Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)

2008-02-18 / 2. szám

2008/2. szám Ofklr^WÄfs Kiváló minősítést kapott a Molnár Antal Zeneiskola Az első helyezettek képviselik a kerületet a Fővárosi Komplex Rajzversenyen Korszerű zeneoktatás Vándorkiállítással nyílt meg a kerületi rajzverseny Sikeres volt a 2007/2008-as tanév alsós és felsős rajzverseny, ame­lyet idén a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium rendezett. A november 24-én, illetve a január 16-án lezajló verse­nyek megszervezésében az iskola tanítói, tanárai, diákjai egyaránt jelesked­tek. A felső tagozatosok versenye, rendhagyó mó­don egy vándorkiállítással nyílt meg dr. Fényi Tibor, a Róth Miksa Émlékház igazgatójának közreműkö­désével. A fény-képe cím­mel rendezett tárlat olyan üvegablak terveket mutat be, melyet a kerület hét is­kolájának diákjai készítet­tek. Az „EPSZK” részéről Szigeti Ivánné Edit nyúj­tott át okleveleket és köny­veket a kiállítóknak és fel­készítő tanáraiknak. A felsősök versenyét Varga Márta, a Jani­kovszky Éva Általános Is­kola és Gimnázium igaz­gatója indította el. A ver­seny zsűrizését Varga Fe­renc, a Fővárosi Pedagógi­ai Intézet rajz szaktanács- adója, Boldizsámé Kovács Gizella a Magyar Rajzta­nárok Szövetségének bu­dapesti elnöke, illetve Téglásiné Tóth Márta ke­rületünk nyugdíjas tanára - volt rajz munkaközösség­vezető - végezte. A tanulók rendelkezésére másfél óra állt, hogy elkészítsenek az általuk választott techniká­val egy tanulmányt. Figye­lemre méltó és szép alko­tások születtek, melynek győztes munkáit február hónapban bárki megtekint­heti a Janikovszky iskola folyosó-galériáján. A zsűri többször is dicsérte a tanu­lók tehetségét, a technikák ügyes alkalmazását, de fel is hívta a figyelmet néhány megfontolandó, korrigá­landó kompozíciós problé­mára. Az évfolyam első helyezettjei képviselik a kerületet a tavasszal meg­rendezésre kerülő Főváro­si Komplex Rajzverse­nyen. Észerint: Nagy Zsombor (5. évfolyam, Janikovszky Éva Általá­nos Iskola és Gimnázium, felkészítő Somody Beáta), Rózner Anita (6. évfo­lyam, Baross Gábor Álta­lános Iskola, felkészítő Latkóczyné Dévai Rozá­lia), Milánkovits Noémi (7. évfolyam Budapesti Evangélikus Gimnázium, felkészítő Jemei Anikó), Sárkány Vivien (8. évfo­lyam Álsóerdősori Általá­nos Iskola és Gimnázium, felkészítő Sánta Ferenc). Dicséretet kaptak a fel­készítő tanárok is, mivel a résztvevő iskolák mind­egyike vitt haza valami­lyen helyezést Varga Fe­renc elmondta, hogy évek óta betekintése van a kerü­letben folyó rajzoktatásba. Az itt tanító tanárok kellő­en felkészültek és szakma­ilag elhivatottak, hogy e csekély óraszámban is ér­tékeket, szépséget közve­títsenek. A verseny szer­vezését és a vándorkiállítás lebonyolítását Somody Beáta, a Janikovszky isko­la rajztanára, a kerület rajz munkaközösség-vezetője végezte.. I Kiválónak minősült a Molnár Antal Zeneisko­la az alapfokú művészeti oktatási intézmények országos minősítési eljárása szerint.- Nagy örömmel fogad­tuk a hírt. Mindamellett, hogy szakmai rangot je­lent, kiegészítő normatí­vával is jár, amennyiben az erről szóló, tervezett törvényi szabályozás megszületik a közeljövő­ben - tájékoztatott Kiss Tünde igazgatónő.- Az elmúlt év tava­szán illetve őszén lezajlott kétfordulós eljáráson igen sok törvényességi és szak­mai szempontnak kellett megfelelnünk, hogy el­nyerhessük e minősítést. A minősítési javaslattétel­re felkért óralátogatók magasra pontozták tanára­ink munkáját. Az értékelő szempontok között szere­pet játszott, hogy a mi­nisztérium által országos verseny rendezésére kije­lölt intézmény vagyunk, de például az is, hogy az iskola milyen háttérfelté­telek mellett dolgozik. E téren pedig nagy segítség, hogy a kerület jóváhagyta azt az Erzsébet körúti központra vonatkozó fel­újítási tervet, melynek alapján közel 440 négy­zetméternyi területen mű­ködhet majd az iskola, ki­bővített könyvtárhelyi­séggel, tanári szobával és közel 200 fő befogadásá­ra alkalmas koncertterem­mel. A cél eléréséhez, az­Több mint tíz éves hagyomány már a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett zeneisko­lai ünnepség, melynek kezdeményezője az iskola korábbi igazgatónője, Tóthmátyás Lajosné volt. Január 22-én az Erzsébetvárosi Közösségi Házban a Molnár Antal Zeneiskola növendé­kei, az Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola színitagozatosai va­lamint a Bóbita Óvoda ovisai adtak színvonalas műsort e nap tiszteletére. az, hogy ne csak kiváló, hanem valóban korszerű intézmény központtá is váljunk, egy újabb lépés­sel közelebb kerültünk: ősszel meg is kezdődhet a felújítás, de ez termé­szetesen költségvetési kérdés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom