Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2000-12-12 / 19. szám
2000/19. szám MESTERSÉGEK - HELYTÖRTENET 13 Matus Adrien „Mesterségek” sorozata Ida néni babái * * * Bába Mihályné, Ida néni egy Csongrád megyei kis faluban, Csanyteleken nőtt fel. Gyermek korában szülei tilalma ellenére a padlás eldugott zugában öltögetett ruhákat, az otthonról elcsent paplanhuzatból. Abban az időben a szakmát nem kötötték mestervizsgához, a tizenkét éves kislány a helyi varrodában dolgozott ta- noncként. Segédként 80-90 filléres napidíjért görnyedt a varrógép fölött, míg egy megrendelésre készített ruha 5-6 forintba került, egy tojás ára pedig 4 fillér volt. A ruhák krepp-szaténból, vászonból, krepp-desin anyagból készültek, csípőn elvágott, hosszított derékkal, bő szoknyarésszel, szalagokkal, gyöngyökkel kivarrva. Szakmáját féltő mestere csak bontási munkákat bízott rá, de egy idő után meglepetten vette észre, hogy tanítványa kiváló szakembernek bizonyul, ezért elbocsátotta. Az időközben nővé cseperedett lányka továbbra is a varrással kereste a kenyerét és tartotta el két gyermekét. Lábbal hajtós Singer varrógépe hü társa maradt viharos életútja során, megrendelői örömére nem volt olyan ruhafazon, melyet ne tudott volna elkészíteni. Ida néni családjának minden tagja kapcsolatba került valamiképpen a varrással, a Singer varrógéppel. Ez adta az ötletet, hogy feltalálásának idén 150 éves évfordulója alkalmából, kiállítást rendezzenek. A Köztársaság téri Gázipari Múzeumban látható az a kiállítás, mely a Singer varrógép történetét mutatja be, a család tulajdonában lévő, számos, muzeális értékű, még ma is működő varrógéppel, berendezési tárggyal. Ida néni 82 esztendős. Előrehaladott kora és megromlott egészségi állapota miatt nagyobb munkákat nem vállal el, azonban aktivi* * * tása, fantáziája lankadatlan. Ezt bizonyítja annak a kiállítás anyagnak az elkészítése is, mely 2000 év divattörténetét mutatja be. Ida néni tizennyolc, 50-60 centiméteres baba korhű ruháit varrta meg, a római kortól napjainkig. Alkotójuk szakmája és a múlt iránti tiszteletét, gyermekei szere- tetét fejezte ki munkájával. PITIN YI PÉTER HELYTÖRTÉNETI ROVATA Erzsébet Szegényápolda A XVIII. század közepétől indult mozgalom a szegényházak létesítésére. Pest város hatósága a XIX. század közepe táján az aggokat a Nyár utcai városi épületben helyezte el, majd a Diófa utcában létesült újabb ilyen intézmény, melyek széttagoltun működtek. Egy közös szegényház, a pesti „szegényápolda ” létesítését Pfaltler Ferenc szegény ügyi igazgató, községtanácsnok és a szegény betegek istápolója, dr. Rózsay József orvos, későbbi akadémikus sürgette. Az aggok menhelyét 6681 négyzetméternyi területen, 1856-ban Hild József építész tervei alapján építették fel a Rózsák terével szemben. Létrehozását nevezetes esemény előzte meg, I. Ferenc József és Erzsébet 1854. április 24-én kötött házassága. A szegényház „amaz örömnapnak köszönheti” - írták a korabeli lapok - megalakulását. Ebből az alkalomból nevezték el Erzsébet Szegényápoldának, latinosán Elisabethine- umnak, 1902-től Erzsébet Szegényháznak. Az erdősori épületnek, amely háromszáz ápoltat, fogadott be, 1856 októberében még csak az egyemeletes középső része készült el, pénzhiány miatt a két oldalszárnya később épült fel. Az épület zárkövét alapítása után tíz évvel, 1866. február 27-én helyezte el a főhomlokzat csarnokában Ferenc József és Erzsébet királyné. Emlékére vörösmárvány táblát helyeztek el. Rövidesen igen szűknek bizonyult az épület, 1873-ban az erdősoron a tanács egy kétemeletes házat bérelt, majd újabb telepet vásárolt. A fővárosi bizottság 1876-ban közgyűlésen döntött a kétemeletes jobbszámy felépítéséről, a terveket Czigler Győző műépítész készítette el, 1881-ben épült fel. Az Elisabethineum majd ezer aggastyánt tudott befogadni, majd további bővítés céljából felépítették a balszámyat is. Az intézetben vallási hovatartozás nélkül mindkét nemből öreg, munkaképtelen emberek nyertek elhelyezést. A kórházi részben pedig betegeket ápoltak. A szeretetotthonban szigorú rendszabályokat vezettek be. 1902 októberében a Népszava már arról írt, hogy „Az Erzsébet Szegényház zsúfolva van. A 12 emberre berendezett szobákba 18 embert szorítottak már be, s mégsem tudják elhelyezni a jelentkezőket.” A polgármester 1945. X. számú rendeletében elrendelte, hogy a szeretet- otthoni kórház ápoltjait, közkórházi ápoltaknak kell tekinteni. A Budapest Székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1947-ben döntött az Alsó Erdősor 7. szám alatti szeretetotthonok kórházának közkórházzá minősítéséről, a főváros fennhatósága alá került, ebevezték Korányi Frigyes és Sándor Kórháznak. 1950-ben felmerült az az elképzelés, hogy a régi épületeket lebontsák, és másutt építsenek egy új kórházat, majd 1958-ban az Egészség- ügyi Minisztérium az épületek rekonstrukciójáról döntött, mivel központi helyen fekszik. Evek óta folyó építkezések után, 1972-ben került sor a kórház modernizálására és bővítésére. A kórház napjainkban Erzsébetvárosi Kórház és Rendelőintézet elnevezéssel működik.
