Erzsébetváros, 2009 (18. évfolyam, 2-18. szám)

2009-10-28 / 15. szám

16 tHWÉIlíEfiT 2009/15. szám G&r&g fcatpHkviß [Egyiházk&z$ég Hitvallásunk Templomunkban október 1-jén este a püspöki liturgián az egész közösség éne­kelte a hitvallást. Ez csak igen ünnepé­lyes alkalmakkor fordul elő. Máskor közösen mondjuk. Október 11-én, vasárnap, emlékeztünk meg a VII. egyetemes zsinat atyái­ról. Hitvallásunkat is zsi­nati atyák fogalmazták meg, de már jóval koráb­ban: a niceai (325) és a konstantinápolyi zsinato­kon (381). Szertartásaink­ban ez a nicea-konstanti- nápolyi hitvallás szerepel: minden liturgiában (misé­ben), a déli istentisztelet­ben, a keresztelés szertar­tásában. Híveink más hit­vallási szöveget nem is­mernek. Ha az olvasót (rózsafüzér) imádkozzék, a bevezetésben is ez a hit­vallás kerül elmondásra. A II. vatikáni zsinat előtt a latin nyelvű misé­ben is a nicea-konstanti- nápolyi hitvallás került el­mondásra, vagy éneklés­re. (A latin szövegeken alapuló egyházi zenében ez a „Credo” tétel, a kez­dő latin szó, „Credo”, az­az „hiszek” alapján.) Ma már választhatják a római katolikusok az úgyneve­zett apostoli hitvallást is. (Ez másként a 12 ágaza- tos hitvallás, mivel 12 mondatból áll.) A protes­táns egyházakban csak ezt mondják. Egy érde­kességet hadd jegyezzek meg. Az örmény szertar- tású liturgiában egy har­madik hitvallás-formula fordul elő. Ciprusi Szent Epifáné (+ 403). Ez vala­mivel bővebb, mint a niceai. Összehasonlításul: a niceaiban mondjuk, hogy „Vallók egy kereszt- séget a bűnök bocsánatá­ra”, Epifánéban pedig: „Hiszünk...egy kereszt- ségben, bűnbánatban, a bűnök kiengesztelésében és bocsánatában...”. Az imák fajtái: kérő, engesztelő, hálaadó és di­csőítő. A hitvallást melyik fajtájába soroljuk be? Sokszor imádságként is elmondjuk, gyónási elég­tételként is feladják. Ha nem is kimondottan, de az utóbbi kettőbe tartozik. dr. Sasvári László Reformációi megemlékezés i Reformációi megemlékezést tartanak október 31-én 17 órakor a Reformációi Emlékparkban (Vn. kér. Városligeti fasor - Bajza u. sarok). Az ünnepi beszéd elmondására Tőkéczki Lászlót kérték fel. Imádságot Szebik Imre ny. püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke mond. Kulturális műsort a Baptista Teo­lógiai Akadémia, a Fasori Evangélikus Gimnáziumtól és a Julianna Református Általános Iskola diákjai ad­nak. Közreműködik az Üdvhadsereg fuvószenekara. A megjelent egyházi vezetők áldást mondanak. Ezt köve­tően, 18 órakor zenés reformációi istentiszteletet lesz a Fasori Református Templomban. Ezen a napon (október 31-én) Reformációi mérföld címmel a kerület protestáns egyházközségei egy gyermekeknek, fiatalok­nak szóló programot szerveznek. Az érintett felekezetek fiataljai a Fasori Evangélikus Gimnáziumból (Városligeti fasor 17-21.) indulva 14 órakor, egy körsétát tesznek érintve a templomokat, intézményeket, majd a Városligetben 1517 métert futnak, emlé­kezve az 1517-ben induló reformációra. A színes program vé­gén a kiindulóponthoz visszaérkezve részt vesznek a Reformá­ciói Emlékparkban tartott megemlékezésen. A betegek szentsége Novemberben gyakran gondolunk el­hunyt szeretteinkre, akik már átköltöz­tek az örökkévalóságba. Különösen megnyugtató érzés, ha gondoskodó szeretetünkkel nemcsak szenvedései­ket