Erzsébetváros, 2002 (10-11. évfolyam, 1-24. szám)
2002-02-14 / 3. szám
2 ÖNKORMÁNYZAT 2002/3. szám Pártok értékeltek (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Szabó Zoltán polgár- mester beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban a jelenlegi önkormányzati vezetés nagyon sokat végzett a kerületi lakosokat érintő legsúlyosabb problémák hosszú távú megoldásáért. Az egyik legfontosabb előrelépésnek az ön- kormányzat gazdálkodását jellemző pénzügyi egyensúly megteremtését nevezte. Ehhez kapcsolódóan kiemelte a kerületfejlesztés területén történt pozitív fordulatot, mely eredményeként a közelmúltban jelentős arculat változás kezdődött meg a kerületben. A polgánnester példaként hozta fel a Rózsa, a Dohány és a Hutyra utcai lakásépítéseket, továbbá a Royal Szálloda és a New York Palota újjáépítését, illetve az Osvát utcai ingatlan komplexum vállalkozói befektetéssel megvalósuló építkezését. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a hatalmas beruházások, jelentősen hozzájárulnak az itt élők élet- körülményeinek javításához is, hiszen az ingatlanok értéknövekedését, Erzsébetváros pozitív megítélését idézik elő. A polgármester kitért a szociális rendszer átalakítására és az ehhez kapcsolódó támogatási formák széles körére, valamint az oktatási rendszer fejlesztésére is. Az oktatás területén belül szólt azokról a fontos lépésekről - például az ingyenes óvodai étkeztetés, térítésmentes tankönyv, nyelvvizsga, jogosítvány és számítógépes alapvizsga lehetőségéről - amelyek már működő önálló közterület-felügyeletének tervezett állomány és munkaidő bővítése adhat egyfajta megoldást erre a problémára. A közbiztonság témájához kapcsolódóan Szabó Zoltán elmondta: a kerületben felszerelt mozgásérzékelő lámpák melparkolási rendeletet, a magas parkolási tarifát, amely - mint mondta - nem a közcélra fordítódik, hanem egy gazdasági társulásé. Ezt követően Gál György a gazdasági bizottság elnöke beszélt a fórum témájához kapcsolódó bizottsági munkáról. TájéA lakossági fórumon most egyszerre hallgatthatták meg az érdeklődők a koalíciós és az ellenzéki oldal véleményét a kerület fejlődéséről a versenyképes tudás megszerzését biztosítják a kerületi iskolások számára. Mindemellett elismerte, hogy a kerület köztisztaságának és közbiztonságának javítása további feladatokat ró az önkormányzat vezetésére. A köztisztasággal kapcsolatban megjegyezte, hogy a kerület Ingyenes postaláda csereakció Az ingyenes cseréhez formanyomtatványokat az SZDSZ irodán, (Dob utca 103. szám) lehet kérni, április 30-ig. Az iroda munkatársai hétköznap 9-18 óra között állnak az érdeklődők rendelkezésére. A felszerelés május második hetében kezdődik. Az igényelhető postaládák mérete 37 cm x 28 cm, mélysége 4 cm. lett, rövid időn belül a térfigyelő rendszer működése is jelentősen hozzájárni a közbiztonság javításához. A polgármester beszámolójára reagálva dr. Kocsis László képviselő elismerte a kerület életében történt előrelépéseket, de mint mondta: vannak kérdések, amelyekről másképp gondolkodik. Ehhez kapcsolódóan a felhívta a figyelmet a fiatalok lakás gondjaira, mely probléma megoldatlansága miatt ezek a fiatalok más kerületekben telepednek le. A képviselő megjegyezte: bár nem kifejezetten ön- kormányzati feladat, de a közbiztonság helyzetében nem lát javulást, annak ellenére, hogy az önkormányzat kezében több olyan lehetőség is van - például a rendőrök részére adható juttatások - amelyekkel a kerületi rendőri munka vonzóvá válhatna. Kocsis László kifogásolta a zöldfelületeket csökkentő, egyre szaporodó üzlet- és irodaházak építését, a koztatott arról, hogy az elmúlt évben a társasházak felújítására pályázati úton 240 millió forint támogatást biztosítottak, amely 120 millió forint gazdasági költség kerettel egészült ki. Felhívta a figyelmet arra, hogy ekkora összeget nem kaptak még a társasházak ebben a kerületben. Mint mondta a társasházak számára adott támogatás hatása szembeszökő - lásd Marek József utca -, hiszen segítségével egyre több megújult homlokzat, felújított ház szépíti Erzsébetvárost. Beszámolt arról, hogy a költségvetésben foglaltak szerint idén is 240 millió forint jut erre a célra, a gazdasági bizottság keretét pedig 240 millió forintra emelték meg. A magas lakbérekkel kapcsolatban elmondta, hogy azok még így sem fedezik a bérlakások fenntartási költségeit, mindemellett megjegyezte, hogy a bérlakások még mindig kedvezményekkel vásárolhatók meg. A nyolc éve tartó Gozsdu udvar kiürítésével kapcsolatban elmondta, hogy van ellen példa is arra - lásd Rumbach Sebestyén utca 8. -, hogy eladás esetén a lakók megelégedését szol- gálóan is kiüríthető egy lakóépület. Az építményadó elbírálása változott A helyi önkormányzatok és szerveik hatásköréről szóló törvény szabályozása szerint, miszerint a helyi adót méltányossági ügyekben II. fokon a helyi önkormányzat képviselő-tes- tülete, illetve valamelyik bizottsága bírálhatja el, idén január elsejével hatályát vesztette. A törvénymódosítás miatt az építményadóról szóló helyi rendelet ide vonatkozó paragrafusa is hatályát vesztette. A jövőben a helyi adókra vonatkozó méltányos- sági ügyekben a Fővárosi Közigazgatási Hivatal az illetékes. Jótékonysági bál a „Lelki egészségházért” A Lelki Egészségvédő Alapítvány február 9-én az ELTE dísztermében tartott jótékonysági bálján résztvevők a belépőjegy árával támogatták a Lelki Egészség Ház létrehozását. A lapunk nyomdába kerülésének hétvégéjén megtartott rendezvény fővédnöke volt dr. Klinghammer István az ELTE rektora és dr. Manherz Károly az ELTE BTK dékánja. A bál támogatói voltak a Szociális és Családügyi Minisztérium, a Magyar Országgyűlés, a terézvárosi önkormányzat, a zuglói önkonnányzat és kerületünk önkormányzata is.