Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)
2008-02-18 / 2. szám
2008/2. szám Háromszín kultúrműsor I Mindig nagy öröm számunkra, amikor hagyományok alakulásáról írhatunk. Lassan ilyen eseménnyé válik, a Háromszín Kulturális Alapítvány rendszeres műsora a kerület idős lakóinak, így történt a Magyar Kultúra Napján- január 22-én is , verseszenés műsorral kedveskedtek a kerület időseinek a Peterdy utcai Nyugdíjas Gondozási Központban. A szép számban megjelenő idős gondozottak nagyon jól érezték magukat, együtt énekelték az ismert dalokat az alapítvány művészeivel. Február 6-án a Kabaré című vidám műsort mutattták be az Akácos Udvarban, legközelebb pedig majd február 20-án a Dózsa György úti Nyugdíjas otthonban várják szeretettel a kerület idős lakóit egy kellemes sanzondélutánra. Muizsa Renáta, Mezey Réka, és Répánszky Miklós előadását a nyugdíjas othon lakói és a klubtagok is örömmel hallgatták Vészhelyzeti Információs Központ A lakosság nem igazán tudja, hogy hová is fordulhat azokban az esetekben, amikor szabálytalanul parkoló autók zavarják a közlekedésben vagy illegális árusok miatt, nehezen jut el a munkahelyére, esetleg szeméttelepnek használják a lakásával szemben lévő parkot. A Fővárosi Közterület-felügyelet Vészhelyzeti Információs Központja (VIK) két zöld telefonszámán a jelzéseket a nap 24 órájában várják a budapestiektől. Ugyanitt a január elseje óta érvényes helyszíni bírságolás és közlekedési előéleti pontrendszer változásairól is szívesen adnak tájékoztatást. 06-80-220-220 vagy a 06-80-330-330. www.bpvik.hu Közmeghallgatás - Kérdések és válaszok (2.) I Az önkormányzat szokásos, év végi közmeghallgatásán Hunvald György polgármester tájékoztatója után a lakossági, és a helyi civil szervezetek képviselői által felett kérdésekre válaszoltak az illetékes irodavezetők A kérdéseket és válaszokat a leadás sorrendjében közöljük Szolgalmi jog A kérdést feltevő társasház az őket érintő szolgalmi jog megszüntetése iránt érdeklődött, mert nem szeretnének polgári peres eljárást indítani. Mint a válaszból kiderült: az ingatlant terhelő szolgalmi jog törléséről a a jogot gyakorló ingatlan tulajdonosával kell a Társasháznak megállapodnia. Amennyiben ez a megállapodás valamely okból nem jön létre és a szolgalmi jogot ténylegesen nem gyakorolják - ezáltal fenntartásának jogi indoka megszűnt - a Társasház polgári bíróságtól kérheti a szolgalmi jog ingatlan-nyilvántartásból történő törlését. Ha a társasház ezt az utat választja, akkor az ön- kormányzat jogi segítséget tud adni. A Dohány utca díszburkolata A kérdező a felújított járdával kapcsolatban érdeklődött. A válaszból kiderült, hogy a felújítási munkálatokra kiírt egyszerű közbeszerzési eljárást 62.044.915.-Ft + ÁFA vállalási árral nyerte el a legalacsonyabb ajánlatot tevő Royal - Bau Zrt. A kivitelezési munkák kisebb késedelemmel kezdődtek meg, mert előzetesen a Fővárosi Ön- kormányzat beruházásában az út- felújítás is késett. Tekintettel arra, hogy a felújított útfelület elkészítésével egy időben, a kereszteződésekben a járdaszegélyek lesüllyesztését a Főváros elvégeztette, ezért a járdafelület megerőcm-es magasságra, ez a különbség a járda meredekségét megnövelte, főleg azoknál a kereszteződéseknél, ahol a parkolásvédő „füleket” a szűk utcakeresztmetszet miatt nem lehetett kialakítani. Ajárdaszint meredekségét az épületek lábazatához való illesztés lesüllyesztésével próbálták csökkenteni, de ezt nem tette lehetővé Fotónk a novemberi közmeghallgatáson készült sítését szolgáló járda felújítási munkáknál a szegélyeket már nem lehetett átépíteni, az újonnan kialakított szegélyhez kellett a térkőburkolatot illeszteni. Mivel a kereszteződésekben az eredetileg 17 cm-es magasságú szegélyeket lecsökkentették 2-3 az épületek lábazatának kialakítása, mivel itt a kapubejárók, pinceablakok, pincelejárók magasságához kellett igazítani a magasságot. A meredek járdafelület kiküszöbölésére több helyen lépcső kialakításával találtak megoldást. Ahol színeltéréssel került kialakításra a lépcsőszint, ott nem jelentkeztek problémák. Ahol a lépcső és ajárdaszint azonos színű, a továbbiakban színes ráfestéssel jelzik majd a szintkülönbséget, a jobb láthatóság érdekében. A fent említett problémák mellett a kivitelezés során kétszer is rongálás történt az utcában. A 2006 őszén lezajlott zavargások során két alkalommal az építés alatt lévő járdát megbontották és megrongálták, ezzel komoly anyagi kárt okozva a kerületnek. Ezen események során a tüntetők megbontották a már lerakott, illetve újra fektetett térkőburkolatot, tönkretették az alépítményt, széthordták a kihelyezett kőelemeket, megrongálták a kerti szegélyeket, tönkretették a már kiépített járda- szegélyt, eltulajdonították az aknafedlapokat, és a parkolásgátló oszlopokat kiemelték a helyükből. A hibák kijavítására többször felszólította a kerület a kivitelezőt, így a problémás szakaszok javítása sok helyen már megtörtént. Az egyéves utó-felülvizsgálati eljárás december elején folyt le, a feltárt hibák folyamatosan javításra kerülnek. (Folytatjuk)