Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)
2008-09-02 / 13. szám
2008/1 3üE í 60 év a zene szolgálatában Fél évszázad a betegekért Soós Sándor immár 60 éve dolgozik karmesterként. A 84 éves nyugalmazott alezredes 42 éve Erzsébetváros lakója, és leginkább arra büszke, hogy kétszázezer katonafiatalt tanított meg az éneklés örömére az évek során. Már 19 éves korában 1944- ben - részt vett a fasizmus elleni harcokban, majd 1945- ben belépett az új hadsereg egyik első alakulatába. Ebben az évben került Pápára nevelőtiszti tanfolyamra, és itt került be egy kultúrcso- portba hegedűsként, ahol Cziffra György kísérte zongorán 1948-ban a Honvéd Együttes tánckara jött létre elsőként, majd megalakult az énekkar is. Soós Sándor mint jó hangú tenorista került az énekkarba, majd innentől kezdve a honvédség kórusainak történetéhez kötődik az élete. Szólamvezetőként, szolfézstanárként, korrepetitorként és karmesterként is dolgozott később a Honvéd Együttesben. 1950-től kezdve a Gábor Áron Tüzértechnikus Tisztiiskola kórusvezetője volt öt évig. 1958-tól az őrezred kórusának, 1970 és 1980 között az Egyesített Tiszti Iskola kórusának vezetője volt. A Petőfi díszzászlóalj kómsát 47 évig vezette, és a legjobb amatőr kórusok egyikévé alakította. A tisztiiskolák növendékeinek menetdalokat, katonadalokat tanított, melyek a népdalhagyományokra épülnek, és mint mondja, a magyar kultúra fontos részét alkotják. Mióta a hivatásos hadsereg létezik, azóta nincsenek amatőr kórusok a hadseregben, így már Soós Sándornak sem akad ott munkája, pedig korábban negyedévente újjászervezte az újoncok és leszerelők miatt a kórust. Általánosságban is, a magyar kórusok száma is egyre csökken. A hadseregben korábban minden hadosztálynak volt énekkara, tánckara és színjátszó csoportja, és kétévente fesztivált is tartottak, mára a kulturális élet támogatottsága egyre alacsonyabb és félő, hogy a katonadalok, menetdalok hagyománya is kiveszik. Persze Soós urat nyugdíjba vonulása sem tette otthonülővé, a mai napig aktívan részt vesz a zenei életben. Több civil kórusban is besegít, és ő tanítja be a Himnuszt és a Szózatot a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem végzőseinek az augusztus 20-i hagyományos tisztavatási ceremóniára is. 60 évnyi munkájának sokan adóztak már elismeréssel az állami és egyházi vezetők között is, hiszen énekkarai nem csak katonadalokat, hanem klasszikus és egyházi műveket is énekeltek szerte az országban és Európa más országaiban laktanyákban és templomokban egyaránt. Ezúton kívánunk újabb aktív esztendőket, hogy minél többeket „megfertőzhessen a zene szeretetével!” Felhívás! Keresünk olyan erzsébetvárosiakat, akik hosszú évek eredményes munkájával kiemelkedőt alkottak, és csendesen meghúzódva élnek közöttünk. Talán éppen az Ön szomszédjában él egy ilyen szerény tehetség? Példaképként nem csak a hírességek szolgálhatnak, lehet az egy pedagógus, egy cipész, egy trafikos, egy orvos vagy egy iparos, aki hosszú évtizedeken keresztül szolgálta az erzsébetvárosiakat. Ha Ön ismer ilyen embert, juttassa el hozzánk nevét és elérhetőségét, hogy a kerület többi lakója is megismerhesse! E-mail cím: olvlev@erzsebetvaros.hu Cím: 1073 Budapest, Garay utca 5. Telefon: 06-1-462-34-11 / Olvasom a nekem és családomnak címzett levelet, de nem akarom elhinni a tartalmát : véglegesen nyugdíjba vonul Dr. Bélafalvy László VII. kerületi háziorvos. Nehéz szavakba önteni, hogy milyen ember ő, hiszen ezt csak az tudja, aki jól ismeri. Soha nem fordult elő, hogy gyermekkorom összes betegségeit ne gyógyította volna meg. Nem kellett könyörögni, rimánkodni, az első telefonhívásra azonnal jött és már adta is az injekciót ha kellett, írta a receptet, elmondta mit kell tenni. Nem tudok lelkiismeretesebb, szolgálatkészebb, mindig minden esetben a betegek érdekeit figyelembe vevő háziorvosról. Bizonyára többen vannak ilyenek, de nekem, nekünk, a betegeinek csak O volt, így, nagy O-vel a doktor bácsi, doktor úr, később, a főorvos úr. Jól emlékszem arra is, amikor pont 30 évvel ezelőtt nem volt már más megoldás felgyülemlett epeköveim eltávolítására, mint a műtét. Nem nehéz kitalálni, ki volt az operáció utáni első látogatóm, igen az is ő volt, a főorvos úr. Pár évvel ezelőtt nagy piros foltokat láttunk a lányom lábain. Egy orvos volt csak, aki azonnal tudta a gyógymódot, igen az is ő volt. Nehéz szavakba önteni azt az együttérzést, amikor édesapám elvesztésekor kénytelen volt eljönni és a hivatalos iratokat kiállítani. Megnyugtató szavai, családunk iránti szerete- te és tisztelete átsegített bennünket azon a megrázkódtatáson. Irtózatosan nagy megtiszteltetésben részesültem, amikor néhány évvel ezelőtt az 50. születésnapomon rendezett un. „meglepetés partin ” őt is a vendégek között köszönthettem. Gondoltam, ezt a sok évtizedes ismeretséget, kiváló orvos - beteg kapcsolatot már nem lehet fokozni. De lehetett, hiszen az öt éves kis gyerekből, mára már őszes hajú, kicsit pocakos ( de sokat szidott érte ) meglett ember lett. Ennek is köszönhetem, hogy ezen a szép, kerek, születésnapi partin külön megtisztelt barátságával, felajánlva a további kapcsolatunkban a kölcsönös tegeződés lehetőségét. Kérem az olvasót, nézze el nekem a személyes hangvételt, de ötven évnyi ismeretséget nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni. Drága főorvos úr ! Ma már elolvastam vagy ötször a leveled és minden alkalommal elsírtam magam. Most, éjjel 12 - kor, amikor ezt a levelet írom, ennyi év után nekem biztos elhiszed, patakokban folyik a könnyem. Ki fogja nekem ezután azt mondani, „ Te, ne zabáid meg a csirke bőrét, ne egyél annyi süteményt, fogyjál le, mert beteg leszel!” ( már 10 kiló mínusznál tartok!) Tudom, nincs más lehetőség, mint alkalomadtán bekopogni az általad javasolt doktornőhöz. Megteszem, hiszen jót írtál róla, és nem utolsósorban ott van Katalin nővér is, aki 32 éve veszi tőlem a vért úgy, mint ahogy senki más. Betegeidnek szóló leveledben ez áll: .... „ éppen ezért kérem, hogy még hosszú időn át ne felejtsenek el! ” Ezt itt és most, a nagy nyilvánosság előtt megígérhetem; szeretnélek még sokszor nálunk látni és kedvenc ételeid egyikével, kínálni, karácsonykor, mint "udvari szállító" a szokásos bejglivel meglepni, és talán még sok évig arra is lesz lehetőség, hogy Szentendrén, a Festő utcai árnyas fák alatt megbeszéljük az élet ügyes bajos dolgait. Kedves Laci! A levél utóiratában kézírással nekem ezt írtad: ... „De nagyon - nagyon szeretném, ha a barátságunk továbbra is, halálomig megmaradna. ” Soha el nem múló hálával megköszönve ezt az ötven évet, kérésed teljesítését vedd szentírásnak. Stroh Péter \ ___________________J