Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2003-02-12 / 3. szám
2003/3. szám ÖNKORMÁNYZAT 5 Önkormányzati vezetők fóruma Gergely József kerületfejlesztési alpolgármester, Hunvald György polgármester és Demeter Tamás oktatási alpolgármester a lakossági fórumon (Folytatás az 1. oldalról) Demeter Tamás, oktatási alpolgármester elmondta, az önkormányzat egyik legfontosabb törekvése a kerületi oktatás minőségének javítása, az erzsébetvárosi oktatási intézmények minél vonzóbbá tétele az itt élő szülők és gyermekek számára. Kitért a fejlesztő pedagógusi tevékenység fontosságára, amely lehetővé teszi, segíti a nehezebben tanuló diákok felzárkóztatását, illetve a különleges adottságú tanulók képességének fejlesztését. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte: az önkormányzat célja szerint, az óvodában tevékenykedő fejlesztő pedagógusok mellett, minden iskolában is lehetővé tennék a fejlesztő pedagógusi tevékenységet. Az alpolgármester kitért az erzsébetvárosi oktatási intézmények épületeinek állapotára is: miután csaknem valamennyi közel száz éve épült, felújításuk időszerű, a tervek szerint ebben az önkormányzati ciklusban folytatódnának a szükséges felújítási munkálatok. Gergely József, kerület- fejlesztési alpolgármester a kerületfejlesztéshez kapcsolódóan beszélt az idén is folytatódó társasház-felújí- tási pályázatról, valamint az idén elkezdődő, önkormányzati tulajdonú épületek felújítását támogató programról. Az intézmények felújítása kapcsán elmondta, idén folytatódik az Almássy Téri Szabadidő- központ, a Madách Gimnázium felújítása, valamint várhatóan a közel jövőben kezdetét veszi a többi, felújítást igénylő oktatási intézmény épületének rend- behozatala. A közbiztonság javítását szolgáló feladatokkal kapcsolatban, Gergely József kitért a térfigyelő- rendszerhez fűződő tervekhez is: az önkormányzat állásfoglalása az, hogy a jelenlegi vagyonvédelmi cég helyett, a rendőrség, illetve a közterület-felügyelőség szakemberei működtessék a térfigyelőt. Ez jelentős mértékben segítené a közterületeken elkövetett bűn- cselekmények, továbbá a szabálytalan parkolás, a köztisztasággal kapcsolatos szabálysértések visszaszorítását is. Megtudtuk, hogy az áprilisi EU-szavazást megelőzően, az önkormányzat tájékoztató munkával részt kíván venni a témával kapcsolatos lakossági felvilágosításban. Ezt követően Hunvald György polgármester tájékoztatója hangzott el, szólt a civil szervezetekkel való együttműködés fontosságáról, illetve a működésüket segítő, és a közel jövőben birtokba vehető, civil közösségi házról, egyben beszámolt arról, hogy rendszeres találkozót, illetve tapasztalat cserét folytat az egyházak vezetőivel, illetve a kisebbségi önkormányzatok vezetőivel, komoly hangsúlyt fektetve a velük való együttműködés megteremtésére. Hunvald György tájékoztatott azokról a lépésekről, amelyek céljai szerint, a szociális terület önkormányzati feladataiban hoznának eredményes változást, mivel a szociális rendeletek rendszerének merevsége miatt sok erzsébetvárosi idős, rászoruló nincs tisztában, illetve nem ismeri azokat a lehetőségeket, amelyek kiaknázásával javulnának az életkörülményeik. Az informatikai fejlesztés témája kapcsán, Hunvald György tájékoztatott egy informatikai központ tervéről is, amely az Informatikai Minisztérium támogatásával a fővárosban elsőként Erzsébetvárosban és a XI. kerületben valósulna meg. Pénzügyi bizottság és pénzügyi kontrollszerep Az önkormányzati választások után elkezdtük a bizottsági elnököket és a bizottságok munkáját bemutató sorozatunkat Most a pénzügyi bizottság elnökével, Lendvai Béla képviselővel beszélgetünk a feladatokról.