Erzsébetváros, 2001 (9. évfolyam, 1-24. szám)
2001-11-27 / 22. szám
8___________________________OKTATÁS _______i_______2001/22. szám Anyanyelvi, vers-és prózamondó versenyek „Nyelvünkben élünk” Az Erzsébetvárosi Napok keretében az Erzsébetvárosi Pedagógiai Szolgáltató Központ szervezésében november 19-én a Baross Gábor Általános Iskolában rendezték meg a kerületi alsó tagozatos gyermekeknek a vers- és prózamondó, a felső tagozatosoknak a „Nyelvünkben élünk" anyanyelvi versenyt, továbbá ezen a napon ünnepélyes keretek között került sor a kerületi rajzverseny díjazott munkáiból rendezett kiállítás megnyitójára is. Az eseményen megnyitó beszédet mondott Gyurisné Braunsteiner Márta oktatási ügyekért felelős alpolgármester és Filló Pál erzsébetvárosi országgyűlési képviselő. Művészet és informatika Nyílt nap a Kertész utcai iskolában A Művészeti Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskolában működő Multicenter - számítógépes oktató-fejlesztő központ - által nyújtott szolgáltatásokat a november 15-én nyílt nap keretében mutatták be a számítástechnika iránt érdeklődők számára. A programot Gyurisné Braunsteiner Márta alpolgármester nyitotta meg. Mint mondta a központ egyedi eszköz- rendszerével, a tananyaghoz és az okfatási programokhoz való illeszkedésével egyesíti az oktatást és szórakozást, így méltán népszerű a kerületi iskolások és a pedagógusok körében. G yurisné Braunsteiner Márta köszöntötte a megjelenteket, az olvasás éve anyanyelvi versenyének résztvevőit, a vers- és prózamondókat illetve azokat a fiatal alkotókat, akiknek munkái a rajzkiállításon bemutatásra kerültek. - A rendezvény célja, hogy minél több gyermek ismerje meg az olvasás örömét, anyanyelvűnk szépségét és értékeit, teret adjon a tehetséges kerületi gyermekek megmérettetésének - mondta az alpolgármester. Fiiló Pál (képünkön) megnyitó beszédében hangsúlyozta: az irodalom szeretete, az olvasás útján szerzett tájékozottság, a magas színtű kulturális tudásra való törekvés a fiatalok számára olyan ismereteket biztosítanak, amelyek megkönnyítik a felnőtt életben való tájékozódást. Mint mondta politikusként is tapasztalja, a már ifjúkorban megszerzett ismereteken alapuló gazdag szókincs és kifejezőkészség fontosságát. Filló Pál a megnyitót követően könyvvásárlási utalványokat ajánlott fel a verseny díjazottjainak. A nyílt napon az érdeklődők három helyszínen - MultiGarden, MultiKid, MultiLingua - nyerhettek bepillantást a központ sajátos világába. A MultiGarden a nagycsoportos óvodások (iskola előkészítő) és a kisiskolások részére készült, a MultiKid a 6-12 éves gyerekek számára az iskolában elsajátított és új ismeretek megismeréséhez ad segítséget, míg a MultiLingua az angol nyelvtanulást egészíti ki. A rendezvény kapcsán Miltényi Gábor az iskola hajdani diákja és egyben a közel múltban kinevezett igazgatója tájékoztatott az intézmény vezetéséhez és tevékenységéhez kötődő feladatokról és tervekről.- Komoly munkát igényelt az informatikai szakképzési program előkészítése, hiszen szeptemberben két informatikai szakközépiskolai osztály indult. Tanulói a sikeres érettségi vizsgát követően elsajátíthatják a számítás- technikai szoftverüzemeltető, multimédia fejlesztő illetve az információrendszer szervező szakmákat. Terveink között szerepel, a 2002-2003-as tanévtől a színi tagozatos szakközépiskolai képzés beindítása, melynek eredményeként az érettségi vizsgát követően a diákok megszerezhetik az úgynevezett színész II., azaz segédszínész szakmát. A kezdeményezés kézenfekvő, hiszen iskolánk hagyományai között élen jár a művészeti képzés, tanulóink nagy sikerű zenés darabokban mutatkoztak már be, továbbá a most érettségiző színi tagozatosok - többségük szerepel a nagysikerű Kolumbusz előadásban - is kihasználhatnák ezt a szakmai lehetőséget. Nem utolsó sorban pedig Budapesten a Kertész utcai iskola lesz az első szakközépiskola, amely ezt a végzettséget adja diákjainak.- A iskola épületében tavasszal nyílt meg a Multicenter. Milyen kihasználtsággal működik?- Ténylegesen szeptembertől, a tanév megkezdésével nőtt meg a Multicenter látogatottsága. Először az intézmény vezetőit, a kerületi munkaközösségek tagjait, a pe- , dagógusokat ismertettük meg az oktató-fejlesztő központ programjával. A tapasztalatok alapján elmondhatom, hogy a ma már nagy népszerűségnek örvendő Multicenter majdnem 100 százalékos kihasználtsággal működik. Szolgáltatásai az időpont egyeztetést követően a kerületi önkormányzati fenntartású iskolák. óvodák számára naponta 8 és 16 óra között ingyen, másoknak minimális díj ellenében naponta 16 és 20 óra, illetve szombatonként vehetők igénybe. A Multicenter elérhetősége: Művészeti Általános és Informatikai Szakközépiskola, Kertész utca 30., tel.: 322-7694. Multicenter vezető: Döbrei Árpád.