Erzsébetváros, 2001 (9. évfolyam, 1-24. szám)
2001-11-12 / 21. szám
10 2001/21. szám Csóka Béla festőművész Év végéig az Akácos Udvarban Az éjszaka tapintás Festészethez való vonzódása, tehetsége már gyermekkorában nyilvánvalóvá vált. Első mestere a szintén festőművész édesapja volt, valamint sokat köszönhetett atyai jó barátjának a világhirű festőművész Csók Istvánnak, aki hasznos tanácsokkal segítette az ifjú művészt. A Magyar Képzőművészeti Akadémiára még abban a szerencsés időszakban járt, amikor mestereinek világhírű művészek sorát tudhatta magáénak: Szőnyi Istvánt, Barcsay Jenőt, dr. Gerlóczy Gedeont, Dr. Újvári Bélát, Kisfaludy Stróbl Zsigmondot és még sorolhatnánk. Stílusát az élethűségre való törekvés jellemzi, melyet impresszionista jegyekkel sző át. Számos hazai és külföldi kiállításon mutatta be alkotásait, amelyeket mindig nagy siker övezett. 1957-ben meg- házasodott, édesanyja után, felesége Júlia asz- szony vette át az inspiráló szerepet, aki ma is teljes önzetlenséggel támogatja férje művészi munkásságát. Csóka Béla az akadémia mellett elvégezte a Tanítóképző Főiskolát is, ma már aranydiplomás pedagógus. Negyven éven át tanított rajzot, mértani, művészettörténetet, diákjai között jó néhány tehetség bontakozott ki. „Széleskörű szellemi igényesség segíti őt abban, hogy mind meggyőzőbb festői eszközökkel érveljen mondanivalói mellett, műveltség, honmentő hivatásérzet, fáradhatatlan pedagógusszenvedély, hitbéli szent buzgóság sűrűsödik festményein művészi kifejezéssé, reménykeltő emberi együttérzéssé. ” Csóka Béla festőművész akt, arckép kiállítása november 17-én nyílik a Podmaniczky Galériában (VI. kér. Eötvös utca 10. I. e.). Megtekinthető november 25-ig naponta 11 és 18 óra között. A Vakrepülés Társaság (képünkön) október 15-én, a fehér bot napán mutatta be Donáti István Az éjszaka tapintása című darabját az Akácos Udvarban. A hat világtalan szereplésével játszódó előadás azoknak a látó embereknek szól, aki szeretnének többet megérteni a vakok világából. A darab rövid próbasötétséggel kezdődik, aki úgy érzi ezt követően még elhagyhatja a termet. Sallai Zoltán rendező szerint ennek oka: kiszámíthatatlan egyes emberek reakciója ha elvesztik a látás adta biztonságos közeget, hiszen mindenki másképp reagál a sötétségre. A közönség a földön ülve, teljes sötétségben „éli” meg ezt a különleges világot, amelynek csak hangja, illata, érdessége és íze van. Sallai Zoltán a bemutatót követően elmondta: a darab írója felkérésükre a sötétre, az érzékszervi tapasztalásokra adaptálta a klasszikus színházat. Az előadás színészei illetve a hang- és egyéb hatásokért felelős közreműködői is vakok, a közönség pedig hangokon illatokon keresztül követi a történetet, válik részesévé annak. Az éjszaka tapintása című előadás év végéig keddenként lesz műsoron az Akácos Udvarban (Akácfa utca 61.). Nemzetközi hegedükópia-készítö verseny Világhírű erzsébetvárosi hegedűkészítő „Nagy titkok tudója” címmel prof. Varga Tibor hegedűművész, karmester 80. születésnapja tiszteletére fesztivált rendeztek október 16. és 23. között Budapesten. Varga Tibor tulajdonában lévő, 1773-ban készült „Guar- neri del gusu” olasz hegedűjére hegedűkópia-ké- szítő versenyt írt ki a Magyar Hangszerész Szövetség. A közel egy milliárd forintra becsült, muzeális értékű hegedűről előzetes tanulmányok után, magyar származású olasz, német, osztrák, angol és magyar mesterek készítettek másolatokat. Az elkészült kópiákat nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri minősítette, az Rácz Pál hegedűkészítő, mellette a zsűri svájci elnöke, kezében a díjnyertes hegedűvel eredményhirdetésre pedig Varga Tibor tiszteletére rendezett születésnapi koncerten került sor október 16-án a Zeneakadémián. A 14 mestermü közül az első díjat Rácz Pál hegedükészítő mester (műhelye az Erzsébet krt. 32. szám alatt található) alkotása nyerte el, az ő hangszere közelítette meg leginkább - mind esztétikailag, mind hangminőségében - az eredeti hegedű tulajdonságait. A második díjjal Guminár Tamás hangszerkészítő mester ( műhelye a Klauzál téren található), a harmadik díjjal pedig Szűcs Tibor győri mester színvonalas munkáját jutalmazta a zsűri. ■ Nyílt napot tartanak a számítástechnika iránt érdeklődőknek november 15-én 9 órai kezdettel a Művészeti Általános Iskola és Informatikai Szakközép- iskolában (Kertész utca 30.), ahol három helyszínen mutatkozik be a Multicenter az általa nyújtott szolgáltatásokkal. ■ November 17-én 10 órai kezdettel az ASZK-ban a Művészeti Általános Iskola és Informatikai Szak- középiskola diákjai előadásában Micimackó címmel zenés játékot tekinthetnek meg. A belépés ingyenes. Bővebb információt a 322-7694-es telefonszámon kérhetnek.