- Bizottságunk feladatkörét úgy a legegyszerűbb meghatározni, hogy kont- rollszerepet vállalunk a pénzügyi döntések és azok végrehajtása felett. Az Ön- kormányzati Törvény módosítása, az előző ciklusokkal ellentétben ma már lehetővé teszi, hogy klasszikus bizottságként működjünk, bizonyos esetekben akár olyan javaslattal is a testület elé állhatunk, melyben az Állami Számvevőszékhez fordulunk jogorvoslatért Ez nagyon nagy előrelépés a bizottság munkájában, hiszen az elmúlt években csak utólag, a végrehajtást követően volt lehetőség az ellenőrzésre, most viszont már konkrétan a döntést és a végrehajtás és a gazdálkodás menetét is ellenőrzés alatt tartjuk.- Nem elhanyagolható tényező a bizottság összetétele...- Hagyományosan “ellenzéki” vezetés alatt álló bizottságnak számít a pénzügyi bizottság, ugyanúgy mint a parlamentben, itt is szokásjog alapján dőlt el, hogy melyik frakció illetve párt adja tehát az elnököt. Én azonban úgy gondolom, hogy ebben a szerepben nem a politikai állásfoglalás a döntő. A bizottság feladatkörével kapott lehetőséggel nem szabad visszaélni, ám ehhez tartozik, hogy igenis kívánatos, hogy éljünk és élni tudjunk vele. Meggyőződésem, hogy a bizottság tagja szakpolitikusként tevékenykednek, vagyis a politikai affinitás a szaktudással együtt itt érvényesül a legjobban.- A bizottság égisze alatt a „pénz elköltésének ellenőrzéséről" beszélünk, azonban ismertté kellene tennünk az ellenőrzés fázisait, a feladatok éves megoszlását is. Tudnivaló, hogy mi úgynevezett költségvetésiüzleti évben dolgosunk, ami áprilistól a következő év áprilisáig tart. Egész éves feladatunk az önálló gazdasági jogkörrel felruházott intézmények, illetve a stratégiai kérdések, fejlesztések, bemházások folyamatos ellenőrzése. Ugyancsak feladata a bizottságnak a költségvetési bevételek és kiadások, a vagyonváltozás követése, valamint az esetleges hitelfelvételnél a jogszerűség, a gazdasági megalapozottság ellenőrzése. Álláspontom szerint pozitívum, hogy az önkormányzatnak nem kellett dologi hitelt felvennie, negatívum azonban, hogy a fejlesztésekre vonatkozó projektek nincsenek látványos előkészítési stádiumban. Ez a kettő bármennyire is hihetetlen összefügg egymással, hiszen fejlesztések nélkül az önkormányzat sem tudja tartani a megfelelő gazdasági állapotot.- Most minden önkormányzat a költségvetés előkészítésének lázában ég...- Prioritást élvező feladat jelen pillanatban a költség- vetés előkészítése, hiszen a pénzügyi bizottságnak minden szakterülettel egyeztetnie kell. Munkatervünknek megfelelően ebben a hónapban a költségvetés előkészítésével kapcsolatos tárgyalásokat, egyeztetéseket folytatja a bizottság, majd a következő hónap feladata a kerület költségvetéséről szóló rendelet megtárgyalása. A költségvetéssel kapcsolatban fontos tudnivaló, hogy forrásmegosztás tekintetében csak egyetértési jogosítványa van a kerületeknek. Pozitívnak ítéljük meg a közalkalmazottak 50 %-os béremelését, úgy gondolom többek véleményét tolmácsolom, amikor azt kívánom, bárcsak a többi ágazatban is megtörténne hasonló növekedés. Azonban tudni kell, hogy e tekintetben forrás- hiányos lesz a kerületek költségvetése, hiszen a béremeléshez nem rendeltek központi költségvetési fedezetet. Mivel mindenképpen meg kell teremtenünk a megemelt bérek fedezetét, a költségvetés vitáján fog eldőlni, hogy melyik ágazattól tudjuk elvonni ezt a tételt. (Visszatérünk a témára.) Lendvai Béla