Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2003-06-26 / 12. szám
10 KÖZBIZTONSÁG 2003/12. szám Évekig tarthat a kiszolgáltatottság Családon belül - nők elleni erőszak Minden ötödik nőt rendszeresen ver a férje vagy élettársa A cMrtádon bőtötf or&uak nem magAnútjy! C*éiekedjunk együtt hogy áttörjük a közöny falat! vV A családon belüli erőszak, mint az elnevezése is mutatja a családon belül történő fizikai erőszak, amely főként a nő és a gyermek, a kiszolgáltatott helyzetben lévő' családtag felé irányul. Balatoni Tünde a kerületi rendőrkapitányság ifjúság védelmi csoportjának vezetője a családon belül, a nők ellen elkövetett erőszakos cselekedetek jellemzőiről tájékoztatott. A nők ellen, a családon belül a házastárs, élettárs követ el erőszakot, amely a fizikai bántalmazáson túl, lelki terrort, sok esetben zsarolást, a gyengébbik félben való félelem- keltést jelent. Ez egy hosz- szú folyamat, hiszen többnyire csak a házasság későbbi szakaszában következik be, és sokszor csak évek múltán kerülnek napvilágra a történtek. Ennek több oka is van. A bántalmazott nő lelkileg is sérül, ugyanakkor sokszor szégyell beszélni bárkinek is arról a helyzetről, amelyben él. Általában jellemző, hogy a családtagok, a barátok elmaradnak, magánügynek tekintik azt, amiről tudomásuk van. A bántalmazott házastárs elszigetelődik, nem tudja hogyan kezelni a problémáját, nem tesz ellene, és egyre inkább eluralkodhat rajta a félelem és a depresszió. Előfordul például az is, hogy a házastárs nem ad haza pénzt, a feleségnek nincs annyi keresete, hogy eltartsa magát és gyermekét, lehetetlenné válik a „félj nélküli” megélhetés. Azért is hosszú e folyamat, mert rendszerint a veszekedéseket, illetve a veréseket követően, az erőszakot tevő fél megbánást tanúsít, bocsánatot kér és egy ideig megint „rendesen” viselkedik páijával. Aztán jön a következő szóváltás, így akár hosszú évekig is elhúzódhat a békeagresszió periodikus ismétlődése. Az említett okok miatt tehát a bántalmazott házas- társ nem kér segítséget, tulajdonképpen saját maga akadályozza meg, hogy kilépjen az áldatlan helyzetből. Akkor tudunk közbe lépni, ha jelzéssel él a bántalmazott. Ha például egy hangos veszekedés kapcsán bejelentés érkezik hozzánk, akár a szomszédoktól is, a rendőrök kimennek a lakásra, és segítséget nyújtanak. NaNe - nők a nőkért A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NaNe) szervezet 1994-ben alakult azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a családon belül elkövetett erőszak áldozatainak. Számos nemzetközi egyezmény és javaslat mondja ki, hogy a családon belül a nők ellen elkövetett erőszak a nőkkel szembeni diszkrimináció egyik fajtája, megszűntetése állami feladat. A NaNe tevékenységének célja a meghallgatás, az ítéletmentes megértés, valamint a családon belüli erőszak társadalmi jelenségekről szóló ismeretek terjesztése, akár képzések, publikációk formájában. A szervezet ingyenes segélyvonalat működtet: a nők elleni férfierőszak, illetve a nők elleni erőszakhoz kapcsolódó gyermekbántalmazásokkal kapcsolatban várják az áldozatok, közelállók és segítő szakemberek hívását. A hívóknak anonimitást biztosítanak. Ennek egyik oka, hogy a bántalmazott nőt, mind szűkebb, mind tágabb környezete gyakran megbélyegzi, így gátolja a nyílt, szemtől szembeni segítségkérést. A segélyvonal a nők elleni erőszak hatékony kezelésének első lépését nyújtja: az öntudatébresztő, információmegosztó segítő beszélgetést. A beszélgetés célja a hívó kívánságainak, erőforrásainak feltérképezése, lehetőségeinek felmérése, valamint a nők elleni erőszakról az áldozatokban is élő tévhitek eloszlatása. A NaNe ingyenes segélyvonala: >0-30-505-101 Tavasz- Na, a kántor már forró nyomon van... Rovarirtás ürügyén Valószínűleg nincs híján a fantáziának a képen látható férfi, aki rovarirtás ürügyén jutott hozzá mások értékeihez. A bolgár állampolgárságú fiatalember előszeretettel látogatta az utcára nyíló, földszinti üzleteket, ahol mint rovarirtó szakember mutatkozott be az ott dolgozóknak. A férfi meséje szerint a lakóház megbízásából végezte az irtást, amelyet a ház már ki is fizetett. Hogy hihető legyen a mese, fehér port szórt szét a helyiségben, majd amikor az alkalmazottak nem figyeltek, könnyen mobilizálható értékeket vágott zsebre. A zsákmány általában mobiltelefonokból, pénztárcákból, illetve kézi számítógépekből állt össze. A képen látható I.N. bolgár állampolgár, 25-30 év körüli, 175 centiméter magas, vékony testalkatú, hegyes orrú, világos rövid barna hajú. A férfi egyik felső foga hiányzik, beszédén érezhető, hogy külföldi állampolgár. Jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, a kerületi rendőrkapitányság körözést rendelt el ellene. A VI-VII. kerületi rendőrkapitányság kéri, aki információkkal rendelkezik a képen látható gyanúsított hollétével kapcsolatban, vagy sérelmére hasonló bűncselekményt követtek el, hívja a 461-81-00/231 telefonszámot vagy a 107 illetve a 112 segélyhívók vala-i melyikét.