Erzsébetváros, 2002 (10-11. évfolyam, 1-24. szám)
2002-04-17 / 7. szám
Régi h áza k ódon b ó j a 365 társas ház nyert a kerületi pályázaton 2 ÖNKORMÁNYZAT 2002/7. szám Ebben az évben minden rekordot megdöntött a pályázatra jelentkezők száma és az igényelt támogatási összeg. 497 társasház pályázott 539 millió forintot kérve. Az érvényesen pályázók 84 %-a kapott felújítási támogatást - tájékoztatott Gergely József a kerületfejlesztési bizottság elnöke. mfflfflä tmißmmmmmmmmmmm fflM- Nézzük a részleteket - kezdte a tájékoztatást Gergely Jó&ef. - A kerületfejlesztési bizottságban a 240 millió forintos keret odaítélésénél alapvető szempont volt, hogy az érvényesen pályázók közül minél több társasháznak jusson a támogatásból. Ez főleg azért fontos, mert mindegyik pályázó társasházra ráfér a kért felújítás. De fontos azért is, mert 412-en a fővárosnál is pályáznak, ott pedig a mienkkel egyező összegű vissza nem térítendő támogatást kaphatnak. Azt a célt, hogy a legtöbb háznak jusson támogatás, akkor érhetjük el, ha házanként a műszakilag legindokoltabb munkát vesszük figyelembe. További korlát, hogy egy ház A kerület képéhez elválaszthatatlanul hozzátartozó régi bérházak többsége a múlt század elején, illetve az ezemyolcszázas évek végén épült. Köztudott, hogy ezeknek az épületeknek az állaga némi kívánnivalót hagy maga után, ugyanakkor van példa arra, hogy egy régi ház lakói legfeljebb másfél millió forintot kaphat, ha a kért munka szakmailag szakaszolható. (Ez az összegkorlát nem vonatkozik veszély elhárításra.) Ezek után kellett a támogatandó munkákat rangsorolni. A veszélyhelyzet elhárítása, az utcai és a belső homlokzatok felújítása, majd a szerkezeti felújítások a sorrend. Ilyen szerkezeti munka például a függőfolyosók, kémények és a tetők rendbehozatala. Nagyon fontosnak tartottuk még, hogy a kért gáz-, víz- , csatorna felújításokra is jusson. Sajnos itt elértük a 240 milliós keret végét. A másfél milliós korlát miatt 27 ház kisebb összeget kapott a rendelet szerint adhatónál. Ezért a bizotthonuk megóvását, rendszeres felújítását. Olyannyira, hogy pénzt is hajlandóak erre áldozni. Ilyen példa a Dohány utca 84. szám alatti társasház. A kapun belépve tisztaság, rend, no meg szépen felújított lépcsőház fogadja a hazatérőket Az udvaron fa, a tűzfalat repság úgy döntött, hogy a 2003. évi pályázatnál azok, akik érvényesen pályáznak a most megkezdett munka folytatására, elsőbbséget élveznek a támogatás odaítélésénél. A pályázatok értékelésénél szomorúan láttuk, hogy 63 pályázat azért lett érvénytelen, mert a pályázatot összeállító közös képviselő az évek óta ismert fontos előGál György véleménye szerint, nem lehet aszerint nyerteseket hirdetni, hogy vannak olyan kény zöldje teszi barátságossá. A hátsó lépcsöház is (!) rendbe téve, s a szembejövő barátságosan köszön, mely tényező a házban uralkodó viszonyokat példázza. A Dohány utca 84- ben a közös képviselet - a Breyer & Breyer Bt. - a nagyobb lélegzetű munkák megvalósításához igénybe vette az önkonnányzat műszaki, szakértői, és nem utolsó sorban, komoly és rendszeres anyagi segítségét. Erzsébetváros hagyományosan baloldali önkormányzata az elmúlt években nem nagy álmokra bíztatta lakóit, hanem kisebb, de eredményt hozó munkákra, így azokat a társasházakat támogatja elsősorban, amelyek maguk is fáradoznak lakóhelyük, s ez által Erzsébetváros szebbé, jobbá tételén. Ferenczi Erzsébet kihagyott. A leggyakoribb volt, hogy „a kiviteli munkák ellenőrzésére műszaki ellenőrt bíz meg”, illetve „az esetleg hiányzó önrészt szerződéskötésig kiegészítik”. Mindkét feltétel a tulajdonosok védelmét szolgálja és mégis kimaradt. Több helyen hiányzott a szavazati arány, pedig a pályázati kiírás egyik fontos előírása szerint a felújítástársasházak, melyek költségvetési összeg hiányában, hiánytalan és elfogadott pályázatuk ellenére nem kapják meg a kért összeget.- A 240 millió forintos költségvetési határt - bár valóban jelentős összegről beszélünk - nyilvánvalóan módosítani kell. Javasoltam a kerületfejlesztési bizottságnak, hogy tegyenek mielőbb javaslatot a költségvetés-módosításra, annak figyelembevételével, hogy nem kerülhetnek hátrányos helyzetbe azok a társasházak, amelyek önerőből, vagy tavalyi pályázaton elnyert összegből, a legnagyobb, esetleg veszélyelhárító munkákon már túl vannak. Gál György egyben felhívta a figyelmet arra is, ról szóló határozatot a résztvevők legalább kétharmada kell, hogy elfogadja. Ez is tulajdonosokat védő feltétel. Reméljük, hogy jövőre már ezek a társasházak is érvényesen és eredményesen pályáznak. A közös képviselőknek a határozat kézhezvétele után 45 napon belül meg kell kötni a szerződést az önkormányzattal. Itt igazolni kell az önrész tényleges meglétét, továbbá be kell mutatni a műszaki ellenőri szerződést hogy a pályázaton hiányos pályamunkák miatt 63 társasház nem nyerhette el a kért összeget. Ez a magas szám arra inti a társasházi közös-képviselőket, hogy a jövőben fogadják el az önkonnányzat és több frakció által felajánlott segítséget.- Az SZDSZ kerületi irodájában nagyon sok társasházi zös-képvise^^ nek nyújtottunk segítséget a pályamunkák előkészítésénél, azonban nyilvánvaló, hogy sokak figyelmét elkerülte ez a lehetőség. így azonban 63 társasház elesett a felújítási munkálatokhoz szükséges önkormányzati támogatástól, és annak esélyétől is, hogy a fővárosi ön- kormányzat pályázatán részt vegyenek. Mottóul szolgáljon a lépcsőház, pincéből előásott, több mint száz éves táblája A kerületfejlesztési bizottság kérte a képviselőtestületet, hogy a költségvetésben próbáljor fedezetet találni az érvényes pályázatokhoz még hiányzó 85 M Ft-ra, amivel minden társas háznak jutna támogatás. Olvasói levél a Dohány utca 84-ből - --• ■ - ■ - Egy szép példa a tavalyi nyertesek közül szívügyüknek tekintik ottGergety József írások közül egyet-kettőt „Minden társasházi pályázatot támogatni kell 'M A márciusi testületi ülésen Gál György gazdasági bizottsági elnök, az SZDSZ- frakció vezetője a társasházi pályázatok elbírálásával kapcsolatban azt javasolta a képviselő-testületnek, hogy a társasházi pályázaton nyertes pályázatot benyújtó társasházi közösségek mindegyike, a fontossági sorrend elbírálása nélkül kapja meg a kért támogatást. Gál György