Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)
2008-10-30 / 16. szám
K*ERÜ'L«ET-I*“K‘0‘Z'E'L»ET 2008./16. szám Küldetés Egyesület Támasz a rászorulóknak Az erzsébetvárosi Küldetés Egyesület tizenhét esztendeje jött létre azzal a céllal, hogy az értelmileg és halmozottan sérültek fejlesztésében, munkába állásában, életvitelében segítséget nyújtson. A kiemelten közhasznú szervezet tevékenységéről, annak vezetője Hitzingerné Klemens Lilla számolt be. Tíz éves az Erzsébetvárosi Gyermekjóléti Központ Elsősegély teljes létszámmal Az MTK elsősegély- nyújtó tanfolyamot szervezett a sportolók mellett dolgozóknak. Az MTK-Erzsébetváros, figyelemreméltó kezdeményezésként, elsősegélynyújtó tanfolyamot szervezett a sportolók mellett dolgozók részére. Az egyesületben foglalkoztatottak csaknem teljes létszámmal részt vettek a tanfolyamon.- A hírekből hallhattunk már több szomorú sportpályák mellett történt sporttragédiáról, kisebb-nagyobb balesetről. Az MTK-Erzsébetváros ügyvezetése elsőként kívánt tenni annak érdekében, hogy tehetetlenül ne álljunk a probléma megoldása előtt - mondta Blaha Judit az MTK ügyvezető elnök-helyettese. -Az egyesület célul tűzte ki edzőinek, szakedzőinek, mesteredzőinek, ezen felül minden szakembernek, akik edzéseken, versenyeken a sportolók közvetlen közelében tevékenykednek, hogy egy napos tanfolyam keretében sajátítsák el az elsősegélynyújtás alapvető módszereit és annak alapelveit. Tudjuk hogy edzők, jogosítvánnyal rendelkezők tanulták, vizsgáztak a sokszor egyszerűnek tűnő elsősegélynyújtásból, de úgy gondoljuk az új módszerek megismerése, vagy a régiek felfrissítése sosem késő. Az egyesületben foglalkoztatottak 98% részt vett a képzésen, mivel megértette mindenki, hogy ez a probléma nem sportágfuggő. Bárhol, bármikor, bárkivel történhet váratlan baleset, rosszullét, és ha tudunk, segítsünk! Az „MTK SK SPORTALAPÍTVÁNY" köszönetét mond mindazoknak, akik az SZJA 1%-át az alapítvány részére felajánlották! Az alapítvány a befolyt 713.524.-Ft- tál hozzájárult, az MTK utánpótláskorú gyermekek sportolási lehetőségének biztosításához. Adószámunk: 19010155-1-42 A Beszédhibásokéit Alapítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1 %-át az alapítványnak ajánlották fel. A befolyt összeget az óvodáskorú dadogó gyermekek terápiájára és szüleik számára nyújtott rendszeres tanácsadásra használtuk fel. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik a 2007. évi adójuk 1%-ával az ERFO Alapítvány közhasznú tevékenységét támogatták! A szervezet több, fontos területen tud segíteni az értelmileg és halmozottan sérülteknek, családjuknak, a rászorulóknak. Tizenöt évvel ezelőtt hozták létre azt a napközi ellátást, amely az iskolából kikerülő sérült fiataloknak teljes ellátást és egész napos, hasznos elfoglaltságot biztosít. Differenciált fejlesztésükkel - szövés, kerámiafestés, selyemfestés, tését, szállítását végzi a szervezet Támogató Szolgálata. Zömmel idős, beteg vagy sérült emberek életvitelének megtartásához adnak támaszt. így például hivatalos ügyeik elintézésében, adott esetben kultúrprogramokra való eljutásukban működnek együtt. A személyi szállítás az önállóan közlekedni nem tudók számára - például egészkosárfonás, illetve a tervezett gépi- és kézi varrás - későbbi munkavállalásukhoz kívánnak segítséget adni. Továbbá lovaglás, kiállítás és kulturális események látogatása is szerepel a programpalettájukon. Hitzingerné Klemens Lilla elmondta: a napközi otthon nagy előnye, hogy korhatár nélkül fogadja a fiatalokat, akár az egész napos ellátásra, akár a klubszerű foglalkozásokra. E tevékenységük is folyamatosan bővül, jelenleg a Murányi utcában végeznek helység felújítást, így a Klauzál téri után nemsokára még egy helyen kialakíthatják a sérültek napközi otthonát, klubját. Pest megye területén, de elsősorban a kerületben lakók személyi segíségügyi vizsgálat, kezelés céljából - biztosít’ szállítást. Az évek során jó kapcsolatot alakítottak ki különböző intézményekkel, idősek otthonával, kórházzal, családorvosokkal. Törvényi rendelkezésnek megfelelően a Támogatói Szolgálat minimális térítési díj ellenében végzi tevékenységét. Nem utolsó sorban pedig személyesen vagy telefonon elérhető jogsegély szolgálatot is működtetnek, előzetes egyeztetést követően dr. Szat- máry Éva jogtanácsos ad felvilágosítást a fogyatékkal élők jogi problémáinak kérdéseiben. A Küldetés Egyesület központjának és napközi otthonának címe: Klauzál tér 5., telefonszáma: 268- 0741. Az Erzsébetvárosi Gyermekjóléti Központ október 17-én ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját. Az ünnepséget Tánczos Éva, a SZOGYESZ intézményvezetőjének köszöntője nyitotta, majd Szilvási Léna, a Gyerekesély Projekt szakmai vezetője tartott ünnepélyes megnyitót. Ezt követően Szalóki Ági énekes adott műsort. Az Alpár utcai ünnepségen jelen volt Koromzay Annamária alpolgármester, valamint Solymári Gabriella a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke és eljöttek a központ régi dolgozói, a kerület szociális és oktatási intézményeinek képviselői is. Az ünnepség egyúttal jó alkalom volt arra is, hogy az intézmény új nevet kapjon, nemsokára „hivatalosan” is „Eletedhét” Gyermekjóléti Központ lesz az elnevezése.