Erzsébetváros, 2001 (9. évfolyam, 1-24. szám)
2001-11-12 / 21. szám
A szociális munka napján Jogi bizottsági állásfoglalás a Millenniumi zászlóátvétel kapcsán Jövőre minden óvodás számára Ingyenes közétkeztetés Közel 300 szociális dolgozó munkáját köszönte meg az önkormányzat október 25-én, a szociális bizottság által szervezett ünnepségen. A rendezvényen köszöntő beszédet mondott dr. Vedres Klára, a szociális bizottság elnöke (képünkön). Bővebben a 3. oldalon ETKE fórum a szabadidőközpontban A z Erzsébetvárosi Társasházak Közösségeinek és Képviselőinek Érdekvédelmi Szervezete (ETKE) szervezésében tavaly kezdődött a „Segítő a házban” (SAH) elnevezésű programsorozat, melynek 9. fórumát október 30-án az Al- mássy téri SzabadidőTegyék fel kérdéseiket, melyekre választ várnak, írják meg az Önöket érdeklő témákat, egyben várjuk ötleteiket, javaslataikat is. E-mail címünk: erzsebetwrosCáfreemaiüw központban tartották. Dr Kocsis László kerületi képviselő, és dr. Deutsch Tamás országgyűlési képviselő előadásáról beszámolónk a 6. oldalon. Az MSZP-frakció indítványa alapján az önkormányzati fenntartású óvodákba járó gyermekek étkeztetésének ez évi finanszírozására a képviselő- testület elkülönített 7,3 millió forintot. A z október 25-én megszervezett sajtótájékoztatónak e fő témaköre mellett több, a kerületi lakosokat érintő kérdésben nyújtott tájékoztatást Fiiló Pál országgyűlési képviselő, az országgyűlés foglalNovember 29-én 17 órakor az ATSZK-ban Közmeghallgatás ^ ETV minden nap ■ Az Erzsébetvárosi Televízió a hét minden hétköznapján sugároz adást. Az ETV hétfőtől péntekig 17 és 18 óra között jelentkezik műsorával. Újdonság: minden hónap utolsó csütörtökjén film- nap. A programban népszerű nagyjátékfilmek! koztatási bizottságának elnöke, dr. Szabó Zoltán polgármester és Főleg a hátrányos helyzetű gyermekek esetében kiemelkedő fontosságú, hogy részt vegyenek az óvodai nevelésben. (Képünk illusztráció.) Nem történt jogszabálysértés A nyári szünet utáni első testületi ülésen több interpelláció hangzott el a Millenniumi zászló átadásának ünnepélyes aktusával kapcsolatban. G ál György képviselő, az SZDSZ-frakció vezetőjeként interpellált, Budapesten közel tíz éve vezették be a víz-, és csatornadíjakat. A vízdíjat a házak fő vízmérő óráján olvassák le, és a csatornadíjat az elfogyasztott víz mennyiségének megfelelő mértékben fizeti a ház. Az MSZP- frakció által javasolni kívánt mellékvízmérő programról Fedrid Gábor tájékoztat az 5. oldalon. Kulturális Napok rendezvénysorozat november 9-től 25-éig Haller Gyula a Fidesz frakció állásfoglalását tolmácsolta dr. Szabó Zoltán polgármesterfelé. A jogi bizottság állás- foglalását, és Gál György véleményét a 2. oldalon olvashatják. Segítő a házban Az önkormányzati törvény kimondja, /rogy a helyi képviselő-testületeknek évente legalább egy alkalommal, előre meghirdetett időpontban közmeghallgatást kell tartani, ahol a lakosság és a helyben érdekelt szervezetek közérdekű kérdéseket és javaslatokat tehetnek. A testület határozata alapján, az idei közmeghallgatás időpontja november 29- e, csütörtök, 17 ára. Helye az Almássy téri Szabadidőközpont nagyterme. A témáról bővebben a 4. oldalon. Hunvald György alpolgármester. x Folytatás a 3. oldalon