Erzsébetváros, 2002 (10-11. évfolyam, 1-24. szám)

2002-02-14 / 3. szám

6 ÖNKORMÁNYZAT ■ PÁLYÁZAT 2002/3. szám Pályázat Kaputelefon-rendszer létesítésére, elavult rendszerek korszerűsítésére Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének Közrend- védelmi és Környezetvédelmi Bizottsága pályázatot ír ki kaputelefon­rendszer létesítésére, illetve elavult kaputelefon-rendszerek korszerű­sítésére. A pályázaton részt vehet - tulajdonviszonyaitól függetlenül - minden Er­zsébetvárosban lévő lakóházi közösség. A pályázaton elnyerhető önkor­mányzati támogatás a kaputelefon létesítési, illetve korszerűsítési költségé­nek 50 százaléka, vagy lakásonként maximum 6000 forint. A pályázat feltételei A lakóház rendelkezzen zárható kapuval; a lakóközösség vállalja a ka­putelefon-rendszer létesítésének, illetve korszerűsítésének rájuk eső költsé­geit, valamint a rendszer telepítése utáni fenntartását. A pályázat elbírálása során előnyben részesül az a lakóközösség, amely az adható támogatásnál kevesebbet igényel. A pályázatot zárt borítékban a Közrendvédelmi és Környezetvédelmi Bizottságnak címezve kell benyújtani 2002. március 18-ig a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (1073 Erzsébet krt. 6. fszt.) A lakóközösségek pályázatának tartalmaznia kell: 1. Nyilatkozatot a házban lévő lakások és nem lakáscélú helyiségek (üzlet, iroda, rendelő stb.) számáról; 2. Kaputelefon-rendszer létesítése esetén nyilatkozatot arról, hogy a ház korábban nem kapott önkormányzati forrásból támogatást erre a célra; 3. Nyilatkozatot a kapu zárhatóvá tételéről; 4. Nyilatkozatot arról, hogy a megvalósítás a szerződés átvételét követő négy hónapon belül megtörténik, ellenkező esetben a pályázat érvényte­lenné válik; 5. A létesítendő kaputelefon-rendszer műszaki leírását, (központi típusát), költségvetését (a felszerelendő végpontok számának feltüntetésével); 6. Korszerűsítés esetén a korábbi kaputelefon-rendszer leírását; 7. A közös képviselő nevét, címét, valamint a társasház bankszámlaszámát. Önkormányzati tulajdonú épületek esetén nyilatkozatot arról, hogy az önrész a kezelő bankszámláján rendelkezésre áll. 8. Nyilatkozatot arról, hogy a lakóközösség vállalja a kaputelefon-rendszer létesítésének, illetve korszerűsítésének rájuk eső költségeit, valamint a rendszer telepítése utáni fenntartását. A beérkezett pályázatokat a Közrendvédelmi és Környezetvédelmi Bi­zottság a benyújtási határidőtől számított 15 napon belül bírálja el. Az el­bírálás során ellenőrzik a pályázati anyagban foglaltakat. A Bizottság az igényelt támogatásnál alacsonyabb összeget is megítél­het! A döntésről - annak meghozatalát követő 8 napon belül - minden pályá­zó értesítést kap, az eredményt a Bizottság a Hivatal hirdetőtábláján nyil­vánosságra hozza. A nyertesekkel az Önkormányzat szerződést köt, amit a lakóközösségek nevében a nyilatkozattételre jogosultak írhatnak alá. A működő kaputelefon-rendszert, az erről szóló számlát és a zárható ka­put a kiíró és a Polgármesteri Hivatal ellenőrizni jogosult. Az ellenőrzés alapján igazolják a számlát, amelyből a támogatási összeget a Pályázónak az Önkormányzat fizet ki. A kaputelefon pályázattal kapcsolatos további információval a Város­üzemeltetési és Közrendvédelmi Iroda munkatársa Őri István készséggel ad felvilágosítást a 321-3684 telefonszámon. Bán Imre a Közrendvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság elnöke Ezúton értesítjük Önöket, hogy a Létminimum Alatt Élők Társasá­ga VII. kerületi szervezete megkezdte munkáját a Nefelejcs utca 8. szám alatt. Szeretettel várjuk a rászorulókat - ingyenes jogi ta­nácsadással is - minden kedden 17-19 óráig, vagy telefonon egyeztetett időben. Telefon: 342-9742 és 06-30-263-1121 (Bejárat a Garay utca felől). PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzat Képviselő-testülete Közrendvédelmi és Környezetvédelmi Bizott­sága a 3/2001. (11.16.) számú önkormányzati rendeletben foglal­tak szerint pályázatot ír ki a kerületi lakóközösségek növénytele­pítési támogatására. A pályázaton részt vehetnek azok a lakóközösségek, amelyek vál­lalják az alábbi feltételeket: => legalább 50 % önrész vállalása => kiültetett növények folyamatos ápolása Pályázatot az alábbiakra lehet benyújtani: => utcai homlokzat növényesítése => udvari homlokzat növényesítése => függőfolyosó (korlát) növényesítése => utcai homlokzat előtti planténer => udvari planténer, ill. burkolaton kiemelt szegélyű ágyás => udvari termett talajba ültetés => udvari parkosítás (BVKSz előírás szerinti %-os mértékben) => zöldtető kialakítása => tűzfal takarás növényzettel => (tűzfalon zöld homlokzat kialakítása a növénytámaszt biztosító rács felszerelésével) A pályázatban több cél is megjelölhető együttesen, azonban az egy lakóközösségnek nyújtható legmagasabb támogatási összeg legfel­jebb 800. 000 Ft lehet. A pályázat benyújtásának határideje: 2002. március 31. A pályázatok a benyújtási határidőt követően 14 napon belül elbí­rálásra kerülnek. A részletes pályázati feltételek átvehetők 2002. február 12-től a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján. További információ a Polgármesteri Hivatal Építésügyi és Telepü­lés-üzemeltetési Irodájának munkatársától kérhető (Tel: 462-3181) KHAMORO Cigány Tánc Stúdió A Khamoro Cigány Tánc Egyesület 2001 .-ben alakult, aminek elsődleges céljai a cigány tánckultúra, a ci­gányzene, a hagyományok megőrzése, a roma és nem roma gyerekek, felnőttek oktatása, tánctáborok szer­vezése, táncházak, tánckur­zusok tanítása. Táncstúdiójuk február 13.-án indul, a Kalyi Jag Roma Nem­zetiségi Szakiskolában, (Buda­pest, 1068, Felsőerdösor utca 6.). A tanfolyamokon a követ­kező cigány táncokat lehet megtanulni: Szatmári cigány táncok, (Nagyecsed), Szatmári cigányos csárdás, Cigány boto­ló, Romániai csingerálás. Az oktatás első felében a tánc elméleti részével foglal­kozunk, amelyben betekintést nyerhetünk az archaikus ci­gány táncok formáiba (videó anyagok), második részében a tánctanulással. Egy-egy tánc- dialektus megtanulása, két hó­nap, heti két alkalommal, szer­da és péntek 16 órától 19 órá­ig. A tanfolyam részvételi díja, két hónapra, (16 alkalom) 9600,- forint/fo. A táncstúdió célja, olyan táncoktatókat, il­letve táncosokat kinevelni, akiknek a jövőbeni célkitűzé­sei közé tartozik a hagyomá­nyos cigány tánc oktatása és annak magas szinten való mű­velése. Jelentkezni lehet telefo­non: Szitái Mária: 06-30-224- 8055, Farkas Zsolt: 06-20- 361-5140.

Next

/
Oldalképek
Tartalom