Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2000-04-28 / 6. szám
2 ÖNKORMÁNYZAT 2000/6. szám Szeszélyes április - vitás testületi ülés Intézményhálózat átalakítás A polgármester előterjesztésében első napirendi pontként tárgyalta á testület az oktatási-nevelési intézményhálózat átalakításának ütemtervét. Az előterjesztésből megtudtuk, törvényi kötelezettségének tesz eleget az önkormányzat azzal, hogy a közoktatási feladatok ellátására intézményhálózat- működtetési és fejlesztési, azaz önkormányzati intézkedési tervet készít. Ennek tartalmaznia kell az intézményrendszer működtetésével, fenntartásával, fejlesztésével, átszervezésével összefüggő elképzeléseket. Az előterjesztés benyújtását szakmai egyeztetések előzték meg, és az érveket, ellenérveket figyelembe véve született meg az az előterjesztés, melyet a képviselő testület - módosításokkal - elfogadott. Az előterjesztő dr. Szabó Zoltán elmondta, hogy az átszervezésre vonatkozó terv korántsem csak gazdaságossági szempontokat vesz figyelembe. Készítésekor figyelembe vették az intézmények képzési kínálatának bővítési lehetőségeit, valamint azt, hogy színvonalasabb nevelési-oktatási környezet jöjjön létre Erzsébetvárosban. Egyben felhívta a megjelentek figyelmét arra, hogy ebben az esetben még nem döntenek intézménybezárásról, kizárólag az ütemezés elfogadásáról. A vitában az intézmény- vezetők és a szülők képviselői is kétperces hozzászólási jogot kaptak, amikor elmondhatták véleményüket az átszervezésekkel kapcsolatban. A hozzászólók vitatták az önkormányzat koncepcióját, mind a gyermekek mind az intézmények szempontjából át- gondolandónak tartották az előterjesztés tartalmát. A testületi ülésen szétosztott sajtótájékoztató anyag tartalma szerint a kerületi ellenzéket alkotó pártok véleménye, hogy a döntés pedagógiai és gazdasági szempontból is megalapozatlan. A szülői közösségek, több civil szervezet és a polgári pártok két hét alatt közel hétezer tiltakozó aláírást gyűjtöttek össze az elfogadott koncepció és a tervezett intézkedések miatt. A vitához hozzászóló képviselők közül dr. Vedres Klára feltette a kérdést a tiltakozó szülők és intézményvezetők felé: a kerületben élő több mint ezer "másik" óvodás érdekeiért miért nem harcol senki? Gyurisáé Braimsteiner Márta, az oktatási-nevelési ügyekért felelős alpolgármester a testületi ülés után válaszolt témával kapcsolatos kérdéseinkre. ( bővebben a 4. oldalon) Petíció átadása a testületi ülésen Szabálysértési rendelet tervezetek A szabálysértésekről szóló törvény előírja, hogy az ön- kormányzatok kötelesek felülvizsgálni az önkormányzati rendeletekben meghatározott szabálysértési rendelkezéseket, és azokat amelyek nincsenek összhangban a szabálysértésekről szóló kormányrendelet rendelkezéseivel, vagy csak megismétlik az abban található szabálysértési tényállást hatályon kívül kell helyezniük. A Jogi Bizottság előterjesztéséből kiderült, hogy a kerületi önkormányzat két rendelete is tartalmaz olyan rendelkezést, amely a törvényben illetve a kormány- rendeletben meghatározott szabálysértési tényállásra vonatkozik. Ezek a szeszesital fogyasztásának korlátozásáról, valamint a közterületeken való várakozás rendjének egységes kialakításáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló rendeletek. A testület elfogadta a minősített többséget igénylő határozati javaslatot, a módosításokról következő lapszámunkban tájékoztatjuk olvasóinkat. Az Erzsébetvárosi Önkormányzati Vagyonkezelő (Kazinczy utca 9.) az erzsébetvárosi önkormányzat többször módosított 11/1995. (VI.7.) számú rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi nem lakás célú helyiségek tulajdonjogának elnyerésére Cím m2 Elhelyezkedés Kikiáltási ár (Ft) Megtekintés Vörösmarty utca 18/b. 33 m2 utcai pince 825 000 május 9. 14.00-16.00 Peterdy utca 11. 19 m2 utcai üzlet 1 292 000 május 9. 14.00-16.00 István utca 11. 78 m2 utcai pince 1 950 000 május 9. 14.00-16.00 Hemád utca 35. 86 m2 utcai pince 2 408 000 május 9. 10.00-12.00 Hemád utca 22. 120 m2 utcai pince 4 080 000 május 9. 10.00-12.00 Dembinszky utca 23. 46 m2 utcai pince 1 969 000 május 9. 10.00-12.00 Részletes felvilágosítást az ERVA Rt. (VII., Kazinczy utca 9.1. emelet) Helyiséggazdálkodási Irodája ad. Jelentkezni 2000. április 28-tól május 17-ig lehet. Licitálás: 2000. május 18-án 9.00 órától az ERVA Rt. hivatali helyiségében történik. Törvényességi észrevételek Közigazgatási Hivatal két törvényességi észrevételét tárgyalta a testület. A helyi építés szabályairól szóló önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezését az előterjesztő dr Szabó Zoltán polgár- mester nem javasolta, mivel a hiányosságai ellenére fontos, más jogszabályokban nem szabályozott helyi viszonyt érint. A jogi bizottság nem támogatta a határozati javaslatot, mivel jogilag nem tartották megalapozottnak a visz- szautasítást, véleményük szerint a törvényességi észrevételt el kell fogadni, mert az elutasítással az önkormányzat törvénytelenül cselekedne. Végül a testület hosszas vita után elfogadta a polgármester javaslatát. A szociális ellátásokról szóló rendelet módosítására vonatkozó törvényességi észrevételt a képviselő-testület elfogadta, a május 4-i testületi ülésen az észrevétel kapcsán elkészített módosítást a rendelet módosításokkal együtt tárgyalni fogják. Zöld számon Hunvald György az MSZP Erzsébetvárosi Szervezetének elnöke és a kerület szocialista politikusai minden hónap páratlan szerdai napján 17-18.30 óra között az alábbi ingyenes zöld számon várják közérdekű hívásaikat: 06/80-201-666