Erzsébetváros, 2009 (18. évfolyam, 2-18. szám)
2009-12-16 / 18. szám
Dr. Budáné Juhász Katalin Budáné Juhász Katalin 1988-ban kedvenc kerületében, Erzsébetvárosban kapott állást, közművelődési csoportvezetőként, s nem sokkal később már a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény létrehozásának szakmai előkészítésével bízták meg. 1995- től az Erzsébetvárosi Helytörténeti Klub vezetője. Kezdeményezésére 1993-ban Ünnepi Könyvhét nyílt az Almássy téren. Részt vett a Ki Mit Tud? kerületi szervezésében és lebonyolításában, a '90-es években. Kiállításokat szervezett, könyveket írt Erzsébetvárosról. Lapunkban a '90-es évektől olvashatók cikkei, helytörténeti rovata. Sokoldalú tevékenységére utal, hogy 2009. október 1 -jétől Idegen- vezetői tanfolyamot szervezett. Kimagaslóan sokat tett azért, hogy a kerület lakosai megismerhessék lakóhelyük színes, érdekes történetét és büszkén vállalhassák lakóhelyüket. (Egyéb részletek januári lapszámunk helytörténet rovatában.) Burghardt Jenőné 1970-ben szerezte biológia-földrajz szakos középiskolai tanári diplomáját, azóta a kerületben dolgozik. Jelenleg az Alsóerdősori iskola igazgatóhelyettese. 40 éves munkája során rendkívül széles körben támogatta a diákok ének-zenei tanulmányait, segítője volt az iskolai énekkarnak és néptánc csoportoknak, amelyek számos sikert értek el, amit oklevelek, dijak és nívódíjak is igazolnak. Nagyszerű pedagógiai érzékét bizonyítja, hogy neveltjei sikeres felnőttként is számon tartják, volt iskolájukba rendszeresen visszatérnek, felkeresik őt. Tanítványának mondhat azóta hírnévre szert tett pop- és komolyzenészeket, szín- és előadóművészeket, énekművészeket, zeneszerzőket, táncosokat, és még egy olimpiai ezüstérmest is Androvicz Attila személyében. Az iskolai élet meghatározó szereplője, munkáját elismerésre méltó módon végezte mindig, úgy, hogy emellett maradt ideje Erzsébetváros kulturális életéért is dolgozni. Papp György János Középvezetői szakmai képesítést a Gundel Károly Vendéglátó Szakközépiskolában, pedagógiai képesítést a Vas utcában szerzett. Országos vizsgabizottsági elnökként 10 évig dolgozott. Kezdetektől fogva segítette a Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskola gyakorlati oktatásának kialakítását, közreműködésével alakult át a Dob utcai háziasszonyképző szakiskola szakácsokat és pincéreket képező vendéglátó szakiskolává. Munkájának eredménye, hogy jól felszerelt szak- tantermekben, elismerten magas színvonalon folyik a szakiskolában az oktatás. Munkáját mindig magas szintű szakmai elhivatottsággal, nagy lelkiismeretességgel végezte, segítette a tanulók munkakeresését, mindig az ő érdeküket tartotta szem előtt. Számtalan erzsébetvárosi rendezvény szervezője, lebonyolítója. Munkája elismeréseként Kiváló Pedagógus Miniszteri kitüntetésben részesült. Sas Sándor erőemelő Gyermekként lett mozgássérült, mégis 8 éves kora óta intenzíven sportol, úszott, teniszezett, atle- tizált és kosarazott. Az erőemeléssel 16 éves korában ismerkedett meg, amikor nézőként részt vett az országos fekvenyomó bajnokságon. Élete első „nyomása” 95 kg volt, már ekkor felfigyeltek rá, hisz egy átlagember 50-70 kg között nyom. A soron következő országos bajnokságon már második helyezést ért el. Sándor jelenleg a jövő évi világbajnokságra illetve a soron következő magyar bajnokságra készül, ahol tizenkettedik alkalommal védheti meg magyar bajnoki címét. Számos kiemelkedő nemzetközi sporteredménnyel is büszkélkedhet. A pekingi paralimpián 100 kg-os súlycsoportban 7. helyen végzett, a 2006. évi délkoreai világbajnokságon 5. helye'zett lett kategóriájában, az Európa bajnokságokon rendre dobogós helyen végez. Szőcs Bertalan vívó, mesteredző Tizenegy évesen kezdett vívni 1947-ben, majd 1853 és 1961 között a Budapesti Honvéd tőrvívója lett. Két világbajnokságon állt a dobogón, 1954-ben Luxemburgban bronzérmet, 1955-ben Rómában ezüstérmet nyert csapatban. A vívás mellett más sportágakkal is foglalkozott, atlétikában, tornában, sportlövészetben és sífutásban is minősített versenyző volt. Testnevelő tanári oklevelet szerzett, majd elvégezte a vívómester képzőt is. Az ő nevéhez fűződik az első, tíz évfolyamos vívóiskola és oktatási rendszer.Tőr és párbajtőrvívásban tanítványai a felnőtt, junior és kadett világversenyeken (Olimpia, VB, EB) 110 érmet szereztek. Kiemelkedő képességű vívóedző, a hazai női tőrvívás meghatározó alakja. A legfiatalabb mesteredző lett 1966-ban. Fontosabb kitüntetései: Kemény Ferenc Díj, MOB-érdemérem, a Magyar Vívó Szövetség Életmű Díja. Telek György túravezető Telek György túravezető 1962-től vesz részt az Ápisz Sportegyesület munkájában, mint túravezető. 2001 óra az Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség természetvédelmi Bizottságának vezetője. 1994-től az MTSZ Természetvédelmi Bizottságának képviselője, jelenleg titkára. Eddig végzett túravezetői, vezetői szervezői tapasztalatait eredményesen hasznosítja, természetvédelmi táborok szervezésében, ellenőrzésében is részt vesz. Erzsébetvárosi lakosok, nyugdíjasok és hátrányos helyzetű gyerekek érdekében tevékenykedik, gyermektáborok lebonyolításában vesz részt. A túravezetés mellett találkozók, rendezvények szervezésével, természetvédelmi előadásokkal, továbbképzéssel, vetélkedők lebonyolításával, a rendezvények technikai feltételeinek kialakításával segíti az Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség sportmozgalmát. Pro Űrbe díjazottak SeEbE!!! 2009/18. szám „Erzsébetváros Sportjáért” kitüntetettek