Erzsébetváros, 2002 (10-11. évfolyam, 1-24. szám)
2002-07-29 / 14. szám
2002/14. szám OLVASÓI LEVELEK 9 Postaládánkból Újra a parkolásról T. Szerkesztőség! Köszönöm Önöknek és Alpolgármester úrnak gyors válaszát. Elfogadni nem tudom mivel csak a VI. kér.-ben fizető övezet, tehát az átvándorlásról szó sem lehet. Most döbbentem igazán mikor egy távoli rokonom akar meglátogatni és nem tud hol parkolni. A zárt parkolókban csak havi vagy éves bérletet lehet váltani. Aki itt lakik úgy látszik elfelejtheti rokonait és barátait, akik hosszabb időre akarják meglátogatni. Az Önkormányzat munkájáról; igen nem lehet érezni, hogy értünk, kerületi lakókért tennének valamit. Örülnek mert kitudták lobbyzni a Dembinszky utca felújítását, ez igen, ez az igazi szegénységi bizonyítvány. Köszönöm az eddigi segítségüket. Tisztelettel Vladár László Tisztelt Vladár László! Előző lapszámunkban megjelentett levelében foglaltakra adott válasz után nem szeretnénk még egyszer ugyanazt a témát körüljárni. Azonban a félreértések elkerülése végett szeretnénk egy két - lapunk által is többször megírt adatról tájékoztatást adni. Hajói értelmezzük az Ön által írtakat, akkor azt fogalmazhatjuk meg, hogy a körülöttünk lévő kerületek közül csak a VI. kerületben van fizetőparkolás. Nos ez az állítás nem helyes, hiszen már a parkolási díj bevezetésekor a VI. és a VIII. kerülettel közösen, Fővárosi Önkormányzatok Parkolási Társulása néven megalakult az a parkolási társulás, mely ma már a főváros kerületei közül többet is magába foglal. Ám az ezen a területen kívül eső kerületek jelentős részében is szednek a Főváros parkolási társulásán keresztül díjat. Parkolási díjat egyébként a jelenleg hatályos rendelet értelmében hétköznap 18 óra és reggel 8 óra között, valamint szombat 13 órától hétfő reggel 8-ig egyáltalán nem kell fizetni. * * * Parkolási adatlap M. Iván vagyok és a Hernád utcában lakom. (Pontos név, cím a szerkesztőségben) Szeretnék kérni gépkocsimra egy ingyenes parkolási adatlapot. Várom szíves válaszukat. E-mail Tisztelt olvasónk! Kérését, mivel szerkesztőségünkben a kért adatlapnak mintája sem található meg, továbbítottuk az illetékesek felé. * * * Köszönet Köszönetünket fejezzük ki az Erzsébetvárosi SZDSZ szervezetének és a képviselő uraknak, akik segítségével lehetővé vált a nagyon csúnya, tönkrement levélládák cseréje. Ez nagy ajándék volt a ház részére, az értékét csak növelte, hogy a felszerelését díjmentesen, lelkiismeretesen elvégezték. Köszönjük a szerelést végzők munkáját is. a Damjanich utca 26/b. társasház lakóközössége * * * Kerületi egészségügy Tisztelt Cím! Olvastam 2002-07-12-én megjelent újságban "A kerületi egészségügyről" szóló cikket és nagyon elcsodálkozom azon, hogy az utolsó bekezdés 12 sora valahogy nem fedi a valóságot. A kerületben dolgozó körzeti nővér vagyok és ha igaz az, hogy a kerületi "Önkormányzat igen korrekten biztosítja az alapellátáshoz szükséges anyagifedezetet, "akkor hogy fordulhat elő olyan szituáció, hogy a beteg WC-ben nem tudják anyagi okok miatt már jó ideje a csapot megjavítani vagy cserélni, amikor ez egy minimum higiéniás alapszükséglet kell hogy legyen. Én már írtam Önöknek egy feldobott témát pont evvel kapcsolatban, de válaszra se méltattak már két ízben. Akkor és most is ugyanaz a kérdésem: mennyit (ft.-) és milyen módon, időben kap az alapellátás az Önkormányzattól? Hol lehet ennek felhasználásáról pontos számadatokat megtudni? Várom válaszukat. Tisztelettel: Sántáné Tisztelt Sántáné! Nagy sajnálattal olvastuk, hogy Ön már kétszer próbált szerkesztőségünkkel kapcsolatba lépni, sikertelenül. Levelét továbbítjuk a cikkben nyilatkozó Bárányi doktornak. Reméljük mielőbb választ kap kérdéseire. * * * Roncsautók elszállítása Ezúton szeretnék köszönetét mondani az Önkormányzatnak azért, hogy végre megszűntette a Marek József utcában roncsautó ügyben kialakult tarthatatlan állapotot. Végre eltűntek azok a parkolóhelyet foglaló, évek óta csak szemétfogó és csőlakók lakhelyéül szolgáló roncsok, amelyek ráadásul a parkolásért díjat és súlyadót fizető környékbeli