Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2003-09-25 / 18. szám
12 OLVASÓI LEVELEK 2003/18. szám Vitűir a postaládában Pro immár másodszor... ...és a kontra Kevés az ejnye-bejnye A múlt héten megjelent újságban olvastam egy cikket a Péterffy Sándor utca 39. számú ház alatt található vegyeskereskedésről, valamint az intézkedésekről, és nekem is teljes mértékben megegyezik a véleményem azokéval akik a panaszukat leírták. A cikkben leírták, hogy a probléma megoldása érdekében már tettek is lépéseket. Nos, nyugodt szívvel, és teljes megbizonyosodással állíthatom, hogy ezek az intézkedések teljesen eredménytelenek voltak mert az alkoholizálás, a járókelők molesztálása, a hangoskodás, az utca szennyezése, köpködé- se továbbra is folyik. Szerintem ebben az esetben az „ejnye-bejnye” nagyon kevés, ennél sokkal hatásosabb módszer kéne. De a legjobb az lenne ha bezárnák a boltot, aminek a legtalálóbb név az UTCAI KOCSMA lenne, és nem Vegyeskereskedés!!! B. * * * A köz-ért! A minap az Erzsébetváros című újságjukban olvastam a levelemet amit a Péterffy Sándor utcai ABC-ről írtam, valamint az erre vonatkozó cikket, melyben leírták, hogy milyen intézkedéseket tettek az ügy érdekében. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy az ügyben ennek ellenére semmilyen változás nem történt. A cigányok ugyan úgy délutánonként ott lopják a napot, belekötnek mindenkibe, iszák a tömérdek alkoholt, rontják az egész utca képét, ami amúgy is elég rettenetes, pont ez hiányzott még ide a sok kutya piszok, omladozó ház mellé még egy szabadtéri kocsma, gyermekmegőrzővel együtt, mert ugyebár amíg az apuka dönti magába a sört közben szeme fénye az utcán randalírozik a másik apuka szeme fényeivel.!...) Sz. L * * * Ki árulhat italt? Az újságban panaszolt Péterffy S. utca 39. sz. alatti „ Vegyeskereskedés’’-re (bár itt az emberek viselkedése a fő probléma) kaptam fel a fejem, hogy kint az utcán isznak az emberek Én a Wesselényi és Kazinczy utca sarkán lakom. Itt is van egy Mini ABC ajándék bolt ahonnan reggeltől amíg nyitva tart, italokat hoznak ki és az utcán megisszák. Egy ABC ajándék bolt árulhat italt? Az utcában a zöldséges is árul italt, előtte sokszor öten-hatan álldogálnak és isznak az utcán világos nappal! Ez a „városkép ’ ’ ctz igazán szép városképet elrontja, bármilyen szépek a tatarozott házak, bármilyen tisztaság van. (A levél folytatása „Zaj itt zaj ott" címmel olvasható a másik oldalon.) * * * Hát nagyon igaz Élénk érdeklődéssel olvastam a Erzsébetváros újság olvasói rovatában megjelent írásokat a Péterffy közértről. El szeretném mondani, hogy engem is nagyon idegesít az utcában meglévő állapot, és valóban néha látványnak is szörnyű. Azonban én ezt nem datálnám konkrétan a bolt megnyitásához, régebben sem volt ez másként úgy emlékszem. De intézkedni kéne az biztos. Varga Zs. A tulajdonos Az előző lapszámban olvastam a Péterffy utca 39. szám alatti közért előtti elviselhetetlen társaságról. Kikérem magam és a romák nevében, hogy az üzletről ilyen hangnemben írjanak ráadásul hazug állításokat. Mint bérlője és eladója kijelentem, hogy az üzlet nem „cigánytanya’’ és nem fogyasztanak alkoholt az üzletben. Rend, tisztaság fogadja a vevőket, és minden előírást betartok Jó lenne, ha egyes embereknek bajuk van a cigányokkal nem így tennék szóvá. Mindhárom levélből árad a romák elleni előítélet, hogy azok alkoholisták, munkakerülők, tisztességtelen népség és csak félni lehet tőlük. Az intézkedésről annyit, hogy jobb lenne, ha a roma képviselő azon fáradozna, hogy megszűnjön az előítélet a romák felé, és nem engedné, hogy ilyen írások megjelenjenek Kérek mindenkit, hogy nyugodtan jöjjön el, nézzék meg lás üzletemet. Horváth Jenöné tulajdonos * * * Bízzák szakemberre A Péterffy utca 39. szám alatti közért kapcsán nagyon felháborító levelet olvastam az Erzsébetváros újságban. Én is odajárok vásárolni, mert nagyonjó kis közért, minden hajtható benne, és tiszta. (...) Én roma vagyok de nem alkoholista, és vagyok olyan tisztességes, mint a levélíró. (...) Egyébként az üzletben nem isznak alkoholt, ott csak árulják az italt, ugyanúgy, mint bármelyik másiküzletben. Azt