Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)
2008-07-07 / 11. szám
'K'*E«R!UíL‘*E-Tf'I«*K»O^E‘L»E-T-‘ Pünkösdi Óvodás Vetélkedő A kerületi óvodák csapatai versenyeztek a Pünkösdi Óvodás Kupáért május végén a Százház utcai sportcsarnokban megrendezett hagyományos vetélkedőn. A zsűri tagjainak - Ripp Ágnes a művelődési bizottság elnöke, Bán Imre és Simon Péter képviselők, valamint Tóth Mária az EPSZK igazgatónője, Hollósi Géza a művelődési irodavezetője - döntése alapján született meg az ügyességi verseny végeredménye. Eszerint a Szuper döntőt a Nefelejcs Óvoda (képünkön), a Nagy döntőt a Brunszvik Teréz Óvoda csapata nyerte meg. „NYARALJ VELÜNK - JÁTSSZ VELÜNK” Az Erzsébetvárosi Közösségi Ház szünidei gyermek programot szervez a Klauzál téren az önkormányzat támogatásával. A programokra július 2-től augusztus 13-ig hetente egy alkalommal szerdánként 14-18 óráig kerül sor a Klauzál téri játszótéren. Július 9-én sportversenyek a Hársfa Egyesülettel közös szervezésben. Júljus 16-án Mollini Bűvészműsor, a „Napénekéj” Gyermek Művészcsoport képzőművészeti foglalkozása és sárkányeregetés. Július 23-án dekupázs technikák az Egyszülős Alapítvánnyal, és bohócműsor Amy Bohóc közreműködésével. Július 30-án kézműves foglalkozások a Kiút Egyesülettel közös szervezésben: gyöngyfűzés, agyagozás, nemezelés, papírhajtogatás, arcfestés. Augusztus 6-án vásári játékok: gólyalábazás, lasszó-dobás, szkanderbajnokság, lengő teke, az Álomvidámpark rendezésében. Augusztus 13-án táblás játékok 6-18 éves korig, a Kapocs Egyesület foglalkozása. Kikapcsolódásként a kicsiknek körjátékok, nagyoknak foci. A programokon a részvétel ingyenes! Hozzátok magatokkal a barátaitokat is! Szeretettel várnak mindenkit! Az Erzsébetvárosi Közösségi Ház címe: 1077 Budapest, Wesselényi utca 17. Telefon: 413-3550. 50 éves győzelmet ünnepelt az MTK Jubileumi megemlékezések Az MTK idén ősszel ünnepli megalakulásának 120. évfordulóját. Az év folyamán arra törekednek, hogy minden szakosztályuknál versenyek, rendezvények, megemlékezések keretein belül az évforduló is előtérbe kerüljön. így került sor egy meghatóan kedves összejövetelre. Ötven évvel ezelőtt, 1958-ban az MTK felnőtt női kézilabdacsapat nyerte meg - mint utólag kiderült, az utolsó - nagypályás országos bajnokságot. A jubileum alkalmából meghívta, és emléklappal jutalmazta a még élő csapattagokat az MTK vezetősége az Erzsébet körúti klub helyiségében június 24-én. Á régi csapattagok közül az egykori kapus - aki 25 évig védett az élvonalban - a ma 86 éves Tatámé Balogh Erzsébet „Bömbi” emlékezett az elmúlt időkre. A régi „kézis lányok” szoros baráti kapcsolatot ápolnak, havonta találkoznak egymással. Közülük nyolcán a képen láthatók: K. Ács Mária, H. Krebesz Erzsébet, G. Horváth Emília, P. Incze Piroska, P. Szondy Margit, Sz. Kovács Erzsi, T. Balog Erzsébet és K. Simonek Lídia. Orth György Labdarúgó Emléktorna I A körút menti kerületek részvételével megrendezett Orth György Labdarúgó Emléktorna végeredménye a következőképpen alakult: 1-2. osztályosok kategóriájában: 1 Alsóerdősori Általános Iskola és Gimnázium (VII. kerület). 2. Gyöngyösi utcai Általános Iskola és Számítástechnikai Szakiskola (XII. kerület). 3. Váci utcai Általános Iskola (V. kerület). 3-4. osztályosok kategóriájában: 1. Alsóerdősori Általános Iskola és Gimnázium (VII. kerület). 2. Gyöngyösi utcai Általános Iskola és Számítástechnikai Szakiskola (XII. kerület). 3. Derkovits Gyula Általános Iskola (VI. kerület). 5-6. osztályosok kategóriájában: 1. Baross Gábor Általános Iskola (VII. kerület). 2. Gyöngyösi utcai Általános Iskola és Számítástechnikai Szakiskola (XIII. kerület). 3. Bajza utcai Általános Iskola (VI. kerület). 7-8. osztályosok kategóriájában: 1. Baross Gábor Általános Iskola (VII. kerület). 2. Erkel Ferenc Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola (VI. kerület). 3. Gyöngyösi utcai Általános Iskola és Számítástechnikai Szakiskola (XIII. kerület). Erzsébetvárosi fiatalok, szülők figyelmébe Ökölvívó szakosztályba várnak fiatalokat A Magányos Farkasok Sport Egyesület tagfelvételt hirdet Ökölvívó Szakosztályába. Várnak minden fiatalt - lányokat is 9 éves kortól, felső korhatár nélkül. Az edzések időpontja: minden hétköznap 18,30-20,30-ig. Elegendő jelentkező esetén szívesen tartanak külön gyermek-edzést is, 16,30-18 óráig. Tagdíj: 3.000-8500 Ft/hó, az életkor és az edzésszám függvényében (erzsébetvárosi gyermekeknek külön kedvezmény). Az edzőterem címe, jelentkezés: Budapest, VII. Rottenbiller utca 15. További információk: Szilágyi Dénes vezetőedzőnél, telefonszám: 06(20)455-86-20. Csak nyári mozgásra és magánórákra is van lehetőség 9,30-tól egész nap.