lakosok elől elfoglalták az amúgy is kevés parkolóhelyek egy részét. Kérjük, a jövőben is folytassák ezen hasznos tevékenységüket, ami nem csak közérzetjavító hatású, de egy kicsit a kerületről kialakított képet is javítja. Egyúttal szeretném megkérdezni, milyen lehetőség van a vízóra szerelés önkormányzati támogatására, mivel az előző lehetőségről információ hiányában lemaradtam. Válaszukat várva köszönettel Boczán A. Tisztelt levélíró! Nagyon sajnáljuk, hogy a lapunkban többször közzétett lehetőség elkerülte az Ön figyelmét. Ezért a jövőben megpróbáljuk figyelem- felkeltőbb módon, címoldalon tájékoztatni olvasóinkat a pályázati lehetőségekről, közérdekű információkról. Vízóra szereléssel kapcsolatban feltett kérdéséről tájékoztattuk Gergely József képviselőt. * * * Fizetőparkolás Tisztelt Szerkesztőség! Mivel az erzsébetvárosi Önkormányzat bevezette a fizető parkolást a nagykörúton túli területekre is, az itt lakókat felszólították az ingyenes parkolási címke kiváltására. Csakhát ez minden, csak nem ingyenes. Még ki sem adták, máris be kellett fizetni 1000 Ft-ot. Ráadásul csak fél évre érvényes, decemberben újra fizetnünk kell 1000 Ft-ot! Az már közhely, hogy az autótulajdonosokról hány bőrt nyúznak le, ez arra még egy ráadás. Bizonyítja, hogy az Önkormányzat pénzeszsákja feneketlen. Úgy látszik, hogy a súlyadó meg a vállalkozóktól befolyó SZJA már nem elég. Tudom, majd jön a magyarázat, hogy a parkolás az ingyenes, de a címke elkészítése kerül ennyibe az okmányirodának. Hát az akkor nagyon drága üzem. Aztán a parkírozó-helyek jó része a járdán fél kerékkel van kijelölve, ha egyáltalán ki van jelölve. Az éles járdaszegély pedig mindannyiszor eszi a gumikat, ahányszor arra rá kell hajtani. Ha ezeket a járdaszegélyeket leéleznék, talán nem is morognék. Tisztelettel Tóth Ferenc tofegy@dpg.hu * * * Közös képviselőt keresünk Tisztelt Címzett! Tisztelt Fedrid Gábor Képviselő Úr! Lehet, hogy levelem nem jó helyre címeztem, de élek a felkínálta lehetőséggel és ezúton kérek segítséget. A VII. kerületi Izabella utca egyik 30 lakásos társasházának szám- vizsgáló bizottsági elnöke vagyok. 98-ban váltottunk közös képviselőt, képviseletet, mert több százezer forint mínuszban voltunk /EMIK kezelte/. Ma már van pénzünk, ha nem is sok. Akkor, a váltásnál szinte az "utcáról", elnézést érte! / valakinek a valakijének az ismerősét ajánlotta valaki közös képviselőnek, a VI. kerületből. Nem vagyunk megelégedve a munkájával, de az egész kft. munkájával sem, számtalan ok miatt. Szeretnénk váltani .Csak néhány példát: nem tudják mi történik a VII. kerületben, milyen lehetőségek vannak a társasházaknak, a VII. kerület szerintem gazdagabb, már ami a felújítási pénzeket, pályázati lehetőségeket is illeti. A társasházban az önkormányzati tulajdon több mint 30 %. Kérem annyiban a segítségüket, ajánljanak egy VII. kerületi kft.-t vagy bt.-t, a társasházunk közös képviseletének a kezelésére, akiket esetleg megkereshetnék a továbbiakat megbeszélve. Tisztelettel Fábián Erzsébet számvizsgáló bizottsági elnök (A levelet átküldtük a címzettnek) * * * Köszönet Az Akácfa utca 41. szám alatti társasház tulajdonosi közössége köszönetét fejezi ki dr. Bolesza Emőke képviselőnek és az önkormányzat gazdasági bizottságának azért a támogatásért, amelynek segítségével lehetővé vált a ház strangc- seréjének első ütemének elvégzése, a lakóház felújítási céltartalék terhére. Az Akácfa utca 4L számú ház lakói Tisztelt Olvasóink! Az internet segítségével egyre több olvasói levelünk érkezik. Minden hozzászólást, kritikát és köszönetét szívesen fogadunk, ha kérdésük, kérésük van, megpróbálunk segíteni, megkeressük az adott témában legilletékesebbet. A leveleket eddig változatlan formában közöltük, most azonban komoly dilemmát jelent számunkra, hogy az aláírások mellett szereplő e-mail címet publikálhatjuk-e. Az esetleges félreértések elkerülése végett kérjük Önöket, hogy e- mail leveleikben jelezzék számunkra azt az aláírást, melyen a lapban szerepelni kívánnak. Segítségüket előre is köszönjük! Erzsébetváros szerkesztősége