Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)

2003-07-30 / 14. szám

2003/14. szám KUTLÚRA - HITÉLET 17 Élete a zene Új zenés műfaj született Már hétévesen, kisgyer­mekként a Dohány utcai Zene iskolában tanulta, művelte, érezte, szerette a zenét. Figyelnie egyre in­kább a zenei tanulmányok felé fordult. Fellépett az iskolai szavalóversenye­ken, és más ünnepélyeken zongoramű'veket adott elő. Később a Budapesti Fel­sőbb Zeneiskolába (Zene- akadémia) korkedvezmény­nyel vették fel, itt folytatta tanulmányait. Kurhéja László zongoraművész-ze­neszerzővel - az Akácos Udvarban - a zene szerete- téről, zenei pályájáról be­szélgettünk. H ogyan kezdte művé­szi pályáját?- Ideiglenes, majd ál­landó előadóművészi en­gedélyt szereztem. A KISZ Központi Művész- együttesben Pásztori Zoltánnal írtuk az új könnyűzenei müveket. Különböző budapesti és balatoni szórakozóhelye­ken, így többek között a Pilvax kávéházban, a Keringő eszpresszóban, a Berlin bárban, a Béke Kurhéja László zeneszerző, augusztusban keddenként az Akácos Udvarban lép fel. kupolában, a Tihany bár­ban léptem fel. A Duna Intercontinentalban - ze­nekarommal - az Eli­sabeth Taylor Birthday Partyn szórakoztattuk a közönséget. Első külföldi vendég- szereplésem Lipcsében a Hotel Deutschlandban volt nemzetközi sztárok­kal és saját zenekarom­mal különböző német városokban léptünk fel. Majd Finnországban, Jeles napok 90 EVE, 1913. július 30-án született Dávid Antal író 105 ÉVE, 1898. augusztus 1-én hunyt el Arany László, költő, mesegyűjtő, tanulmányíró. 140 ÉVE, 1863. augusztus 3-án született Gárdonyi Géza író, akadémikus szerkesztő. AUGUSZTUS 6-A a nukleáris fegyverek betil­tásáért folyó harc világnapja. Norvégiában, Dániában, Svájcban és Ausztriában koncerteztem. 1985-ben tértem haza, és a fővá­rosban az Átrium Hyatt Hotelben zenéltem. A Lakner Stúdió Gyermek­színház zenei vezetője­ként is tevékenykedtem.- Mondhatjuk, hogy az itthoni fellépési lehetősé­gei csökkentek?- Igen. A szórakoztató zenei életben - a rend­szerváltás után - bekö­vetkezett változások kedvezőtlenül hatottak pályámra. Az amatőriz­mus került előtérbe, és kevesebb alkalmam nyílt koncertezésre. Ekkor jött az „ OMOF"....- Eddigi pályámon azt tapasztaltam, hogy a kö­zönség a dallamos mu­zsikát kedveli. Ezért új, szórakoztató, zenés mű­fajra tértem át. Az „OMOF”: Opera, Musi­cal, Operett, Fruit (Gyü­mölcs). Zenei munkássá­gom, sőt életem célja, hogy ezt az új műfajt - mint alapító - elindítsam és meghonosítsam. Az első koncertre - a premi­erre - opera és operett énekesekkel, szólisták­kal, együttesekkel került sor, sok érdeklődővel - idén február 24-én a Fé­szek Művészklubban. Ezt követően alakult a „VDET” azaz Világjáró Dallamok Előadói Tár­sulata is azért, hogy ezt a műfajt népszerűsítse.- Majd az Akácos Ud­vari zenés délutánok kö­vetkeztek.- Jelenleg a „Zenélő Udvar” elnevezéssel üde, hangulatos, zenés műsorral szórakoztatjuk a közönséget. Az eddig megtartott fellépéseinket a közönség nagy érdek­lődéssel fogadta. Hogy koncertjeinket megtart­hattuk azt támogatóink­nak, a Fővárosi Önkor­mányzat Kulturális Bi­zottságának, a Magyar Zeneművészek és Tánc­művészek Szakszerve­zetének, Erzsébetváros önkormányzatának kö­szönhetjük. Működé­sünkhöz pályázati pénze­ket is nyertünk. Fő gondunk - mondja végül Kurhéja László, zongoraművész-zene­szerző -, hogy a fellépő művészekkel lakásom­ban kell próbálnunk. Helyzetünkön javítana, ha Erzsébetváros önkor­mányzatától a próbákra állandó helyiséget kap­nánk. Ebben reményke­dünk ... Széplaki Kálmán Fasori Evangélikus Egyházközség Istentisztelet vasárnap 11 órakor. Ifjúsági istentisztelet minden hónap utolsó vasárnapján 18 órakor. Családi istentisztelet minden hónap első vasárnapján 9.30 órakor. Ifjúsági óra szombaton 18 órakor. Fasori Fiatal-Öregdiákok Kórusa csütörtökön 19 órakor. Családi kirándulások minden hónap harmadik szombatján. Érdeklődni lehet Kézdy Péter segédlelkésznél. Gyülekezeti bibliaóra szerdán 15 órakor. A „Kö­zép-nemzedék” bibliaórája minden hónap utolsó hétfőjén 18 órakor. Hittanórák: 6-9 éveseknek kedden 16.15 órakor. 10-12 éveseknek szerdán 16.30 órakor. Konfirmációi oktatás szombaton 15.30 órakor. Várjuk a fiatalokat 13 éves kortól. Cím: Fasori Evangélikus Egyházközség 1071 Damjanich utca 28/b. Tel./fax: 322-2806. Honlapunk: church.lutheran.hu/fasor. Lelkészi hivatal nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9-13 óráig. Fasori Református Egyházközség Vasárnap 10 órakor Istentisztelet, ebben az időpontban Gyerekistentisztelet és gyermekmegőrző szolgálat. Szeretettel hívunk minden korosztályt az Istentisztele­tekre! Szerdán 18 órakor Bibliai közösségi óra, csütörtökön 18 órakor Bibliaóra, melyeken hitünkben és bibliaisme­retünkben mélyedhetünk el. Pénteken 18 órakor Ifjúsági óra, melyre a fiatalokat hív­juk. A nyáron 7 táborba hívjuk a megújulni vágyókat: Csendeshét felnőtteknek, Konfirmandusoknak (13-14 éveseknek), Kincskereső gyermekhét 6-10 éveseknek, Kincskereső gyermekhét 10-13 éveseknek, Családos hét, Honismereti tábor, Családos hétvége. Szeptembertől újra indulnak a többi alkalmaink: a kedd délelőtti bibliaóra, Férfióra, Kisfii, Anya-kör, Apa-kör, Nagymama-kör, Családos és gyerekdélutánok, hittan­órák és a konfirmáció órák. Fasori Református Egyházközség (Városligeti fasor 7.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom