Erzsébetváros, 2001 (9. évfolyam, 1-24. szám)
2001-11-27 / 22. szám
2001/22. szám ÖNKORMÁNYZAT 5 Az Erzsébetvárosi Roma Kisebbségi Önkormányzat elnöke: Farkas Jenő Ez nem cigány ügy”- Nagyon sajnálom ezeket az embereket, főleg az ártatlanul szenvedő gyermekeket, viszont nem értek egyet velük. Egy évvel ezelőtt a most kilakoltatásra kerülő családok jelentős része már ki lett lakoltatva a kerületi önkormányzat másik lakásaiból. Akkor él lettek szólítva, hogy veressenek maguknak akhatási lehetőséget, az önkormányzat egy átmeneti, úgy tudom három hónapos időszakra biztosítja számukra a szállás lehetőséget. Azóta eltelt több mint egy ív, ők nem keresték a lakhatási lehetőséget, pedig tudták mi vár rájuk. Mindemellett ráadásul nem a hetedik kerületi önkormányzatot kellene ostromolni a kilakoltatások ügyén. Ezeknek az embereknek a jelentős része valahol állandó lakosként van bejelentve, többüknek háza vagy lakása van, volt vidéken. Budapest ezeket a nehezen élő családokat a munkalehetőséggel vonzza magához. Megoldás lehetne, ha ezek az emberek az illetékes önkormányzattal, és az illetés roma kisebbségi önkormányzatokkal felvennék a kapcsolatot, és együtt, közös erővel próbálnának meg a problémára megoldást találni. A jelenlegi helyzetben én nagyon kíváncsi vagyok arra, ugyan hol vannak ezek az önkormányzatok, hol vannak a területileg illetékes roma kisebbségi önkormányzatok, miért nem szólalnak fel, miért nem jelzik, hogy ezekért az emberekért ők nem tettek semmit. Erzsébetváros nem vállalhat felelősséget azokért az emberekért, akik önkényesen lakást foglaltak el. Én évek óta kérem, hogy hozzám, mint a kerületi roma kisebbségi önkormányzat elnökéhez bátran forduljanak problémáikkal, kérésükkel, kérdésükkel a romák, ha lehetőségeim megengedik segíteni fogok, ha mást nem, segítek megkeresni a járható utakat. De amikor a kerületben élnek olyan roma családok, akik évek, sőt évtizedek óta itt élnek, heten, nyolcán, tizen nyomorognak egy garzonban, és türelmesen várnak jogszerű lakáskiutalásukra, ne kívánja senki, hogy támogassuk azokat, akik törvénytelenül, jogtalanul, cigány mivoltukra hivatkozással akarnak előnyökhöz jutni. SZDSZ — Véleményünk nem változott! A tavalyi Király utcai kilakoltatás után megfogalmazott véleményén az SZDSZ erzsébet\'á- rosi szervezete nem kíván változtatni. Molnár István kerületi elnök a témával kapcsolatban elmondta, hogy sem eddig, sem ez után nem szavaznak meg olyan döntést, amely az önkényes lakásfoglalók számára az évente a VII. kerületben kiosztható 30 önkormányzati lakásból biztosítana megoldást.- Erzsébetvárosban jelenleg majd 4 ezer kerületben élő, tisztességesen dolgozó család vár lakásmegoldásra. Közülük számtalan olyan család, ahol generációk élnek együtt, alacsony komfort- fokozatú, kis alapterületű lakásban. Számukra elfogadhatatlan, hogy bármilyen tárgyalásokba bocsátkozzon Erzsébetváros önkormányzata a jogtalanul lakáshoz jutni akarókkal akkor, amikor őket arra kérik, legyenek türelemmel, amíg valamilyen megoldást találnak lakáshoz juttatásukra. Az önkényes lakásfoglalást az SZDSZ továbbra sem tartja elfogadható megoldásnak. A témával a továbbiakban nem kívánunk foglalkozni, különösen, mert jelen esetben bírósági és nem önkormányzati döntések végrehajtásáról van szó. Dr. Kocsis László, FIDESZ: „A bíróság határozatát, annak végrehajtását vagy jogosságát . ebben az országban senki nem kérdőjelezheti meg”- Ebben az esetben egy jogi kérdésről, és ezen kívül egy sokkal általánosabb politikai kérdésről is beszélhetünk. A bíróság határozatát, annak végrehajtását vagy jogosságát ebben az országban senki nem kérdőjelezheti meg. Magyarországon az követ el jogszabálysértést, aki a jogerős bírósági ítélet végrehajtását megakadályozza. A politikai része ennek A történet valójában nem napjainkban, hanem jóval korábban, még tavaly kezdődött, amikor a Király utca 25. szám alatt lévő épületből kiköltöztették az önkényes lakásfoglalókat Az önkormányzat akkor ideiglenes, úgy nevezett átmeneti szálláslehetőséget biztosított a hajléktalanná vált önkényes lakásfoglalóknak. Az eredetileg 3 hónapra tervezett átmeneti elszállásoltatásból azonban több mint egy év lett Képünk a Király utcai épület udvarán készült, látható, hogy a lakásokat befalazással próbálja megvédeni az önkormány zat az önkényes lakásfoglalóktól. a kérdésnek, hogy az aki ebben a kerületben viseli a felelősséget a választókért, az felelősséggel tartozik minden kisebbségért, és az ilyen helyzetek megoldásáért is.- Hogyan lehet felelősséget vállalni egy ilyen, előre nem kalkulálható, fel nem ismerhető helyzetben?- Úgy vélem, hogy hosszú éveken keresztül, illetve évekkel ezelőtt már kezelni kellett volna a kérdést. Akár szükséglakások, átmeneti szállások létesítésével, munkalehetőségek megteremtésével, vagy akár szociális intézkedésekkel ezeket a helyzeteket el kellett volna, el lehetett volna kerülni. Véleményem szerint az elmúlt ciklus és a jelenlegi vezetés felelőssége nem elkerülhető, ám a pillanatnyi helyzetből adódik, hogy nem felelőst kell keresni, hanem megoldást. Aztán mindenkinek le kell vonni a kellő következtetéseket.- A kerületi önkormányzat felelősséggel tartozik a kerületi lakosokért és kisebbségekért is, foglalhatjuk össze az előző mondatokat. Azonban a jelen pillanatban kilakoltatott családok nem kerületi lakosok.- A helyi önkormányzatoknak kötelezettségei vannak a lakosság felé, így véleményem szerint azok felé is, akik ideiglenesen lakhatási lehetőséget kaptak tőle. Az egymásra mutogatás biztosan nem oldja meg a kérdést.- Mi lenne ebben az esetben a megoldás?- A bírósági ítéletet, ebben az esetben a kilakoltatást végre kell hajtani. Ez mindenképpen így helyes. Azonban a szociális körülményeik miatt rászorult személyeknek, a hasonló helyzetek kialakulásának megelőzése érdekében megfelelő segítséget kell nyújtani. Ez felelőssége az önkormányzatoknak, a civil szervezeteknek és a kormányzatnak egyaránt.