Erzsébetváros, 2002 (10-11. évfolyam, 1-24. szám)
2002-02-14 / 3. szám
2002/3. szám KERÜLETI PÁRTOK A KÖZÉLETBEN _______ 11 MI ÉP választási nagygyűlés Az Almássy téri Szabadidőközpontban március 25-éig, ( a március 4-ei hétfő kivételével - minden hétfőn 18 órától kerületi pártok naggyűlésén vehetnek részt az érdeklődő kerületi lakosok és a pártok szimpatizánsai. Elsőként február 4- én a MIÉP erzsébetvárosi szervezte tartott nagygyűlést. A rendezvény vezérszónoka Csurka István, a MIÉP elnöke volt, aki a naggyülés előtt pár szóban tájékoztatta a sajtó képviselőit arról a programról, mely a MIÉP országos célkitűzéseit foglalja össze. Mindemellett szót ejtett a Parlamentben a napokban vitatott EU csatlakozásról, illetve arról a tényről, hogy hazánk az Európai Unió tagállamaival egyenlő jogokat és lehetőségeket kell hogy kapjon. Mint megemlítette, a MIÉP tagjai számára eddig is nyilvánvaló volt, hogy Magyarország ismét, a történelem folyamán sokadszor is csak magára számíthat, és a globalizá- ciós folyamat elszenvedőiként is csak akkor maradhatunk talpon illetve az eddigi fejlődés útján, ha nem számítunk semmiféle külsősegítségre. A MIÉP elnöke - utalva az Európai Bizottság javaslatára - kijelentette: most kiderült, hogy az Európai Unió még az egyenlő elbírálás elvét sem tartja be Magyarországgal és a többi csatlakozni kívánó országgal szemben.- A jelenlegi körülmények között a MIÉP nemet mond a csatlakozásra; hogy álláspontunk változzék, ahhoz a feltételeknek nagymértékben kell javulniuk -jelentette ki Csurka István. A választási nagygyűlésen bemutatkozott a MIÉP két erzsébetvárosi országgyűlési képviselő jelöltje, Klement Tibor a 9-es választókerület, Zsichla László a 1 lies választókerület jelöltjeként. Mindkét jelölt hasonló célkitűzésekről számolt be programjával kapcsolatban. Egyik fő célkitűzésük a szociális biztonság megteremtése, és az egészségügyi ellátás fejlesztése. Mint elmondták, fontos számukra, hogy a nemzeti hagyományoknak megfelelő, nem ame- rikanizált társadalomban éljünk, ahol mindenkinek joga és lehetősége van a felemelkedésre. Célkitűzéseik között szerepel, hogy a nyugdíj biztonságos és nyugodt időskort biztosítson, hogy a fiataloknak legyen életcéljuk, munkájuk, és lehetőségük egészséges, keresztény szellemű családalapításra. Mindezek mellett gondoskodni kívánnak az egyedülállókról és a „hajótöröttekről”, és segíteni azoknak, akik maguk is segíteni akarnak magukon. Független Kisgazdapárt ■ Az FKGP országgyűlési képviselőjelöltje, Horváth Géza, az FKGP országos kisebbségi kabinetjének vezetője, minden páros héten kedden du. 6 órától félfogadást tart a Független Kisgazdapárt erzsébetvárosi szervezetének helységében (VII. Nefelejcs u 53. Telefon: 342 93 78). A képviselőjelölt : várja a kerületi lakosok észrevételeit, javaslatait. ■ Az FKGP Erzsébetvárosi Szervezetének helyiségé- f ben (Nefelejcs utca 53.) minden; második szerdán, (páratlan hét) du. 5-től ingyenes jogi tanácsadás, feb- í ruár 5-től minden nap választási ■ ügyelet de. 9-12 és du. 14-20 óra között. Az ügyeletes jogosult a ko- i pogtatócédulák átvételére is. ■ A Független Kisgazdapárt Erzsébet- j városi Szervezetének honlapja: j http://kisgazda.freeweb.hu „Mitől beteg a magyar egészségügy?” Hosszú szünet után ismét megrendezésre került az Erzsébetvárosi Esték újabb előadása. Február elsején „Mitől beteg a magyar egészségügy” címmel szervezett előadást a Wesselényi utca 69. szám alatt a házigazda Fiiló Pál országgyűlési képviselő. helyzetét is méltánytalannak tartják. Sokan közülük a saját tapasztalataik alapján meséltek megrázó történeteket mind az ellátásról, mind az őket ápoló, ellátó, gyógyító egészségügyi dolgozók körülményeiről. Ösz- szefoglalva a tapasztalatokat elA rendezvénysorozaton megszólalt dr. Vedres Klára az erzsébetvárosi önkormányzat szociális bizottságának elnöke, Fiiló Pál ország- gyűlési képviselő, dr. Bolesza Emőke, a kerületi önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke valamint dr. Kökény Mihály, az országgyűlés szociális bizottságának elnöke Filló Pál a rendezvény házigazdájaként összefoglalta a legfontosabbakat:- Nagyon sokan panaszkodtak a rohamosan növekvő gyógyszerárak miatt, ami főleg a súlyos, és krónikus betegségekben szenvedők, valamint az idősek számára jelent komoly problémát. Évről évre egyre több gyógyszerről kerül le az állami támogatás, és ezzel egyidejűleg egyre kevesebben jutnak a köz- gyógyellátási-igazolvány által elméletileg nyújtható támogatáshoz. Emellett kiderült, hogy a lakosok az egészségügyben dolgozók bérhelyzetét és az egészségügyben betegként résztvevők mondhatom, hogy nyilvánvaló változásokat és változtatást sürget a jelen egészségügyi helyzet, olyan változtatást mely nem csak a kórházak és egyéb betegellátó intézmények, hanem a dogozók és a betegek helyzetét is közelről érinti, és normalizálja. Mint az MSZP kerületi parlamenti jelöltje elmondhatom, hogy programunkba ez a változtatás nem csak a tervek szintjén szerepel. Mi nem csak az elmúlt években látványosnak tekinthető, de szinte egyetlen esetben sem hatékony változtatásokra törekszünk, hanem valós, kézzelfogható, és tartós változtatásokra. SZDSZ „Barátok közt” - Tévézés helyett az Almássy téren a Szabad Demokratákkal - A Szabad Demokraták Szövetsége erzsébetvárosi szervezete és országgyűlési képviselőjelöltjei - Molnár István (9.vk.) és Varga Kristóf{lO.vk.) j - szeretettel meghívják Erzsébetváros lakóit, támogatóinkat, szimpatizánsainkat i és valamennyi kedves érdeklődőt február 18-án 17-21 óráig az Almássy téri Szabadidőközpont nagytermébe. Amit nem tervezünk és nem lesz: j országértékelés három órán keresztül, - más pártok és jelöltek minősítése, - teremdíszítés, - testőrök és tűzijáték a Happy End szervezésében. Amit terveI zünk: kötetlen beszélgetés Erzsébetváros lakóival kerületünk problémáiról, - a választók és ajelöltek személyes találkozása, - szerény vendéglátás Erzsébetváros megjelenő lakóinak - nem közpénzből. Vendégünk: Demszky Gábor Buda- • pest főpolgármestere. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!