Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2000-04-28 / 6. szám

12 HITÉLET 2000/6. szám ^4 Hit kórusa Az Árpádházi Szent Erzsébet Templom Carmine Celebrat ének- és zenekarának sok muzsi­kusa, énekese évtizedek óta dol­gozik együtt alapító karnagyával, Zimányi Istvánnal. A kórusban egyetemisták, pedagógusok, mérnökök, orvosok zenélnek együtt. Kívülálló számára alig érthető, hogy tanulás, munka, a család mellett miért vállalják a próbákat, a templomban való énekléseket, hangversenyeket? A sokszor reménytelenül hosszú, szürke nap után az új meg új cso­dák megismerése, együtt meg­szólaltatása, csiszolása percről- perce oldja a fáradtságot, értel­met ad az addig hiábavalónak tű­nő munkáknak is. Sok fiatal itt választott hivatást, s ma karmes­terként, énekesként keresi meg kenyerét. A kórus hangverseny­útjai közül a legérdekesebbek voltak a svájci, német, osztrák, angol, olasz városokban való be­mutatkozások, rádiófelvételek, egy isztambuli koncert, az erdé­lyi kárpátaljai magyarokkal való találkozások. A templomfelújítás mellett az egyházközség nem tudja patronálni az együttest, eb­ben az évadban a kerület kulturá­lis bizottságának támogatásáról is lemaratunk. Anyagiak híján a nagyobb oratóriumok előadásai elmaradnak, a megtanult művek kopnak, elfelejtődnek. Hangsze­reseik az ország legjobb zeneka­rainak, a Rádió, a Nemzeti Fil­harmónia művészei, szólistáik a magyar oratóriuméneklés leg­jobbjai, nem fellépti díjukért, jel­zésértékű költségtérítésért vállal­ják kerületi szerepléseiket. Hang­versenyeik ingyenesek, legutób­bi halottak-napi Mozart Reqviemükre körülbelül ezren mentek el. Egyetlen zenekari partitúra ma 8-10 ezer forint, a hangszerszállítás, hangolás, a posta költségeit is ki kell fizet­niük. Terveik jelzik, hogy nem csökken bizakodásuk; találnak a jövőben is támogatókat. Váiják alapfokú kottaolvasással rendel­kező új énekesek jelentkezését a próbák előtt minden hétfőn és csü­törtökön 18 órakor az Akáca utca 51 .-ben lévő próbatennünkben. A kórus előadás közben „Híres házak hűlt helye” Az Erzsébetvárosi Helytörténeti Klub május 10-én, 17.30- kor „Híres házak hölt helye” címmel tart előadást. Előadó: Erki Edit művelődéstörténész Helyszín: Almássy téri Szabadidő Központ A Keresztény húsvét A keresztények legnagyobb ünnepe a Húsvét, amikor Jézus Krisztus szenvedésére, kereszthalálára és feltámadására emlékezünk. Miután a 40 napos nagyböjt idején lelkileg előkészültünk, a Nagyhéten végigél­jük a húsvéti eseményeket. Nagypénteken végig kísérjük Jézust a Getszemáni kerttől a Golgotáig, Nagyszombaton pedig a „sírjánál időzünk". Mivel az első keresztények virrosztva várták Húsvétvasár- nap hajnalát, amikor Jézus feltámadt, már szombaton este elkezdjük az ünneplést. Az új tűzről meggyújtják a húsvéti gyertyát, ami egész évben emlékeztet a halált legyőző Krisztusra. Az első századoktól kezdve ezen az éjszakán szolgáltatták ki a keresztséget, így ma is Húsvét éjszakáján kereszteljük meg azokat a felnőtteket, akik gyermekkorunkban nem ré­szesültek a keresztségben, megismerték Jézus tanítását és a követétére vállalkoznak. Az ünnepi szentmise végén körmenettel hirdetjük, hogy feltámadt Krisztus és a végső napon mi is feltámadunk. A Szent Erzsébet templom hírei Április 30. vasárnap a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntésének értelmében templo­mi gyűjtés lesz az árvízkárosul­tak megsegítésére. Várjuk hí­veink nagylelkű adományait * Május 1. hétfő Szent József, a munkás ünnepe. Hétköznapi miserend. A Vas Lajos népze­nei találkozó résztvevői temp­lomunkban 11 órakor. Szentsé- ges litánia 18 órakor * 2. kedd 18.30 órától a Karitász munka­társak szokásos ülése -* 5-én, első pénteken, betegeinket a szokásos módon meglátogatjuk * 7. vasárnap Anyák Napján a 9 órai szentmisén köszöntjük az édesanyákat * 8. hétfő a Ka­tolikus Legényegyelt összejö­vetele 16 órától *11. csütörtök 14 órától az Idősek Klubjába szeretettel váijuk idős és magá­nyos testvéreinket 12. péntek a 18 órai szentmise után engesz­telő szentóra 19.30-ig * 14. va­sárnap a 11 órai szentmisén templomunk Carmine Celebrat kórusa Brahms miséjét énekli. Vezényel Zimányi István * 16. kedd 18 órakor orgonás ünnepi szentmise a templom felszente­lésének 99. évfordulója alkal­mából. Szeretettel várjuk min­den jótevőnket! * 21. vasárnap 9 órakor elsőáldozás. 18 órakor templomunk Carmine Celebrat kórusa Bárdos: Missa prima ci- mű miséjét énekli. Vezényel: Zimányi Isván. Májusban min­dennap 18 órakor litánia. A Keresztény Értelmi­ségiek Szövetségének rendezvénye. Április 29. szombat 16.00 Ludmann Mihály művé­szettörténész vetített képes előadása „A Sixus-kápol- na és a vatikáni Stanzák festményei”-ről, VII., Do­hány utca 88. (MDNP he­lyiség). Május 10. szerda 15.00 dr. Bedő Imre tart előadást Benjamino Gigli művésze­téről, VII., Rózsák tere 8. (rk. Plébánia hittanterme).

Next

/
Oldalképek
Tartalom