Erzsébetváros, 2009 (18. évfolyam, 2-18. szám)
2009-06-17 / 9. szám
2009/9. szám K*EfR(l!J !lSÉiTJlWK^Ö>Z©líÉfcT Legendás sportolókra emlékeztek A valamikori Csömöri úti MTK pálya, immár Lantos Mihály névét viseli. Az avatási ünnepséget május 23-án, a híres Magyarország-Anglia mérkőzés (7:1) 55. évfordulóján rendezték meg- a Népstadionban 104 ezer néző előtt játszott meccs első gólját Lantos Mihály szerezte szabadrúgásból. A zuglói önkormányzat tulajdonában lévő pályát részben ma is az MTK - Lantos egykori klubja - fiataljai használják. A zuglói önkormányzat a következő három évben teljesen felújítja és átépíti a sportközpontot. A zuglói ünnepségen részt vett többek között az MLSZ képviseletében Dunai Antal alelnök, az MTK részéről többek között Sándor Károly, a válogatott csapattársakat továbbá Grosics Gyula, az utódokat pedig Garaba Imre képviselte. Az MTK - Erzsébetváros nevében Bódayné Blaha Judit és dr. Mincza-Né- bald Ildikó helyezte el a felavatott táblán, a megemlékezés koszorúját. A128 éve született Halmay Zoltán sírjánál tartott megemlékezést és koszorúzást az MTK sportegyesület, a szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület, a Csanády Árpád és a Mező Ferenc Olimpiai Baráti Körök képviselői májusban. Halmay Zoltán többszörös olimpiai bajnok, a magyar úszósport egyik legnagyobb egyénisége, az MTK sportolója volt. INGYENES JOGI tanácsadás a Menhely Alapítványnál lakással, lakhatással kapcsolatos ügyekben, a lakásvesztés megelőzése céljából. Lakáscsere és adásvétel feltételei, ügymenete; lakhatást érintő kérdések (adó, illeték, haszonélvezet, öröklés); lakáseladás, - vétel, -csere buktatóinak kikerülése; adásvételi, csere-, ajándékozási, bérleti szerződések véleményezése. Telefonos tanácsadás, időpont egyeztetés hétköznap 12-14-ig. Tel.: 06- 20/269-9838. Roma-zsidó zenei fesztivál a Múzeumok Éjszakáján A Mazsihisz idén első alkalommal vesz részt a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatban. Az események a Magy ar Zsidó Múzeumban és a Dohány utcai zsinagóga előtt, a Herzl téren zajlanak június 20-án 22 órától az éjszakába nyúlóan. A múzeumban ingyenes tárlatvezetésekkel, beszélgetésekkel. a zsinagóga előtti téren pedig koncertekkel v árjuk az érdeklődőket. PROGRAM: \ múzeumban az éjjel folyamán filmvetítések, meghosszabbított P. Howard Rejtő Jenő legendás élete kiállítás, illetve az állandó kiállítások megtekintése ingyenes tárlatvezetésekkel. Rejtő-fejtörő, maceszkóstoló és játékos v etélkedők lesznek korhatár nélkül. A Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl téren ingy enes koncertek kerülnek megrendezésre az alábbi egy fittesek fellépésével: Jazzreal (hagyományos zsidó, ősi keleti, szefárd, izraeli, ladino es jiddis dalok átdolgozása mai modern hangszerelésben jazz. swing, latinstílusban). Szakcsi Lakatos Beia Trió. Babos Project Romani Jiddis Alom. TRIGON NYILAS ( Yl Feszített tempóban dolgozik, ST"f’■ csak úgy ég a keze alatt a munka, de ez anyagilag sajnos most nem látszik. Ha lakást vagy autót akarna cserélni, esetleg telket, vagy házat vásárolni, egyszóval valami fontos lépés, valami komolyabb beruházás előtt állna, érdemes közeli férfi ismerőse, családtagja tanácsát kérnie. — BAK Nem túl közlékeny, ezért ne várja el, hogy olvassanak gondolataiban. Enged- jen néha betekintést terveibe, különben minduntalan félreérthetik szándékait. Vegye