enyhítettük, de lehetőségünk volt a legnagyobb segítséget is biztosítani számukra. A nagy út előtt gondoskod­tunk, hogy részesüljenek a „betegek szentségében”, - amit helytelenül „utolsó kenetnek” neveznek egyesek. A betegek szentségét azért kaptuk ajándékba Mennyei Atyánktól, hogy annak kegyelmi ajándékai segítsenek bennünket a szenvedés, a megpróbálta­tások óráiban. A lélek megnyugvását, felszabadult békéjét kapjuk meg általa, ami sok esetben a testi gyógyulást is eredményezi. Ha pedig a Jóisten magá­hoz szólít bennünket, megbékélt és megkönnyebbült lélekkel lépünk át föl­di életünkből az örökkévalóságba. En­nek biztosítása a legnagyobb jó, amit tehetünk szeretteinkért. Teljesen valótlan az a felfogás, hogy a beteg megijed majd, ha papot hívunk hozzá. Bizonyítottan mindenki számára áldott megnyugvást hoz, ami segít a be­tegség leküzdésében is. Ennek igazolá­saként hadd említsem meg saját tapasz­talatomat. Húsz éves koromban egy élet- veszélyes betegség kapcsán részesültem először a betegek szentségében. Nem volt benne semmi elriasztó, hanem bol­dog megnyugvást adott és számomra még a gyógyulást is elősegítette. Adja az Úr, hogy szeretteinkért va­ló ez irányú felelősségünkről soha ne feledkezzünk meg. dr. Szűcs Gizella (Szent Erzsébet Plébánia) Lh@g:y<pmány<&k A keleti egyház a IV. századtól, a nyugati egyház a IX. századtól emlékezik meg halotta- ikról. Eredetileg azok­nak a halott lelkeknek ünnepe, akik a naptárba nem kerültek be. Utóbb Mindenszentek, Halot­tak Napjának vigíliája lett. Az ünnep szokásá­hoz tartozik a gyertya- gyújtás a halottak lelki üdvéért, és szeretteink sírjának virágokkal va­ló feldíszítése. Régen szokás volt a halott ete­tése. Miután a család elkölti a vacsorát, éj­szakára a halottnak is terítenek abban a hie­delemben, hogy a ha­lottak éjszaka kikelnek sírjukból. Későbbiek­ben a halottak etetése helyébe a szegények, koldusok táplálása lép, akik ezért imádkoznak az elhunytak lelki üd­véért. Ezen a napon ál­talában tiltották a mun­kát, hogy a halottak nyugalmát ne zavarják. November 1. - Min­denszentek, november 2. - Halottak napja. Márton napja - no­vember 11. A középkor egyik legnépszerűbb szentje Márton, aki a IV. században, a pannóniai Saváriában (Szombat­hely) született. A hagyo­mány szerint a pászto­rok járandóságát legké­sőbb Márton napjáig rendezni kell. Ez a szo­kás később úgy változik, hogy a pásztorok végig­járják a falut, köszöntőt mondva. Azok a gazdák, akiknek állatait őrzik, ajándékot, pénzt adnak nekik és megvendégelik őket. Márton napi szo­kássá válik a libasült, és HITTANÓRÁK A Szent Erzsébet Plébánia épületében (1074. Rózsák tere 8.) hittanórákat tartanak az alábbiak szerint. Óvodásoknak csütörtökönként 17 órakor. 1-2-3. osztályosoknak hétfőnként 17 órakor. 4-5-6. osztályosoknak szerdánként 17 órakor. 7-8. osztályosok­nak szerdánként 17 órakor. Gimnáziumi csoport: hétfőnként 19 órakor. Egyetemisták: csütörtökönként 19:30-kor. Egyéb programokról a templom hirdetőtáblájáról tájékozódhat­nak az érdeklődők! A plébánia telefon és faxszáma: 3-224-117 Halottainkra emlékezünk az újbor fogyasztása, mellyel lezárják a ta­vasztól őszig tartó gaz­dasági évet. Úgy tartják: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész évben éhezik’'.

Next

/
Oldalképek
Tartalom