Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2000-12-21 / 20. szám
2000/20. szám ÓNKORMANYZAT Összefoglaló a gazdálkodásról Mivel az előző éves gazdálkodást alakító összetevőknek jelentős szerepük van a következő évi tervek alakításában, alakulásába, Hunvald György gazdasági ügyekért felelős alpolgármestert arra kértük foglalja össze az elmúlt év legfontosabb szempontjait.- Az előző évben többször felmerült a kérdés, lesznek-e a 2000-es évben likviditási problémái az önkormányzatnak.- Gazdasági alpolgármesterként elmondhatom, hogy az önkormányzat éves gazdálkodása stabil volt, tehát likviditási gondjaink nem merültek fel. Az intézmények finanszírozása tervszerinti és folyamatos volt. A költségvetés alakulásának másik része, a fejlesztésekhez kötődik. Az ehhez tartozó bevételek, csak részben érkeztek be, így az októberi költségvetés módosításakor ezeket a tételeket lefaragtuk. Valójában azt tudom ezzel kapcsolatban elmondani, hogy az egyéb, extra költségvetési tételek döntő többsége a tervezett bevételek elmaradása miatt nem teljesült.- A bevételek elmaradása hogyan alakította az ön- kormányzat hitelfelvételeit, hitelből való gazdálkodását?- Az önkormányzat gazdasági stabilizálódását mutatja, hogy a korábbi 800 millió forintos hitel helyett, idén már csak 600 millió forintos hitelt kellett igénybe vennünk, és voltak olyan időszakok, amikor teljesen hitelmentes volt az önkormányzat. Többször, hosszabb-rövi- debb időszakokban a számlán pozitív egyenlegként jelentkező pénzzel tudtunk gazdálkodni.-Eza tendencia várható a következő évben is?- A terveink szerint a kö vetkező év első negyedév ében már abszolút hitel mentesen szeretnénk dől gozni.- Jövőre tehát nem fér bele a működési költségek finanszírozásába a hitelfelvétel?- Amíg idén a költségvetés úgy volt meghatározva, hogy pár száz millió forintos működési hiányt ingatlaneladásból pótoltunk, a következő évben a működési feltételeknek a működési kiadásokra vonatkozó összegből kell teljesülnie. Ez többek között az alapja annak, hogy jövőre nullszaldós költségvetési évet tudjunk zárni.- A költségvetés alapszámait előre kell tervezni. Idén nem sikerült minden tervet megvalósítani.- A bevételek általában periodikusan érkeztek, ami néha gondot okozott annak a kisakkozásában, hogy mikor melyik feladatot indítsuk, indíthatjuk el. Am még egyszer elmondom, hogy a likviditás nem volt veszélyeztetve, és a fejlesztések, a kisebb zavarok ellenére, célirányosan elindulhattak. Ezek közé tartozik például a körzeti megbízotti irodák létrehozása, melyek már működnek a Péterfy Sándor és az Akácfa utcában. De ezek közé tartozik az idén december 21-én átadandó, Huszár utcai sétálóövezet kialakítása, vagy az újabb járdata- karító-gép beszerzése is. Fontos, hogy idén elindult az üres telkek beépítése és az egyéb fejlesztések is.- Gazdasági alpolgármesterként hogyan tekint előre a következő év gazdálkodására?- Összegezve az évet elmondható, hogy sikerült az év elejei tervekhez tartani magunkat. A költség- vetési hiányt jelentős mértékben csökkentettük, mégpedig úgy hogy az ehhez szükséges megszorító intézkedések jelentős részét nem kellett hatályba léptetnünk. Mindemellett szeretném, ha az új évezred első évének végén arról beszélhetnénk majd, hogy az önkormányzat gazdálkodásában megszűnt a hitel- felvétel, és saját erőből, saját finanszírozásból, kifejezetten a kerület fejlesztésére, a kerület lakóinak megelégedésére folytathattuk munkánkat. Minden kedves kerületi lakosnak, a hivatal dolgozóinak, képviselőtársainknak, családjukkal, barátaikkal, szeretetben eltöltött kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag boldog új évet kívánunk. Kovács Károly és Galbavy Ottó önkormányzati képviselők f Az MSZP erzsébetvárosi szervezete és frak- 'N dója az elköszönő évben is azokra a feladatokra próbált megoldást találni, amelyek a kerületi lakosok által a legfontosabbnak ítélt kérdések voltak Sok esetben a közvélemény kutatás adatai vezjettek a gondok felderítésében, de sokszor Önök személyesen kerestek meg minket azért, hogyfelhívják figyelmünket valamely, a kerületet érintő problémára. Az elmúlt évben már megvolt a lehetőségünk arra, hogy a kerület fejlődését valóban elősegítsük és szeretnénk ha ez a tendencia a következő évben még fokozottabban lenne jelen az önkormányzat és a kerület életében. Kívánunk minden kedves erzsébetvárosi lakosnak kellemes ünnepeket és boldog új évezredet Az MSZP erzsébetvárosi szervezete nevében Hunvald György elnök Szociális juttatások az ünnepekre Koromzay Annamária alpolgármestert, mint a szociális ügyekért felelős önkormányzati vezetőt azzal a kéréssel kerestük meg, hogy foglalja össze az év legfontosabb eseményeit A beszélgetés elején azonnal kiderült hogy, csak decemberben nagyon sok, kifejezetten a szociális területet érintő intézkedést hozott az ön- kormányzat- Karácsony előtt 1666 nyugdíjast tud megajándékozni idén az önkormányzat egyenként 1500 forint értékű ajándékcsomaggal - mondta Koromzay Annamária. - Ezt kifejezetten karácsonyi ajándékcsomagnak szánjuk, tehát nem a hétköznapokon szükséges tárgyakat eszközöket tartalmaz, hanem, különféle élvezeti cikkekből, próbáltuk meg összeállítani. Az ajándékozottak listájának összeállításánál megkértük a civil szervezetek, a családorvosok és az egyházak javaslatait is, velük egyeztetve választottuk ki azokat akik idén ajándékot kaptak. Az ajándékozás feltétele, hogy a szociális törvényben foglaltaknak megfeleljen az ajándékozott. Az összeg pedig azért pont 1500 forint, mert így még nem személyi jövedelemadó köteles, tehát valóban ajándékként fogható fel. Ezen kívül kiválasztottunk a kerületi étkeztetést igénybe vevő nyugdíjasok közül 290 idős embert, akikhez az ünnepekre egy másfél kilogrammos csirkét juttatunk el. A válogatás szempontja ebben az esetben főként az volt hogy a nyugdíjas otthon, a saját lakásában háztartást vezessen. December 14-én, 15 órakor a meghívott nagycsaládosok részére az önkormányzat karácsonyi ünnepséget rendezett ahol kétszáz rászoruló, nagycsaládban élő 5-10 éves gyermek kapott ajándékcsomagot. Ezek a csomagok vegyes ajándékokat tartalmaztak, amelyben kisfiúknak, kislányoknak külön-külön válogattuk össze a nekik illő játékokat. Az idősek részére 2,5 millió forintot a gyermekek részére 2 millió forintot különítettünk el a költségvetésben erre az alkalomra. Ezen túlmenően a rendszeres nevelési segélyben részesülő családok egy kis "jövedelem-kiegészítést" kapnak decemberben, illetve az ápolási segélyen illetve a rendszeres szociális ellátásban részesülő családok számára is érkezik karácsony körül egy kis pénzbeli meglepetés. Idén először volt lehetőségünk erre, és körülbelül 10 millió forintot különítettünk el a költség- vetésben e célra. (Folytatjuk)