Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)
2008-09-02 / 13. szám
szobrászat, rétesnyújtás, tésztaékszer készítés, halászati bemutató, fotókiállítás, kisállatsimogató és bohócok is várták a gyerekeket. Az ötletesen, pultokból összeállított színpadon reggeltől estig váltották egymást a programok. Babos Károly műsorvezetése mellett Zugmann Zoltán játékmester csalogatta egész nap a színpadra a gyerekeket és felnőtteket egy-egy játékra. A délelőtt folyamán a Kíváncsi lakosok, és vásárolni vágyók tömege várta a Garay piac nyitását a verőfényes augusztus 14-ei délelőttön. Összefoglalónkban a nap eseményeiről, utcahangunkban a vásárlók és az árusok véleményéről olvashatnak. A megnyitó beszédek után az egész családnak elfoglaltságot nyújtott a piac, hiszen a nyitás alkalmával rengeteg programmal kedveskedtek az első vásárlóknak, nézelődőknek. Termény- és virágfonás, zöldségEbéd után Kiss Barna és Kisfalusi Lehel adott elő válogatást Villon balladákból és Petőfi versekből, fellépett a Bihari Néptáncegyüttes a Csombor zenekar kíséretével és a BAB társulat is újra színre lépett. Az estét a Fiesta együttes koncertje zárta. A Garay piac megnyitotta kapuit így most a vásárlókat és az árusokat kérdeztük meg arról, hogyan vélekednek a nyitás napján. Mi a véleményük a piacról, az árukról és persze az árakról. A boltosok véleményére is kíváncsiak voltunk, vajon hogy tetszik nekik új munkahelyük. Fischer Lászlóné Gyönyörű! Csodálatos! Nem is tudom j mi mást mondhatnék. A zöldség, a \ hús nagyon szép I és az ára is teljesen ■ elfogadható, még más piacokhoz képest is. Biztosan máskor is jövök ide vásárolni. BAB társulat vásári komédiája riogatta-szórakoztatta a kicsi- ket-nagyokat, majd Bach Szilvia humoros percei nevettettek. Aki a délelőtti nyüzsgésben elfáradt és megéhezett, az a piac étkezdéiben illetve a hangulatos szekereken elhelyezett padokon, esetleg a kávézókban pihenhetett. Eközben Jó ebédhez szólt a nóta: Ökrös Oszkár cimbalmos, Berki Béla és zenekara, Nova Brigitta és táncosai szolgáltatták a zenei aláfestést. Oajnics Zsoltné Néhány perce érkeztem csak a piacra, de nagyon tetszik. A minőség teljesen megfelelő, és más helyekhez képest, ahogy else pillantásra néztem, az árak sem rosszabbak, sőt!... Árusok Leéb Zsuzsi Maga a cég már régebben is itt volt, de nekem ez az első napom itt. Nagyon nagy a nyüzsgés, talán túlságosan is a korábbi munkahelyemhez képest, de később mikor már nem lesz újdonság a piac bizTábik Józsefné (őstermelő) Nagyon örülünk, hogy visszakerültünk a Garay térre. Én már 50 éve itt dolgozom, és nagyon tetszik az új piac. Reméljük, hogy sokkal jobb lesz itt, mint a régi Garay piacon, vagy a Rottenbiller utcában. Papp Katalin A hely nagyon szép, tiszta és elég tágas is a vevőknek. Igaz most van az első nap, de a forgalom szerencsére óriási. Igazán nem bánnám ha Dömödi Gyuláné Nagyon tetszik a piac, hogy ilyen új, tiszta és rendezett. Azt hiszem nagy sikere lesz a későbbiekben és nem csak ma lesznek ilyen sokan. ZÖLDSÉ 3ZC mmaá. 2008/13. szám Színes programok, bőséges választék, elégedett vásárlók Megnyitott a ilyen maradna a későbbiekben is. tosan be fog állni.