásul a járdákon is összetörték a lapokat, mégpedig elsősorban a szabálytalanul parkoló nagy terepjárók. A két önkormányzat megállapodott, hogy közösen rendbe hozzák a Király utcát. A munka úgy lett felosztva, hogy a Holló utcától a Károly körút felé a VII. kerület végezteti a munkát, a Csányi utca felé pedig a terézvárosiak. Az április 6-án elkezdett munkát május közepéig kell befejezni. Ez persze forgalomkorlátozással is jár, de ezt az átmeneti kellemetlenséget érdemes lesz elviselni, újra szép lesz az utca. A közlekedés szabályosságát, rendet, tisztaságot ellenőriznie kell a két ön- kormányzatnak, de kérjük az itt lakókat, itteni üzlet tulajdonosokat, hogy ők is vigyázzanak a most összesen 29 millió Ft-ért rendbe hozandó utcára. Kérem, hogy ha rendellenességet tapasztalnak, értesítsenek engem is, hogy kéjem az illetékesek intézkedését. Tavaszi piknik a Carl Lutz parkban Növényesítésre várják a lakosságot A Föld napja alkalmából tavaszi piknikre várja az érdeklődő, a faültetésben és virágosításban részt venni kívánó kerületieket Solymári Garbiella képviselő. A szükséges kertészeti eszközökről a szervezők gondoskodnak. Cím: Carl Lutz park Ideje: 2010. április 23., péntek, 16 óra.- Öt évvel ezelőtt, 2005 elején készült el a csökkentett forgalmú, jelentős zöldterülettel kiépített Király utca - mondta Solymári Gabriella válaszul a lakók kérdésére. - A munkálatokat a terézvárosi és erzsébetvárosi önkormányzat végeztette, fővárosi pályázati támogatásával. Az itt élők hamar megkedvelték a szép új utcát, azonban nem sok idő telt el az átadás után, amikor már azt tapasztalták, hogy a csökkentett fogalmú, frissen felújított közterületen megjelentek az építkezési anyagot szállító teherautók. Ugyancsak a történethez tartozik, hogy bár a Király utcában a Főváros által kihelyezett jelzőtábla tiltotta a teherautók behajtását, a VI. kerület kiadta az engedélyt az építkezőknek, és a Fővárosi Önkormányzat pedig hozzájárult a teherautók behajtásához. A két jelentős, VI. kerületi építkezést ellátó nagy teherautók gyorsan tönkretették a szép utcán az útkereszteződéseknél lévő küszöböket. Az igazsághoz tartozik, hogy a VII. kerületi oldalon is volt építkezés, mégpedig a Holló utcában, azonban az erzsébetvárosi oldalon fizikailag meggátolta az autók Király utca felőli behajtását egy faltól-fa- lig fekvőrendőr. így a Holló utcai építkezés megközelítése kizárólag a Dob utcán keresztül törOvisok a Garay piac szekerén A Garay piacon szerveztek már szüreti és Halloween napokat, volt bababörze, és karácsonyi vásár is. A vásárlók jól ismerhetik a piacon pihenőpadként kirakott szekereket, melyek mostanában nem csak pihenésre, de tanulásra is szolgálnak. A piacra ugyanis óvó nénik kíséretében kis kerületi ovisok érkeznek időközönként, akik a szekereken üldögélve megismerkedek a piacon kapható zöldségekkel, gyümölcsökkel, azok formájával, ízével. A hangulatos és különleges programon szívesen vesznek részt az általános iskolák alsósai is. A fotót a Garay piac vezetője bocsátotta rendelkezésünkre. L.ß)lf<o)SjSjägjii iígjémy/ v/ojfö a\ fieMl ittas mielőbbi megkezdése | 2. felvonás: Király utca felújítás I Nem olyan régen, néhány éve címoldalas hír volt lapunkban is, hogy a VI.-VII. kerület a fővárossal közös beruházásban felújította a Király utcát. Most, 2010-ben, húsvét után elkezdték a Király utca öt évvel ezelőtt átépített Károly körút - Csányi utca közötti szakaszának a felújítását - újra. Miért van erre szükség és mi történik itt? Solymári Gabriella képviselőt a Piros Pont Lakossági Központban, lapunkat olvasói postaládánkon keresztül kereste fel néhány, a körzetben lakó, választ várva a fenti kérdésre. HsjimejTrlbedtésj a\ Z'öjlldlSjéjgjm<fceJlv gjyflmiöflcjsMk'k'eJI Solymári Gabriella