Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2003-10-28 / 20. szám
Tallózó Népszabadság • 2003. szeptember 29. 2003/20. szám ÖNKORMÁNYZAT - KÖZÉLET Erzsébetvárosi esték a lakásügyekről Kutyapiszok vagy kutyasziget Nem egyértelmű a tavaly indított erzsébetvárosi ku- tyasziget-akció sikere, de Bán Imre, a VII. kerületi önkormányzat közrendvédelmi és környezet- védelmi bizottságának elnöke szerint a gyakori takarítás hatására mindenképpen látványos a változás a kutyaszigetek körül. Lendíthet a helyzeten a folyamatos tisztítás, a megállapodás a kutyatartókkal. A kutyasziget mindössze egyparkolónyi helyet foglal el, olyan, a járdák sarkán lévő, lefolyó melletti, speciális anyaggal bevont farönkkel ellátott, kijelölt rész, amely vonzza a kutyákat, hogy csak ide kívánkozzanak dolgukat végezni. A kutyapiszoktól szenvedő tyán, és feltakarítják-e kedvencük után a piszkot a gazdák. Először szóban figyelmeztetik a szabálytalankodókat, majd 30 ezer forint pénzbírsággal is sújthatják őket. Arra is ügyelnek, hogy a közparkokba, játszóterekre ne vigyék be a kutyákat. Az ebeket vonzó feltűnő kutyaszigetek a külső-erzsébetvárosi részen, a mellékutcák kereszteződéseiben találhatók. A képviselők negyedévente értekeznek az eredményességről, például arról is, hogy szükséges-e a szigetek bővítése, vagy elég csupán a kritikus pontokra elhelyezni kutyavécéket. A legújabb kezdeményezés a szeptember végétől, október elejétől bevezetett úgynevezett kutyaBán Imre Erzsébetváros több akciót is indít, és önálló közterület-felügyelete is van, amely nemcsak a kerékbilinccsel foglalkozik, hanem azzal is, van-e póráz, bizonyos marmagasság fölött szájkosár a sétáltatott kuporszívó, amely nevével ellentétben nem az ebeket, hanem ürüléküket fogja felszippantani az utcáról. Hat darabot vásárol belőle a kerület, egyenként 300-400 ezer forintért. Mészáros Dóra Az Erzsébetvárosi Esték rendezvénysorozatának október 21 -ei programja a meghirdetetthez képest a vendég személyében változott, mivel a lakásügyi kormánybiztosságot Fritz Péter főtanácsos képviselte. A kerületi lakástémákról Hunvald György polgár- mester tartott tájékoztatót. A társasházi törvénnyel kapcsolatos témáról Fiiló Pál tájékoztatóját következő lapszámunkban olvashatják. Mindent látnia kell a “szemeknek” Hogyan működnek a térfigyelő kamerák? Az interpellációkat általában valamilyen problémára vonatkoztatva, az illetékes felé címzetten nyújtják be a képviselők. Molnár István a térfigyelő-rendszer kameráinak elhelyezkedésével kapcsolatban interpellált Bán Imre, a környezetvédelmi és közbiztonsági bizottság elnöke felé. M olnár István azért szólította meg Bán Imre bizottsági elnököt az október 17-ei testületi ülésen, mert a választókörzetében lévő Hutyra Ferenc utca lakói jelezték: mégsem figyelheti az egész kerületet a térfigyelő-rendszer, mert az ő utcájukban egy darab kamera sincs. Ezzel egyidejűleg másik interpellációban kérdezett rá a képviselő arra, hogy áthelyezhetőek-e a már meglévő kamerák, mert van olyan amelyik az időközbeni építkezések miatt már nem látja át a területet. Molnár jelezte, hogy választókörzetében ilyen a Rózsa utca Wesselényi utca sarok, ahol a Rózsa utcai újépület kiugró homlokfala miatt a kamera csak részlegesen láthatja be az utcát. Bán Imre elmondta, hogy a térfigyelő-rendszer tervezésekor, telepítésekor 90 kamera elhelyezését látták a legcélszerűbbnek a szakemberek. Az elmúlt időszakban azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendszer további kamerák telepítésével bővíteni kell. Ezek közé a területek közé tartozik a például a Rózsák tere és a Hutyra utca is, s a kamerák látószögének biztosítása érdekében az áttelepítéseket is elvégzik. Bán Imre mindehhez hozzátette, hogy a telepítést követő első időszak úgynevezett próbaüzem volt, ekkor a kamerák működését vizsgálták elsősorban. Idén szeptembertől azonban a közterület-felügyelet munkatársai jegyzőkönyvezték, hogy mely utcaszakaszok nem tekinthetőek át végig, hol vannak úgynevezett „fehér foltok”, kiugró, közterületet takaró reklámtáblák, illetve hol kell a lombos fák koronáját gallyazni az áttekinthetőség érdekében. Bán Imre elmondta, hogy a tapasztalatok és a lakossági bejelentések alapján idén decemberben készítik el a tervet, amely tartalmazza a kamerák áttelepítésének helyét és a bővítés igényét is. Molnár István elfogadta a választ, és lapunkon keresztül kéri a lakosságot, hogy tegyenek bejelentést azokról a kamerákról melyek véleményük szerint nem látják át a közterületet, és jelezzék ha valahol „vak foltot” tapasztalnak. Kimaradt interpellációk Következő lapszámunkban folytatjuk az október 17-i testületi-ülésen elhangzott interpellációkról szóló cikksorozatunkat. Molnár István