Erzsébetváros, 2009 (18. évfolyam, 2-18. szám)

2009-03-20 / 3. szám

2*1 tSsI Munkalehetőség az állástalan roma-zenészeknek 2009/3. szám Hatalmas sikert könyvel­hetett el magának tavaly az erzsébetvárosi cigány- zenekar, akik számára a Kamilla KHT-n keresztül, közmunka keretében nyújtott munkalehetőséget az önkormányzat. Idén a program kiszélesedik - tudtuk meg Devosa Gábor al­polgármes­tertől. Újabb 15 fő erzsé­betvárosi roma mun­kanélküli zenész fog­lalkoztatá­sát tudta megoldani önkor­mányza­tunk, egy civil szervezettel és a Munkaügyi Központtal közös program keretén belül. A szer­ződés aláírására március 20-án kerül sor, a részletekről az alá­írást követően beszámolok az olvasóknak. Terveink szerint májustól folytatódik a Kamilla KHT-n keresztül szervezett foglalkoz­tatás is, így a fentiek mellett újabb 15-20 állástalan roma ze­nésznek tu­dunk munkale­hetőséget kí­nálni. Ahogy tavaly, úgy idén is külön­böző kerületi kulturális, köz- művelőségi programokon lépnek fel majd ingyene­sen, és várako­zásaink szerint legalább olyan sikerrel mint tavaly. TAVASZI NAGYTAKARITAS Mint minden évben,.amikor megérkeznek az első fagymentes napok, a Kamilla Kht. dolgozói nekilátnak a kerület tavaszi nagytakarításának. A hétvégi rendszerességgel szervezett akcióban körzetenként takarítanak, a megjelölt napokon egy- egy körzet kitakarítására kerül sor délelőtt és délután. Út a munkához! Regisztrált munkanélküliek figyelmébe! A Kamilla Kht. ebben az évben 200-220 kerületi munkanélküli számára biz­tosít munkát, napi 8 órá­ban. Sztipich István, a Kht. vezetője tájékoztatott az Út a munkához programról.- Idén a tavalyinál 70-80-nal több munkahelyet tudunk bizto­sítani a kerületben lakó munka- nélkülieknek. A Kamilla Kht. minden segítséget megad, ami az adminisztrációt érinti, szer­dánként egész napos tanács­adással várjuk az érdeklődőket. Több munkakörben van lehető­ség elhelyezkedni, a tavaszi nagytakarítás is időszerű, így közterület takarítási, útmosási, kertészeti munkáink (ültetés, gondozás) és adminisztrátori munkáink is vannak. Gépkeze­lőknek, valamint gépkocsiveze­tőknek még a minimálbérnél is magasabb fizetést tudunk bizto­sítani a program keretében. A többi munkakörben minimálbér jár a napi 8 órás munkáért. A programban azok a hete­dik kerületi lakosok vehetnek részt, akik a munkaügyi köz­pontban álláskereső státuszban vannak. Elérhetőség: 1076. Budapest, Százház utca 10-18., Tel.: 342- 49 - 93. Egy utolsót rohamozott a tél Az idei tél nem igazán örven­deztetett meg minket szép fe­hér hótakaróval, ám február végén, a tél utolsó erőpróbá­jaként az utcákat belepte a téli csapadék, mi pedig pró­báltunk száraz lábbal eljutni a munkahelyünkre, vásárol­ni A Kamilla Kht. dolgozói a havazások idején napi 8 órában igyekeztek azon, hogy mindez ne csak remény legyen. Sztipich István a Kamilla Kht. ve­zetője elmondta, hogy havazás esetén kézi és gépi takarítás is fo­lyik a kerületben. 26 munkás és egy hótoló gép takarítja az utakat, ha leesik a hó. Jelenleg tizenhá­rom, az önkormányzat által fenn­tartott tér tartozik hozzájuk. Első­sorban közterületek járdáinak megtisztítása a fontos, majd ezek után következik a terek hómentesítése. Fontos, hogy a síkosságmentesítésre idén a kör­nyezet kímélésének érdekében már csak homokot alkalmaznak a korábbi sózás helyett. Egyébként, ha a havazás nagyobb méreteket öltött volna, akkor akár hétvégén, vagy hét közben két műszakban is végeznék a hó eltakarítását. Sztipich István azt is hozzátet­te, hogy nem mindenhol az ő köte­lességük a csúszásmentesítés. A házfelügyelőket, ha a kötelességü­ket nem végzik el, a közterület fel­ügyelet szólítja fel erre. Ugyan már nem nagyon lehet havazásra számítani, viszont nem árt tudni, hogy egyébként a társasházak előt­ti utcaszakaszok takarítása is a kö­zösség feladata. 2009. április 4. - szombat 14. körzet Találkozó: 8 órakor Garay tér (Cserhát u.-Sajó u. sarok) 2009. április 4. - szombat 15. körzet Találkozó: 12 órakor Murányi u.-Thököly út sarok 2009. április 5. - vasárnap 13. körzet Találkozó: 8 órakor Bethlen Gábor tér 2009. április 5. - vasárnap 12. körzet Találkozó: 12 órakor Dózsa György út - Peterdy u. sarok 2009. április 18. • szombat 11. körzet Találkozó: 8 órakor Hemád u. - Damjanich u. sarok 2009. április 18. • szombat 10. körzet Találkozó: 12 órakor Hemád u. - Damjanich u. sarok 2009. április 19.- vasárnap 9. körzet Találkozó: 8 órakor Rózsák tere 2009. április 19. - vasárnap 8. körzet Találkozó: 12 órakor Almássytér 2009. április 25. - szombat 7. körzet Találkozó: 8 órakor Szenes Hanna park 2009. április 25. - szombat 6. körzet Találkozó: 12 órakor Szenes Hanna park 2009. április 26. - vasárnap 5. körzet Találkozó: 8 órakor Wesselényi u. - Kertész u. sarok 2009. április 26. • vasárnap 4. körzet Találkozó: 12 órakor Wesselényi u. - Kertész u. sarok 2009. május 9. - szombat 3. körzet Találkozó: 8 órakor Klauzál tér (Csarnok előtt) 2009. május 9. - szombat 2. körzet Találkozó: 12 órakor Wesselényi u. - Nagy Diófa u. sarok 2009. május 10.* vasárnap 1. körzet Találkozó: 8 órakor Madách Imre tér

Next

/
Oldalképek
Tartalom