Erzsébetváros, 2009 (18. évfolyam, 2-18. szám)
2009-11-13 / 16. szám
_ tm 8 ^: I r ifimen ................... 2 009/16. szám — — Összefoglaló: 6. rész | Közmeghallgatás - 2009. I A helyi önkormányzatokról szóló törvény rendelkezése értelmében az erzsébetvárosi képviselő-testület idén július 27-én megtartotta hagyományos évi közmeghallgatását A közmeghallgatás célja, hogy a helyben érdekelt civil szervezetek képviselői és a lakosság nyilvánosan „tárgyalhasson” a kerületet vezető képviselő-testület tagjaival, és a kerület vezetőiveL Ilyenkor lehetőség nyílik a közérdekű kérdések, javaslatok megtételére, illetve a korábban feltett és a helyszínen elhangzó kérdésekre is itt kaphatnak választ az érdeklődők. Korábbi lapszámainkban a közmeghallgatásról szóló általános beszámoló mellett az ingatlan-beruházásokról és az útépítésekről, a parkosítás-növényesítés és a lakossági környezetvédelem, a pályázatok, lakásépítések, és iskola- felújitások témakörében olvashatták Gergely József alpolgármester összefoglalóját. Legutóbbi lapszámunkban a hivatalban folyó munka összefoglalásáról tájékoztattuk olvasóinkat. Most a beszámoló befejező részét közöljük. Ügyfélszolgálat A telepengedélyezéssel kapcsolatos jogszabályváltozás miatt március-április hónapban sor került az összes engedéllyel rendelkező telephely helyszíni ellenőrzésére, majd a jogszabálynak megfelelően a működő telepek nyilvántartásba vételére. Az így elkészült naprakész nyilvántartás (a fórum idején) 130 db telepengedély- és bejelentés-köteles tevékenységet végzőt tartalmaz, mely megtalálható Erzsébetváros honlapján, a közérdekű adatok között. Hatósági Csoport A Hatósági Csoport ellenőrzési ütemtervében kiemelt ellenőrzési szempontként határozták meg a közterületen történő szeszesital fogyasztásának korlátozásáról szóló önkormányzati rendeletek betartását. Az ellenőrzés próbavásárlással történik. A kollégák kiemelt figyelmet fordítanak, fordítunk az éjszakai szórakozóhelyek, valamint az ideiglenesen bezárt üzletek zárva tartásának ellenőrzésére is. Folytatódnak a lakossági bejelentések alapján végzett nappali, illetve éjszakai ellenőrzések, különös tekintettel a fogyasztók védelmére, a környezeti zajterhelésekre, valamint a kerületben található társasházi közösségeket érintő problémákra. Az ellenőrzésekre számos esetben a VII. kerületi Rendőrkapitányság, valamint az Erzsébetvárosi Közterület-felügyelet munkatársaival közösen kerül sor. A várakozási hozzájárulások kiadásával kapcsolatos kampány- munkát sikeresen lebonyolítottuk. Az új pénzügyi program bevezetésével a számlák, ill. a bevételi pénztárbizonylatok kiállítása is elektronikusan történik. Az engedélyek kiadása zökkenőmentesen, a legtöbb esetben a kérelmek átvételét követően azonnal megtörtént. Július végéig összesen 11532 db parkolási engedély lett kiadva. Folytatjuk mOSOLSHIUflTfiL I A Hivatal irodáit bemutató sorozatunk fejezeteiben egy-egy iroda ügyfélfogadási rendjét, illetve néhány fontosabb ügy intézésének módját ismertetjük meg Olvasóinkkal. Bankkártyás fizetés az Okmányirodában Tisztelt Olvasók! Engedjék meg, hogy egy új - a kerületi Okmányirodában bevezetett - fizetési lehetőségről tájékoztassuk Önöket. A vásárlásra alkalmas bankkártyák hazai elterjedésével párhuzamosan már több éve megfogalmazódott az az igény, hogy az Ügyfelek az állam felé felmerülő befizetési kötelezettségeiket bankkártyás fizetés útján is teljesíthessék. Mivel a bankkártyák egyre népszerűbbé váltak az Ügyfelek körében és a bankkártyás tranzakciók száma országosan évente 20%-al nőtt, a Pénzügyminisztérium az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatallal, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával, a Miniszterelnöki Hivatallal és a Vám és Pénzügyőrséggel együttműködve létrehozta azt a rendszert, aminek eredményeképpen az Ügyfelek a közigazgatással szemben fennálló fizetési kötelezettségeiket az eddigi lehetőségek megtartása mellett bankkártya segítségével is teljesíthetik. A kerületi Okmányirodában 2009. szeptember 1-től van lehetőség a bankkártyával való fizetésre. A fenti rendszert működtető cég 4 db terminált helyezett el az Okmányirodában, ami - az ígéretek szerint - 2010. január 1-től további 7 db terminállal bővülni fog. A korábbról jól ismert fizetési lehetőségek, a pos- tai-és a házipénztári befizetési lehetőség mellett a bankkártyás fizetést megvalósító rendszer lehetőséget biztosít arra, hogy az Ügyfelek az ügyintézéshez kötődő fizetési kötelezettségeket egy ősz- szegben, egy tranzakcióval fizessék meg abban az esetben is, ha a befizetés több számlát érintene. A rendszer kizárja a tévedés lehetőségét, lerövidíti az ügyintézési időt, és megkímél az esetleges sorban állástól is. Felhívjuk a figyelmüket, hogy az - élet más területein használt rendszerhez hasonló - ügyintézés során a (fedezettel rendelkező-, aláírt- és érvényes) bankkártyával csak annak tulajdonosa fizethet, és a kártyahasználatról - tranzakcióról kinyomtatott bizonylatot (PIN kóddal nem rendelkező bankkártyák esetén) aláírásával hitelesítenie is kell. (Visa, Mastercard és American Express típusú bankkártyák elfogadására van lehetőség. A tranzakcióról a bankkártya típusától függetlenül nyugta készül.) Kérjük Önöket, hogy amennyiben okmányirodái ügyintézésük során bankkártyával kívánnak fizetni, azt jelezzék az ügyintézőnek. A bankkártyával való fizetésnek a lehetősége az ügyfelek eddigi észrevételei alapján egy olyan régóta várt új okmányirodái funkció, ami a modernizálódó közigazgatás kihívásinak és a rohanó világ által támasztott követelményeknek minden tekintetben megfelel. Polgár Endréné irodavezető