számba tennivalóit, de azt is, amit eddig elvégzett. Kemény munka vár Önre, amit régóta szeretne megúszni, elodázni. Ne késlekedjen, hiszen karrierje érdekében szükséges dolgokról van szól VÍZÖNTŐ Munkahelyén szerencsésen alakulnak a dolgok, lehetősége van megmutatni értékes oldalát. A vezetés felfigyel szorgalmára, kitűnik lelkesedése és dinamizmusa az átlagból. Ha magasabb szintű tanulmányokba, továbbképzésekbe fog, csak sok munka árán fog sikerülni. HALAK Egyáltalán nincs kedve szerint a hétköznapi verkli. Túl magasra állította a mércét és néha saját erejében is csalódnia kellett. Az utóbbi hetekben pedig ráfért volna Önre a pihenés. Idegileg eléggé megviselte az elmúlt egy-két hét, csaknem ólmos áradt- ságot érez tagjaiban. Pszichés érzékenysége fokozottabb. Horoszkóp július közepéig T kos Munkájában csalódást okozott, hogy a dolgok nem olyan ütemben valósultak meg, ahogyan azt előre eltervezte. Ne vegye zokon kollégáitól a halogatást, lehet, hogy az ütemezés sebessége csak Önnek nem volt megfelelő. Legyen türelmesebb velük, hiszen nem mindenkibe szorult annyi tettvágy és energia. Több oldalról kell kritikával számolnia munkájában. A határidők betartására jobban ügyeljen és a feszültséget ne nassolással vezesse le. Ha nem is lesz vegetáriánus, mindenképpen elhatározza, hogy áttér az egészséges reformétkezésre. A mozgás mindenképpen jót tesz, egy kis séta, úszás, vagy kertészkedés formájában. I IKREK Munkájában új feladat várja, amellyel eddig kevéssé ismert oldalát is megcsil- — lanthatja. Buzognak Önben a családi érzések, s igyekszik hozzátartozóit kárpótolni az elmúlt időszak ridegségéért. Mindezt egy közös, nagy családi kirándulás keretében teheti meg leginkább. Sl m OROSZLÁN A csapatjátékban mindig a vezető sze- i. repet vállalná, de ezt többen most nem v nézik jó szemmel. Szükség lesz egy kis önismeretre is, hogy csak a valóban Önhöz illő feladatot vállalja el. Életveszélyes helyzetbe keveredett, de egy láthatatlan kéz megvédte ismét minden komolyabb sérüléstől. SZŰZ Alapossága és figyelme régóta alapvető értéke a munkahelyi közösségnek, és ez lassan anyagilag is eredményes lesz. Pénzügyeit sikeresen intézi. A hagyományos értékek segítenek kialakítani egy csodálatos párkapcsolatot, hagyatkozzon bátran a szülei mintájára. MÉRLEG O Még a jegy szülötteinek sorsát sem egy- ■—* j-m formán alakítják a bolygók. Miközben egy részük magányra ítéltetett, mások éppen most eveznek be a házasság révébe, vagy válással vetnek véget a megromlott együttlétnek. Mindenesetre olyan családi eseményekre kell számítani, amelyek bensőségesek és megrendítők. e RÁK Nagyon jól forog az agya és a nyelve. Átgondoltan, meggyőzően beszél. Másokra gyakorolt empatikus hatását ne arra használja, hogy saját hasznára, másnak kárára legyen. Ne rövidítsen meg senkit, csak azért, mert képes uralkodni rajta. Ingatlanügyeit kellene elintéznie, nem lehet tovább halogatni! SKORPIÓ Sokat gondol a szerelemre, más szinte nem is érdekli, de nemcsak gondolni akar rá. Alig várja már, hogy a karjába zárhassa kedvesét. Most végre elmondhatja neki, régi vágyait. Szakmai kérdések mostanában nemigen kötik le, a közélettől is csömöre van. Komolyabb terveket dédelget magában, de ezt még korai lenne szétkürtölni. m A Trigon Stúdió elérhetőségei: www.trlgonstudio.hu, email: info@trigonstudio.hu. Cím: Csengery utca 15. földszint. ♦ f 4.