Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2003-06-26 / 12. szám
2003/12. szám ONKORMANYZAT Adókedvezmény a diákok számítógép vásárlásához Elindult a Sulinet Expressz Az Oktatási Minisztérium más tárcákkal együttműködve elindított egy - véleményem szerint igen kedvező és jövőbe mutató - kedvezményes számítás- technikai eszköz vásárlási akciót, ami úgy gondolom, nagyon sok kerületi diákot és pedagógust, oktatót is érinthet - tájékoztatott Balogh Erika képviselő, aki elmondta, hogy tapasztalatai szerint sokan nem ismerik ennek a kedvezményes vásárlási lehetőségnek a feltételeit. M int a művelődési bizottság tagja fontosnak tartom, hogy segítsek az eligazodásban. A kedvezményes lehetőséget igénybe vehetik a pedagógusok, oktatók, jövedelemmel rendelkező egyetemisták és főiskolások, általános illetve középiskolai diákok valamint első, nappali alapképzésben részt vevő hallgatót nevelő szülők. Az adókedvezmény igénybevételének igazolására a közalkalmazotti illetve hallgatói/tanulói jogviszonyt igazoló papír szolgál. Az igényjogosultságot a vásárláskor nem kell igazolni, de egy esetleges adóellenőrzés során igen, ezért jó, ha azt előre beszerezzük, másrészt egyes megszerzési konstrukcióknál (részlet, lízing, hitel) illetve az ahhoz kapcsolódó hitelbírálathoz a cégek kérhetik az igazolást. Az akció keretében az ország mintegy 1300 pontján több mint 250 féle számítógép, 70 féle szoftver, nyomtató, modem, kivetítő, digitális kamera közül lehet választani. Az akcióban részt vevő termékek hologramos Sulinet Express emblémával vannak ellátva. Aki valamilyen terméket vásárol, és az adókedvezmény igénybe vételére jogosult, adókedvezményt kap, amelynek maximális Balogh Erika mértéke évi 60.000 Ft lehet. A vásárlási konstrukciótól függően, részletfizetés, bérlés vagy lízingelés esetén akár három évig is igénybe vehető. Az adókedvezmény az összevont adóalap adójára vonatkozik. Az adókedvezmény igénybe vételéhez alá kell írnia a „továbbértékesítési szabály” elfogadásáról szóló nyilatkozatot. Az adókedvezmény igénybevételével vásárolt eszközöket a vásárlás évének utolsó napját követő három éven át nem lehet eladni, sem átadni más részére. Mivel Magyarországon személyi jövedelemadó rendszer működik, mindkét szülő igénybe veheti az adókedvezményt, de az össze nem vonható egy termék megszerzéséhez (ugyanarról a termékről nem lehet két számlát kiállítani) Az adókedvezmény visszatérítésére az adózás rendjéről meghatározott szabályok szerint kerül sor. További információ kérhető a 318-1318-as telefonszámon, vagy az adokedvezmeny@sulinet.hu e-mail címen illetve a http://ado.sulinet.hu weblapon. Érvénytelenségi okok a társasházak pályázataiban T öbb mint 500 benyújtott pályázat formai ás tartalmi áttekintését hajtotta végre a kerületfejlesztési bizottság, hogy kiszűrhesse az érvénytelen pályázatokat. Mindezeken túl az elbírálás során külön figyelmet fordítottunk rá, hogy az érvénytelen pályázatok esetében minden okot feltárjunk, és a vonatkozó határozatban is rögzítsük azokat - mondta Fedrid Gábor a kerületfejlesztési bizottság elnöke, akit az előző lapszámunkban megjelent nyertes társasházi pályázatok után, most a legsűrűbben előforduló érvénytelenségi okokról kérdeztünk.- Milyen arányban kellett elutasítani a pályázókat?- A rendelet alapján a beadott anyagok kb. 6-8 százaléka nem felelt meg, és bár ez az érték nem tekinthető magasnak, egyedileg biztos vagyok benne, hogy sokan kudarcként élik meg az elutasítást.- Melyek voltak a jellemző problémák, mi az amire jobban kellene figyelniük a társasházaknak a jövőbeni pályázatoknál?- Az elutasítások hátterében elsősorban formai A Juniális esőnapja: július 2. Programdús hetek a szociális szféránál J únius hónap nagyon sok eseményt tartogat a lakosság számára - tájékoztatott Koromzay Annamária alpolgármester, akit a hozzánk érkező számtalan tájékoztató és meghívó kapcsán kerestünk fel. - Június 13-án az utolsó tanítási nappal bezártak az iskolák és a szülők számára gondot jelent a gyerekek nyári elhelyezése. Az iskolák, a családsegítő központok és az alapítványok mari táborokat szerveznek a szülők életének megkönnyítése érdekében. Júniusban az idősebbek számára is nyújtunk programokat, Minden klubunkban megünnepeltük a pünkösdi ünnepeket, és június 25-én reméljük jó idő lesz és meg tudjuk tartani esőnap nélkül a Juni- álist a Honvéd pályán. Erre az Erzsébetváros újság előző számában már meghívtuk a nyugdíjasokat. Az előző évek tapasztalatai alapján (szerencsére mindig jó idő volt) nagyon jól éreztük magunkat. A szabad levegőn nagyokat tornáztunk, vetélkedtünk, igazi jó hangulat alakult ki. Reméljük, hogy ebben az évben sem lesz ez másként és az égiek a nagy meleg után nem rontják el egy jó kiadós esővel június 25-ét. Abban az esetben, ha ez véletlenül így lenne akkor július 2-én tartjuk meg a Juniálist, amelyre ugyanilyen feltételekkel, de nagy nagy szeretettel várunk mindenkit. 1818. július 1-jén született Semmelweis Ignác a magyar orvostudomány kiemelkedő alakja, „az anyák megmentője”. Tiszteletére tartjuk minKoromzay Annamária den évben meg június utolsó szombatján kerületünkben a Semmelwe- is-napi ünnepséget. Az idén június 28-ára esik ez a nap. Vendégül látjuk Erzsébetváros felnőtt és gyermek háziorvosait, fogorvosait, asszisztens- nőit, védőnőit és a műszaki munkatársakat, akik az egészségügyben dolgoznak. Fedrid Gábor hibák állnak, különös tekintettel, ha ide soroljuk a szükséges határozatok és nyilatkozatok esetenként részbeni vagy teljes hiányát. A fő figyelmet tehát a pályázati kiírásra és vele együtt a rendeletben előírtak betartására kell fordítani. Az egyik legjellemzőbb hiba, hogy a közgyűlési jegyzőkönyv hiányos, például nem tartalmazza az előírt nyilatkozatokat. Sajnos, több esetben fordult elő, hogy nem a határozatok nem feleltek meg a rendelet előírásainak, hanem a pénzügyi problémák (pl. önrész hiánya, fedezet hiány, nem mellékelt költségvetés, stb.) okozták az elutasítást.- Van megoldás, segítség a következő pályázatok hiánytalan előkészítéséhez?- Természetesen van. Éppúgy mint sokan azt már eddig is megtették, kérjék az önkormányzat illetékes dolgozóinak és a választókerületük képviselőinek segítségét. Erzsébetváros polgáraiért dolgozunk mindannyian, de csak a lakosság szoros együttműködésével tudunk együtt sikeresek lenni!