Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)

2003-08-28 / 16. szám

2003/16. szám ÖNKORMÁNYZAT 3 Szeptember elsejétől hivatalosan várja kis „lakóit” Kuriózum a Rózsa utcai óvoda Szeptember elsején lesz a hivatalos megnyitója a Rózsa utca 32. szám alatti, új erzsébetvárosi óvodának. Hunvald György polgármesterrel az utolsó bejárás után beszélgettünk, a fővárosi szinten is kimagasló minőségű és felszereltségő óvodáról. ként már a legtöbb óvodá­ban megvalósult. Itt azon­ban a kicsik számára külön tornaterem és ebédlő is ki­alakításra került. Ez utóbbi azért nagyon fontos, mert így a gyermekek nem a fog­lalkoztató szobában étkez­nek, - ahogy a legtöbb óvo­dában teszik. így a minden­napok természetes részévé válik számukra az illem- szabályok és higiéniai ala­pok betartása. Mint a ma ér­vényes építési szabályok kötelezik az új épületeket építőket, itt is garázs válj a az autóval érkező dolgozó­kat.- Ez az óvoda több szem­pontból is kuriózum - mondta Hunvald György polgármester. - Elsősorban kiemelném, hogy mind a játszótér, mind maga az épület és felszereltsége mindenben megfelel az EU szabványoknak és követel­ményeknek. Emellett na­gyon fontosnak tartottuk, hogy a mozgáskorlátozot­Ebben az óvodában a gyermekek nem a csoportszobák­ban, hanem külön, számukra kialakított étkezőben fogyaszthatják majd el az ebédet. A Rózsa utcai óvodát 2001-ben kezdte el építeni az önkormányzat. A gazdaságtalanul működtet­hető, esetleg régen elavult lakásóvodák helyett a fel­növekvő generációnak már modem, színvonalas intéz­ményekre van szüksége. Ez az óvoda a Rottenbiller utca 33., a Damjanich utca 6. és a Városliget fasor 23. szám alatti óvodák utódjaként működik tovább. Mint Hunvald György tájékozta­tásából megtudtuk, ebbe a XXI. századi követelmé­nyeknek megfelelő új oviba mintegy 170 gyermek jár­hat majd. A tervezett 8, fő­városi viszonylatban kis lét­számú 20-24 fos csoportok számára két nagy zárt ját­szóterasz, melyeknek egy része fedett, és egy ugyan­csak zárt játszóudvar bizto­sítja majd a szabad moz­gást, és udvari játéklehető­séget. A gyermekek számá­ra külön öltözőhelyiséget alakítottak ki, mely egyéb­tak számára Erzsébetváros­ban már működő akadály- mentesítési program kereté­ben ez az óvoda is járható, használható legyen a moz­gássérültek számára. így a két emeletes óvodában lift segítségével juthatnak el a felsőbb szintekre is a nehe­zen közlekedők, és a ter­mek közötti útszakaszokon is akadálymentesen halad­hatnak akár tolókocsival is. E mellett még meg kell em­líteni, hogy a Városligeti fa­sorban működő logopédiai csoport, mely fővárosi szin­ten is ritkaság, jogfolytono­san működik majd itt az új oviban. Az óvodákban nagyon sokszor jelent problémát, hogy a szűk közösségi te­rekben és csoportszobák­ban nem igazán teremtődik lehetőség a nagyobb óvodai rendezvények megtartásá­ra. Ebben az óvodában úgy tűnik sikerült megoldást ta­lálni erre a problémára, ugyanis az épület két eme­letén mobil belső falak van­nak, melyek megnyitásával több mint 100 négyzetmé­teres, egybefüggő terület alakítható ki. Itt bizonyosan lesz lehetőség nagyobb óvodai ünnepségek, ren­dezvények megszervezésé­re is. A tanévről, a tanévkezdésről Az iskolás gyermekek szü­lei tudják, hogy az iskola- kezdés, akár ingyenes a tankönyv akár nem, na­gyon sok pénzbe kerül. A kiegészítő felszerelések sokasága, még ha csak rengeteg kis apróságról is van szó, elérheti az 5-10 ezer forintot, és melyik szülő nem szeretné gyer­mekét egy kis plusszal, új színesekkel, szép borítójú füzetekkel, „dögös” isko­latáskával elindítani az új tanév felé. A sok szép, új holmi láttán a gyermekek is kicsit nagyobb öröm­mel, várakozással tekinte­nek az új tanév felé. E rzsébetvárosban az ön- kormányzat rendelet­ben fogalmazta meg, hogy azon VH. kerületi lakos gyermekek számára, akik a VII. kerületi önkormányzat fenntartásában működő is­kolába járnak, ingyen bizto­sítja a tankönyvet - mondta Hunvald György polgármester. Ezen juttatás mel­lett, kerületünk­ben már természe­tes, hogy a na­gyobb diákok ré­szére továbbra is biztosítjuk az in­gyenes jogosít­ványhoz jutás, az ingyenes ECDL (informatikai) szakvizsga és a nyelvvizsga lehetőségét. Ugyancsak rendeletünk biz­tosítja az ingyenes étkezést a kerületi óvodákban. A tan­könyvekkel kapcsolatban Suli-buli Kedves kisiskolások, nagydiákok! Alig két és fél hónap­pal ezelőtt együtt szá­moltuk a napokat, az órákat, aztán már csak a perceket, hogy kitörjön a “NAGY NYÁRI VAKÁCIÓ”. Most megint számol­gathatunk, hiszen na­pokon, órákon belül elkezdődik az ÚJ TANÉV. De nem kell elszontyolodni! Biztos vagyok abban, hogy nagyon sok öröm vár rátok a suliban, hi­szen megint találkoz­hattok a kispajtások­kal, előkerülnek a nyári szép emlékek, sőt, a tanító nénik is nagy örömmel várnak titeket, és izgalommal készülnek a tanításra. Az iskola, a tanév sok meglépést rejte­get számotokra, idén is lesznek nagy kirán­dulások, összemér­hetitek tudásotokat és ügyességeteket a kü­lönféle versenyeken. Új barátságok, véd és dacszövetségek szö­vődnek majd, a ki­csikhez idén is elláto­gat a Télapó, szerve­ződik a farsangi mu­latság, locsolkodásért cserébe színes tojá­sok járnak, és utána el lehet kezdeni újra számolni a heteket, majd a napokat, és újra felírni a táblára az ó, ió, ciót. Természe­tesen ez idő alatt min­denki nő néhány cen­tit, egy évnyi tan­anyaggal, tapaszta­lattal érettebb oko­sabb lesz. Minden iskolakez­dőnek, kisiskolás­nak, nagydiáknak sikeres tanévet kí­vánok! Hunvald György polgármester Hunvald György felhívnám a figyelmet arra, hogy Erzsébetvárosban is érvényesül az oktatásra vo­natkozóan több kormány- döntés. E szerint az idei év­ben rászorultság alapján, több a rendelet szabályozása alá nem tartozó gyer­mek számára is ingyenes lesz a tankönyv. Ide tar­toznak azok a családok, ahol legalább három iskoláskorú gyermek van, akik fogyatékos gyermeket nevelnek, akik rendszeres gyermekvédelmi segélyben részesülnek, illet­ve azok, akik egyedül neve­lik gyermeküket, gyermeke­iket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom