Erzsébetváros, 2001 (9. évfolyam, 1-24. szám)
2001-05-11 / 9. szám
2001/9. szám ÖNKORMÁNYZAT Önálló közterület-felügyelet A közrendvédelmi és környezetvédelmi bizottság elnökével, Bán Imrével beszélgettünk az önkormányzat képviselő testületé által határozatban megfogalmazódott önálló közterületfelügyeletről. A testületi határozat előzménye, hogy hiába próbálkozott minden tőle telhetővel a fővárosi közterület-felügyelet kerületi alközpontja, létszámukból adódóan nem tudták az igényeknek megfelelően ellátni a munkát. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem jól végezték feladatukat, hanem csak annyit, hogy öt ember, állandó, folyamatos munkával sem tudta hatékonyan lefedni a kerületet.- Vannak olyan szabályozások, amelyeket a polgároknak saját és a közösség érdekében is kötelességük lenne betartani. Gondolok most például a parkolási rendelet, vagy az ebrendelet szabályozásaira. A közterület-felügyelőknek intézkedési jogkörük van, szabálysértési eljárást indíthatnak a szabálytalankodók ellen. Azonban az eddigi létszámból adódóan soha nem sikerült az egész kerületben rendezni a problémákat. Jó példa erre a Baross téri aluljáró, amit bizonyos időközönként úgymond megpucoltak az illegálisan működő utcai árusoktól. Ám időközben a kerület más pontjain is előfordulnak olyan területek, ahol a szabálysértő viselkedés a lakosságot ugyanany- nyira irritálja mint a Baross téren. Nem lehet mindig a rendőrség munkatársait igénybe venni, ha mondjuk egy-egy renitens utcai árust kell elküldeni, vagy ha a rossz helyen parkoló autó akadályozza a forgalmat. Ezért a bizottság úgy határozott, lépni kell. A testület elfogadta érvelésünket, és úgy határozott, hogy idén megalapítjuk saját kerületi közterület-felügyeleti központunkat. Bán Imre A határozat életbe lépett, az előkészítési munkának lassan a végére érnek. Bán Imre elmondta, hogy a fővárossal való megállapodás alapján együtt végzik majd a munkát. A kerületben megalapított közterület-felügyelet nem csak a kerületi hanem a fővárosi illetékességű területeket is ellenőrizni fogja, így elmondható, hogy sokkal átfogóbban tudják kézben tartani a kerületet, mint az előző esetben. Létrejött a kerületben a városüzemeltetési és közrendvédelmi iroda, melynek feladata a közterület-felügyelet koordinálása is. A kerületi közterület-felügyelet állománya már megvan, azonban a vizsgára csak május végén kerül sor. így összefoglalva az eddigieket elmondható, hogy júniustól már elkezdi működését a kerületi közterület-felügyelet. Következő lapszámunkban beszámolunk feladataikról, munkájukról. Játszókért Erzsébetvárosban (Folytatás az l. oldalról) Az előzményekről: az ön- kormányzat már 1999-ben is kérte a teljességében 5803 m2-es ingatlan átadását Ám akkor az oktatási bizottság, bár egyetértett az ingatlan átadásával, ellenértékként 10 millió forintot jelölt meg - tudtuk meg Molnár István képviselőtől, aki az önkormányzat kerületi küldöttjeként vesz részt a fővárosi közgyűlés és a kerületi ön- kormányzatok összhangját biztosító küldötti kollégium munkájában. A határozatot követően az erzsébetvárosi önkormányzat megküldte a kerület intézményhálózatának fejlesztésével kapcsolatos koncepciót, amelyben kifejezte szándékát, hogy a 15- ös tömbben óvodát épít, és újra kérte az ingatlan térítés- mentes átadását. A közgyűlés előteijeszté- se arról tájékoztat hogy a főváros és az erzsébetvárosi önkormányzat tárgyalásai folyamán felmerült az a lehetőség, hogy az ingatlanért ne pénzt hanem értékének megfelelő csereingatlant kérjen a főváros. Csereingatlan kijelölésére azonban nem került sor. E helyett az erzsébetvárosi önkormányzat módosította kérését úgy, hogy a jelzett ingatlannak csak kevesebb mint a felét 2500 m2-t kérték ingyenes használatba adásra, óvodai játszókért létesítése címén. A Fővárosi Szabályozási Keretterv az ingatlant (mely egyébként összesen 5803 m2.) úgynevezett Z-KK (közkert) keretövezetként tartja nyilván, így ennek megfelelően csak játszókért pihenőkert sport- kert létesíthető rajta. A Fővárosi Közgyűlés április 18-ai ülésén a közgyűlés képviselőinek többsége úgy határozott hogy a fenti ingatlan 2500 m2-es részét május elsejétől, határozatlan időre térítésmentesen az erzsébetvárosi önkormányzat használatába adja, azzal a kikötéssel, hogy ott kizárólag óvodai játszókért létesíthető.- A főváros és a kerület közötti megállapodás pontosan arról szól, hogy ezt a 2500 m2-t, határozatlan időre, térítésmentesen, óvóFórum a kerület gazdálkodásáról (Folytatás az 1. oldalról) Az eredményes gazdálkodásnak köszönhetően mód nyílik a társasházak és az intézményhálózat felújítására is. Kitért a kerületért tevékenységet folytató civil szervezetek, alapítványok és egyházak támogatására, továbbá az ősztől ingyenes tankönyv, nyelvvizsga, jogosítvány és az Európa szerte elismert számítógéptechnikai vizsgabizonyítvány megszerzésének lehetőségére is. Ezt követően Gál György a gazdasági bizottság elnöke elismerve a valóban csökkenő tendenciát mutató adósságállomány tényét, sikertelennek ítélte meg az elmúlt évben tervezett oktatási rendszer átszervezését. Ugyanakkor kiDr. Vedres Klára a szociális bizottság elnöke, Hunvald György alpolgármester, és Gál György a gazdasági bizottság elnöke a lakossági fórumon emelte a társasházak felújítására szánt támogatás összegének jelentős emelését és a kerületben szép számmal növekvő építkezések megindulását. Á fórum vendége volt dr. Vedres Klára a szociális bizottság elnöke is, aki beszámolt az elmúlt időszak szociális területen végrehajtott feladatairól, összefoglalta a különböző segélyezési formákat, melyekkel igyekszenek a rászorulók minden rétegének segítséget nyújtani. A kerületi szociális intézmények működésének eredményessége mellett ismertette az önkormányzat rendeletben is megfogalmazott célját, mellyel a kerületi polgárok Erzsébetvároshoz való kötődését kívánja erősíteni. A rendelet alapján - a szabályozott feltételeknek megfelelően - 10 000 forint juttatásban részesülnek Erzsébetváros ifjú és törzslakói. dai játszókért létesítésére megkapjuk -mondta Molnár István. - A megállapodás tervezet azonban ettől egy kicsit többet foglalt magában, hiszen 3. pontjában szerepel, hogy a felek megállapodnak abban, hogy az ingatlan- részt a kerület óvodai játszóudvarrá alakítja ki és használja, oly módon, hogy azt a köz- használat elől el nem zárhatja. Az ingatlanrész bekerítésére csak élősövény kialakitásával van lehetőség. A tervezett óvodához mindenképpen szükséges volt egy játszóudvar kialakítási lehetőségének biztosítása, hiszen a gyermekek egészséges fejlődését nem lehet csak magával az építendő, új és modem óvoda épületével biztosítani. Mindenképpen örvendetes, hogy a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésének képviselői is egyetértettek azzal, hogy az ingatlan átadására valóban szükség van. Véleményem szerint a megállapodásban rögzitett feltétel, miszerint a megépítendő játszóudvart a köz- használat előtt is nyitva kell tartani nem fogja a gyermekeket hátrányosan érinteni, sőt, fogalmazhatunk úgy is, hogy újabb játszótér épül a kerületi gyermekek számára is. Mindenképpen fontos szempont azonban, hogy az óvodai nevelés, az óvodások játék és sportlehetőségei semmiféleképpen ne kerüljenek hátrányba. Rejtő Jenő író. szülőháza A Hevesi Sándor téren található, emlékét dísztáhla őrzi. Erzsébetváros képviselő - testületé a jövő héten dönt arról a javaslatról, melj szerint a kerület pályázna a fővárosnál a Rejtő Jenő utcanév-változtatásra. A javaslat szerint a Szövetség utca és a Hevesi Sándor tér egy részét érintené az utcanév-változás. A döntést a Fővárosi Köz- gvűlés hozza meg. i Molnár István