Erzsébetváros, 2001 (9. évfolyam, 1-24. szám)
2001-04-27 / 8. szám
2001/8. szám ONKORMANYZAT Költözés előtti címváltozás A Wesselényi utcában lesz a Civil Ház (Folytatás az 1. oldalról) A kerületi civil szervezetek közül néhányan az Almássy téri Szabadidő- központban találtak otthonra, míg mások elhelyezésére a mai napig nem sikerült megoldást találni. Ezért született meg még tavaly a Civil Ház gondolata, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy a kerületben munkálkodó civilek összefogot- tabban dogozhassanak. Gyurisáé Braunsteiner Márta alpolgármesterrel a testületi-ülés előtt beszélgettünk a témáról.- Önkormányzati szinten mennyire fontos a civil szervezetek munkája?- A civil szervezetek jelentős része olyan munkát végez, amely a kerületi önkormányzat munkáját egészíti ki, elősegíti a lakossági kapcsolatok kialakítását, párbeszédre ösztönöz a hivatal, a civil szervezetek és a lakosság között. Szeretnénk egyre nagyobb mértékben támaszkodni a civil szervezetekre, ezért fontos, hogy munkájukhoz biztosítsuk a megfelelő alapokat. Reményeink szerint az elkövetkező időszakban egyre szorosabb munka- kapcsolatot alakíthatunk ki a civil szervezetekkel, és hamarosan eljutunk odáig, hogy néhány szervezet alkalmassá válhat önkormányzati feladatok átvállalására is. Ez a cél motiválta a Civil Ház létrehozásának szándékát is, mely működési formájának, feltételrendszerének kidolgozása folyamatban van. Ezt valószínűleg a májusi testületi ülésen terjesztjük a testület elé.- Tavaly júniusban arGyurísné Braunsteiner Márta ról határozott a testület, hogy a Civil Ház létrehozására a Garay utca 5. szám alatt kerüljön sor.- Tavaly nyáron a tulajdonosi jogokkal felruházott gazdasági bizottság hozott döntést a civil ház helyének kiválasztásáról. Valóban igaz azonban, hogy ezt az épületet találtuk akkor a legmegfelelőbbnek a Civil Ház céljaira. Azonban az az óta eltelt időszakban, szakértői vélemények alapján kiderült, hogy a Garay utca 5. szám alatti épület nem alkalmas a majdan létrehozandó Civil Ház céljaira, továbbá az is csak utólag derült ki, hogy az épület olyan rossz műszaki állapotban van, hogy felújítása rendkívül sokba kerülne.- A Wesselényi utca 17. szám alatti épület alkalmasabb erre a célra?- Előzetes felméréseink alapján nyugodtan állíthatom, hogy alkalmasabb. Az épület felújítására az ERVA közbeszerzési pályázatot írt ki, amely eredményes volt, így az építési engedélyek kiadása után, hamarosan elkezdődhetnek a munkálatok. Az épületben lévő különböző helyiségek, a tanácsterem megfelelővé teszik az épületet a Civil Ház céljaira. A jelenleg üresen álló helyiségek alapterülete a pincében és a négy emeleten 1330 m:. Két lakásban laknak bérlőink, akiknek a kihelyezéséről természetesen gondoskodunk. A testület tehát döntött, a kialakítandó Civil Ház, a kerületi civil szervezetek otthona a Wesselényi utca 17. szám alatt lesz. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉRI ISELŐI Fogadóóra l)r. Deutsch Tamás Erzsébetváros országgyűlési képviselője 2001. május 28- án 17 és 19 óra között tart fogadóórát a Nefelejcs utca 8. szám alatti Fidesz Irodában. Bejelentkezés a 301-9128-as telefonszámon. Lendületben az ETV Budapest vezető önkormányzati műsorszolgáltatója lett áprilistól az Erzsébetvárosi Televízió, hiszen a fővárosban elsőként jelentkezik minden hétköznap egyórás programkínálatával. A merésznek tűnő vállalkozást a közönség örvendetesen növekvő igénye alapozta meg. A felmérések szerint a délután öt órakor jelentkező műsor nézettsége 11 százalék körül stabilizálódott, ami feltűnő siker a kereskedelmi televíziók kínálatának sodrásában. Ez a fogadtatás azt jelzi, hogy a kerület közönségének egy stabil és jelentős részét izgatja és érdekli mindaz, ami Erzsébetvárosban történik, és szívesen fogadnak további témákat és információkat. Az új műsorrendben minden hétköznap jobban tematizált műsorokkal találkozhat a néző. A már megszokott közéleti és kulturális tájékoztatás mellett szolgáltató program is indul, és hetente egyszer a Locsolóbál a Rózsa utcai nyugdíjasotthonban A Rózsa utca 3. szám alatti Idősek klubjában évek óta hagyomány, hogy húsvét előtt a klubtagok locsolóbált szerveznek. Idén Molnár István képviselő támogatta a rendezvényt, melynek keretében a klubtagok az ajándék- csomag mellé meglepetésként egy videokamerát kaptak. Képünkön a képviselő Farkas Tündének, az idősek klubja vezetőjének nyújtja át a videokamerát Fotó: Nyári Gyula kerület életében legaktuálisabb kérdésről folyik vita a stúdióban. A kibővült adásidőben több lehetőség nyílik riportfilmek és magazinok sugárzására, nagy- politikai kitekintésre és fővárosi ügyek elemzésére. Az egy adott témában elért nézőszám növelése érdekében alkalmanként ismétlő összeállításokkal is jelentkezik az új sebességre kapcsoló erzsébetvárosi televízió. További újdonság, hogy működésbe lép a szerkesztőség Internetes honlapja, amely az alapinformációk és elérhetőségek mellett a műsorokkal kapcsolatos bővebb tájékoztatást és interaktív bekapcsolódást is lehetővé tesz. Az Erzsébetvárosi Televízió műsorterve Hétfő 17 órától: Erzsébetvárosi anzix Kedd 17 órától: Mit, hol, miért...? (szolgáltató műsor) Szerda 17 órától: Közélet Csütörtök 17 órától: Nézőpont (Erzsébetváros ügyei) Péntek 17 órától: Erzsébetváros civilben Alkalom szerint, felvételről - szombaton 18 órától Erzsébetváros képviselő- testületének üléseit tekinthetik meg a nézők.