gondolom, hogy a közért nem tehet arról, hogy az utcán vannak ittas járókelők Ilyen alapion az összes boltot be lehetne zárni ahol alkoholt árulnak. Annak én is örülnék, ha a köz- biztonság javulna, de ezt kérem bízzák szakemberekre. Balázs Lászióné * * * Nem a törzshelyem Kovácsné írását szomorúan olvastam. Én örülök annak hogy megnyílt a bolt a Péterffy 39. alatt, mert nem kell messzire mennem vásárolni. Az üzlet rendes, tiszta, jól felszerelt, az eladónő nagyon kedves, udvarias. Azt Írja, hogy a romák törzshelye az üzlet, és alkoholizálás folyik ott. Ez nem igaz. Én is roma vagyok már csak tudnám, ha ez lenne a törzshelyem, ráadásul alkoholt sem fogyasztok (...) nincs rendjén, hogy minden romát egy kalap alá vesz a levélíró. Szomorú Zoltán * * * Mi a baj? Végtelenül örülök annak, hogy a romló közbiztonság ellen tenni akar a kerület vezetése, azt viszont kétlem, hogy a Péterffy utcai kisközértjelentene veszélyt, már csak azért is, mert a leírtak nem felelnek meg a valóságnak. (...) Nem értem, hogy a levélírónak az üzlettel, vagy az utcában lakó cigányokkal van baja. Én azt ajánlom SZ. L-nek hogy költözzön olyan környékre, ahol nem laknak cigányok, ha ennyire nem tudja elfogadni őket. Én Önnel ellentétben nagyon rendes, diplomás cigányokat ismerek a környéken, szívesebben venném, ha róluk olvashatnékf...) Én nem vagyok cigány, de én is odajárok vásárolni. Verbids Tihamérné Képviselőként Mint VII. kerületi cigány kisebbségi képviselő, nem hagyhatom szó nélkül az Erzsébetváros újság előző lapszámában megjelent három olvasói levelet. Azt írta SZ. L, hogy sétáljanak el a Péterffy 39. elé és győződjenek meg arról, mi folyik ott. Hát én elsétáltam, és nem találtam ott cigánytanyát. Sőt az utcában sem láttam romák tömkelegét sem. (...) Ha Önt romák tömkelegé bántotta, miért nem hívta ki a rendőrséget, hisz köztudott, hogy ilyen esetben a rendőrség illetékes az intézkedésben és nem Farkas Jenő, aki szintén roma és a helyi Roma Kisebbségi Önkormányzat képviselője. Egyébként szeretném tudni, hogy honnan tudta Sz. L., hogy azok az emberek cigányok voltak? Talán kiírták magukra, hogy én cigány vagyok? Honnan tudja, hogy a romák alkoholisták és naplopók. nevezze meg, hogy XY alkoholista, de ne tegye ezt a romákról. Én személy szerint kikérem magamnak, hogy ilyeneket állítson rólam! Sajnálom, ha a romák nagymértékben rontják az utca képét. Ajánlom költözzön olyan helyre, ahol nem laknak romák. Szomorúan vettem tudomásul, hogy a másik két levél sem szól másról, mint a romák kedvezőtlen bemutatásáról, ami nem felel meg a valóságnak, az pedig még jobban elszomorít, hogy roma képviselőtársam nem emeli fel a szavát az ilyen előítéletes kijelentések ellen. Fehér Eva a VII. kerületi Roma Kisebbségi Önkormányzat képviselője Tisztelt Levelezőink, Olvasóink! Elsősorban szeretnénk megköszönni leveleiket, hiszen mi úgy tartjuk, hogy a vélemények ütköztetése egyik alapvető feladata újságunknak. Mivel több levél utalt rá, szeretnénk elmondani, hogy mi semmi esetben sem irányítjuk olvasóink véleményét, és lehetőségeinken belül utánajárunk a levelek valóságalapjának. Az üzlet tulajdonosának megmutattuk az eredeti leveleket, melyek java részét igencsak megfinomítva közöltünk lapunkban. Ő maga is elismerte, hogy az utcában valóban felfedezhető a probléma, az azonban nem az üzletből indul. Továbbra is tartjuk magunkat ahhoz az elvünkhöz, hogy az olvasónak joga van véleményét leírni, azon szempont betartásával, hogy másokat személyiségi jogaiban ne sértsen. Erről minden lapszámunkban keretes hírben értesítjük is levélíróinkat. A probléma körüli kirobbanó „vihar” miatt megkerestük a városüzemeltetési iroda vezetőjét Szilágyi Balázst, aki elmondta: a közterület felügyelet az elmúlt hónapban 33 esetben intézkedett közterületi alkoholfogyasztás miatt, és szeptember 15-től a közterület-felügyelők, az eddigi jelzések alapján ismertté vált üzletek előtti szeszesital fogyasztást fokozottan ellenőrzik, mégpedig a térfigyelő rendszer kameráinak bevonásával. - a szerk. . Közterületi alkoholfogyasztással kapcsolatban bejelentést lehet tenni a közterület-felügyelet 342-47-95-ös telefonszámán!