Erzsébetváros, 2001 (9. évfolyam, 1-24. szám)
2001-08-13 / 15. szám
8 OKTATÁS - NEVELÉS 2001/15. szám ANGOL, ÉNEK-ZENE, NÉPTÁNC ... ——— Ha gyományőrzés és korszerűsödés Iskolánk hagyományait megőrizve, folyamatosan korszerűsödve igyekszik minél inkább eleget tenni a diákok és a szülők igényeinek, az oktatás-nevelés területén - tájékoztatott Varga Gábor, az Alsóerdősor utcai Ének-zene tagozatos Általános Iskola és Gimnázium igazgatója. Hosszas előkészítés után három évvel ezelőtt indult az első gimnáziumi (9.- es) osztály, az életkori sajátosságokat középpontba helyező, egyénre szabott oktatás keretein belül. Varga Gábor igazgató elmondta, hogy az elmúlt három év a szerkezet váltás helyességét igazolta: egyre több nyolcadikos szeretné tovább folytatni tanulmányait az iskolában és növekedett a gimnáziumba más iskolákból jelentkezők száma is. A szerkezeti korszerűsödés mellett, a szülőkkel való intenzív kapcsolattartás kezdeményezését is előtérbe helyezi az iskola vezetése, és továbbra is igyekeznek az iskola magas képzési eredményeit megtartani.- Az angol nyelv, az énekzene és a szeptembertől már önálló tagozatként működő néptánc oktatásnak hosz- szú éves hagyományai vannak iskolánkban. A néptánc tanítás már 30 éve folyamatos nálunk, létrehozója Karcagi Gyuláné tanárnő volt. Kiemelném Burghardt Jenőné igazgató-helyettes munkáját is, akinek irányításával és szervezésével sok hazai és külföldi vendégszereplésen vehettek részt néptáncosaink. Az alsó-tagozatosok Dombóné Griegler Ildikó, a felsősök pedig Mihályi József néptánc-oktató szakmai irányításával szerezhetik meg tudásukat ezen a területen. Az 30. évforduló alkalmából a Thália Színházban tartottunk nagyszabású néptánc bemutatót, egyébként pedig minden év végén rendezünk egy gálát, amelyen az iskola kiválóságai, a tanulmányi versenyek és az iskolai „Ki mit tud?” győztesei lépnek fel. Varga Gábor igazgatótól megtudtuk, hogy az iskola növendékei más tantárgyakból is jeleskednek. Bizonyítja ezt, hogy a kerületi, a fővárosi és az országos tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el az iskola diákjai és felkészítő tanárai. Postaládánkból Ötven év után visszapillantva pedagógiai munkánkra, jóleső érzéssel töltött el mindannyiunkat a diszdiplomások köszöntésére szervezett ünnepség június 24-én. Magam és pedagógus társaim nevében szeretném megköszönni a kedves megemlékezést, az elismerést, nevelői munkánk méltatását. Az ünnepség tanúbizonysága annak, hogy a jelenkor sem feledkezik meg rólunk. Erzsébetváros díszdiplomás pedagógusai Június 14-én került sor a kerületben élő, 40,50 és 60 éve végzett pedagógusok köszöntésére. A díszdiplomákat és a jutalmakat Gyurisné Braunsteiner Márta alpolgármester adta át azoknak óvónőknek, tanítóknak, akik a gyermekek oktatását, szellemi-lelki fejlődését tekintették legfontosabb feladatuknak és hosszú évekig pedagógusként adták tudásuk legjavát a fiatalok neveléséhez. Sorozatunkban röviden bemutatjuk az arany diplomával kitüntetett pedagógusainkat Kiss Sándomé aranydiploma 1951-ben végzett a győri Állami Tanítóképzőben. Ezt követően Pusztaso- moiján (ma: Jánossomor- ja), majd Várbalogon tanította az alsó tagozatos iskolásokat Budapestre költözése után 39 évet töltött az első osztályosok pedagógusaként- ebből hat évet nyugdíjasként - a VIII. kerületi Bacsó Béla utcai általános iskolában. Agócs Istvánná aranydiploma Cinkotán végezte el a Pedagógiai Gimnáziumot 1951- ben. A gyakorló évvel együtt, hat évig tanított alsó tagozatosokat a Nógrád megyei Palotáson, miközben megszerezte a pedagógusi diplomát Ezt követte a VII. kerületi Hemád utca 46. szám alatti általános iskola, ahol 17 évig dolgozott, majd 21 évet töltött pedagógusként a zuglói Ond Vezér Park 5. szám alatti általános iskolában. Nyugdíjazása után még kilenc évig dolgozott napközis pedagógusként a zuglói iskolában. Rózsavölgyi Dezsőné aranydiploma A jászberényi tanítóképzőben végzett 1949-ben, majd 3 és fél évig tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola énekszakán. Pedagógusként húsz évet töltött a Fővárosi Villamosvasút napközijében, ezt követően pedig a VIII. kerület Rökk Szilárd utcai általános iskolában dolgozott napközis tanítóként. 1977-től a Damjanich utcai központi napközi intézményében nevelte, oktatta akisiskolásokat. 1980-tól a Rottenbiller utcai napközisek pedagógusa volt, illetve az alsó tagozatosoknak éneket tanított. 1986-tól 1999-ig már nyugdíjas pedagógusként tanított ebben az iskolában. Beiratkozás és felvételi A Molnár Antal Zeneiskolában (Erzsébet körút 32.) hegedű, cselló, nagybőgő, zongora, gitár, furulya, fuvola, oboa, klarinét, szaxofon, trombita, harsona, cimbalom, ütő, hárfa tanszakokra szeptember 3-án, 4- én, 5-én 14.30-16.30-ig lehet beiratkozni. Órabeosztás a tagiskolákban: szeptember 6-án, 7-én.